A könyv legnagyobb hazai ünnepének pénteki napját Debrecenben töltöttem. A Művésztér meghívására érkeztem egy beszélgetésre, Szabó Krisztina kérdezett, én válaszoltam. A Könyvszekrénynél így néztünk ki messziről:

Így közelről:

Így meg még közelebbről:

És volt dedikálás is (azt szerette volna Kriszta lefényképezni, hogy írok, de hirtelen mind odanéztünk – aztán azt is lefényképezte, de ez viccesebb):

Rekkenő hőség volt, ennek ellenére akadtak lelkes, kitartó olvasók, akik ott voltak délután 5-től vagy közben odaértek, és együtt rekkenhettünk. Itt köszönöm meg a meghívást a Művésztérnek. Nagyszerűen éreztem magam (még a MÁV sem tudta elvenni a jókedvem), és köszönöm mindenkinek, aki eljött. Nagy öröm Budapesten kívül is találkozni az olvasókkal.

Vasárnap már Pesten – még pont a hatalmas viharos eső előtt – déltől egyig a Vörösmarty téren voltam megtalálható, a Kalligram standjánál. Így dolgoztak ott a kiadó rekkenthetetlen munkatársai:

Előttem Papp-Zakor Ilka élvezte a fülledt időjárást, megragadtuk az alkalmat könyvcserére.

Azután én rekkentem és dedikáltam:

Nagy élményekkel zártam, például: Először fordult elő, hogy könyvtár számára dedikáltam kötetet (Üdv a Dagály Utcai Könyvtár olvasóinak!), és először fordult elő olyan is, hogy valaki megköszönte a könyvön kívül a posztoljverset-mozgalmat. Jó volt látni titeket, köszönöm, hogy eljöttetek!

Azután még beszereztem én is ezt-azt, persze. Márton László talányos-kalligrafikus-kalligramos Két obeliszkjét:

S azóta olvastam is, és már tudom, hogy a rejtélyes idézet a 87. oldalról van. („Ott van a Nyolc Ló Szőnyeg, nem sokkal nagyobb egy ágyelőzéknél, lágy és hajlékony. A nyolcból hét lónak kék a teste és mustársárga a sörénye, a nyolcadik földszínű és indigókék a farka.”)

Nem tudom, tudjátok-e, de ez a regény egyszerre jelent meg magyarul és németül. S amint egy röpke beszélgetésben most megtudtam, nem fordításról van szó, Márton László párhuzamosan írta a kettőt, méghozzá többnyire úgy, hogy néhány fejezetet megírt németül, azután magyarul. Hűha, nem? Mindenesetre két külön könyvről van tehát szó. Én nem tudok hasonló vállalkozásról, akárhogy is, nagy dolog ez.

De nem ám csak a prózistáké a világ, mielőtt szarrá ronggyá áztam volna, még pont elcsíptem egy igazi költőt. Babiczky Tibor gyanútlanul dolgozott a standon, amikor lecsaptam rá az új kötetével. Mármint, nem csaptam vele agyon, csak meglátogattam.

Aztán jött az eső, a könyveket meg tudtam óvni tőle, magamat kevésbé – próbáltam a budiknál a bódésor hátsó eresze alá húzódni – úgyhogy számomra ezzel az esővel ért véget az idei könyvhét.

Remélem, jövőre is találkozunk. Könyvekkel, veletek, mindenkivel.