365/104 – 2018. április 14.

NC

 

Reklámok

365/030 – Kutyapest | Fotónapló

Nem tudom, melyik állat az ember legjobb barátja. Én például az állatok nagy barátja vagyok – még akkor is, ha azok néha emberek.

Úgyhogy, most minden okoskodás nélkül mutatom, milyennek látom Kutyapestet.

Néha kicsit elárvultnak – apa ide vagy oda.

Mindig türelmesnek.

Hűségesnek.

Kíváncsinak.

És játékosnak.

A képek nagyrészt az Istangram-fiókomról valók. Akinek kedve támadt velem tartani ott is, kattintson ide.

365/009 – Tintapest színfogó

Vannak először is ezek:

Facebookon azonnal, Twitteren majdnem azonnal kitaláltátok, hogy ezek színfogók, amiket mosáshoz lehet használni.* Tavaly próbáltam ki, és amikor az elsőt kivettem a gépből, arra gondoltam, hogy ez már készen is van, ez így egy alkotás.

De nem hagytak nyugodni az itatóson kialakult törésvonalak, foltok, fényességek meg mélységek. Ezek engem provokáltak, mindenféléket sugdostak a fülembe, azt mondták, menjek közelebb és lépjek be a képbe.

Aztán itt van Vincent tolla és tintája. Meg örökös témám, Budapest. Nagy sorozatot tervezek, ez itt az első három darabja:

________________

*lehet, de ha valami nagyon ereszti a színét, ne mosd össze fehérrel így se

Art Market Budapest – 2017

Szubjektív fotónapló a 2017-es Art Marketről.

A képeket nagy méretben töltöttem fel, ha rájuk kattintotok, kinagyíthatók.

Szeretettel a Millenárisról:











Érintőművészet

A testről lesz szó. Általában azt látom, hogy nagyon keveset tudunk a testünkről és minden látszat ellenére vagy keveset vagy rosszul törődünk vele. A testet elsősorban nem mint a vázunkat, csomagolásunkat szeretném itt érteni, hanem mint a teljes egészünk részét, tehát a test és lélek egységének egyik felét. Ahogy a testben mint bonyolult, összefüggő rendszerben nem lehet egyetlen sejt vagy szerv problémáját önmagában vizsgálni, ugyanúgy nem lehet a test teljes egészét a lélek (psziché) nélkül, puszta biomechanikaként szemlélni. Sem gyógyítani. Ez volna a holisztikus orvostudomány lényege is.

A fizikoterápia, manuálterápia felől közelítünk most az emberhez, egyrészt mert ez az egyik olyan terület, amivel előbb-utóbb mindenki találkozik, mivel a test legkülönfélébb elváltozásai (nemcsak betegségek, hanem minden, a normális medréből kicsit is kizökkent testi-lelki folyamat) okoznak mozgásszervi tüneteket, másrészt ez a szakterületem a “civil” életemben.

Tervezem, hogy több posztot is írok majd ezzel kapcsolatban, egyelőre tekintsük ezt bevezetésnek.

Az érintés

A manuálterápia, azaz a masszázs belépője az érintés, és az érintés elfogadása.

Ha valaki még sosem járt masszőrnél, javaslom, hogy egyszerű hát-vállmasszázzsal kezdjen, ne teljes testtel, vagy ha még óvatosabb, lehet elsőre egy arc-fejmasszázst kérni, nagyon jótékony, frissítő hatású, és ami még fontosabb: segíti a bizalom kialakulását, az összeszokást. A klinikai masszázsterápiában erre kevés hangsúlyt szoktak fektetni, nekem azonban az a tapasztalatom, hogy nagyon is fontos, kell hagyni legalább 2-3 alkalmat, ami alatt kialakul (vagy inkább elkezd kialakulni) a munkakapcsolat a páciens és a kezelője között. Hiszen itt egy kétszemélyes munkáról van szó, habár látszólag csak a masszőr dolgozik, a befogadó állapota, érzései, legalább olyan fontosak a hatékonyság szempontjából, mint maga a kezelés. Mivel minden egyes test, testfelépítés, érzékenység más és más, a masszőrnek is meg kell tanulnia minden páciensét.

A megelőzés

Masszázsra sajnos szinte mindenki csak akkor gondol, amikor fáj valamije. A testünkkel kapcsolatban az a helyzet, hogy mindent könnyebb megelőzni, mint kezelni, így ha valaki a mozgásszerveit rendszeresen terheli, szinte kötelező lenne masszázsra járnia. Ki terheli? No igen, szinte mindenki, de kicsit részletezem: az ülő munkát végzők (irodai dolgozó, autóvezető, pénztáros stb.), a rendszeresen sportolók, a könnyebb vagy nehezebb fizikai munkát végzők (raktárosok, építőipari munkások, vendéglátósok), tehát nagyjából minden munka terheli a testet, s miközben igyekszünk karban tartani sporttal, sokat tehetünk érte masszázzsal is. Amikor egy nap végén fáj, húzódik a vállunk, hátunk, nyakunk, derekunk, elnehezül a lábunk, csikorognak az ízületeink, akkor már elég komoly a trauma, nem érdemes halogatni a kezelést. Már csak azért sem, mert az összes terápia közül ez a legkellemesebb. (Ha már kialakul egy betegség, akkor viszont a masszázs is lehet kellemetlen.)

Rendszeresség

A dolog úgy néz ki, hogy ha valakinek fája háta, elugrik a masszőrhöz, egy-két kezelés után szinte már nem is fáj (hacsak nincs a háttérben valami komolyabb elváltozás), úgyhogy akkor nem is kell már járni. Az esetek többségében azonban a kiváltó ok nem szűnik meg (a munkát folytatni kell, a stressz nem csökken), a fájdalom vissza fog térni, akkor aztán ismét masszőr, de hát ugye hiába volt a múltkor is. Nos, ez így tényleg nem megy. A masszázst érdemes beépíteni az ember életébe, én általában azt szoktam javasolni, hogy ha nincs panasz, heti-kétheti egy alkalmat akkor is érdemes megtartani. A legjobb természetesen az, ha megelőző jelleggel járunk ilyen rendszerességgel, nem várjuk meg a fájdalom jelentkezését.

A fájdalom

Ez lesz egy olyan hatalmas témakör, amit a későbbiekben még valószínűleg több poszton keresztül kifejtek majd. A leggyakoribbak: hátfájás, váll-nyak fájdalma, deréktáji panaszok. Ezeket szinte mindenki átéli, s a legtöbb esetben a fizikai és/vagy lelki terheléssel összefüggésben jelentkeznek. Az izmaink hajlamosak magukba gyűjteni és kumulálni a feszültséget, akár lelki, akár fizikai eredetűt, ennek pedig egyenes következménye a működés problémája, és a fájdalom. Kötött, befeszült, csomós izomzat, értelemszerűen nem tudja úgy mozgatni a vázszerkezetet (csontokat), ahogy normál állapotban, így közvetve az ízületeink is megsínylik az izmok diszfunkcióját, amik így akár visszafordíthatatlan károsodást is szenvedhetnek. Fontos tudni azonban, hogy nem csak mozgásszervi problémák okoznak fájdalmat. Az izomzatba és a fölötte lévő bőrbe mélyebben rejlő problémák is kisugározhatják a fájdalmat, így mindig gondolni kell más szervi elváltozásra is. A gyógymasszázs egyik lényege abban áll, hogy ezt a kört képes befolyásolni, azaz a kiváltó okra is hatni, az idegrendszeren keresztül (ami ugye a fájdalmat is szállítja).

Folyt. köv., addig is figyeljetek magatokra.

Már kétszer találkoztunk

Naplovam

Már legalább kétszer. A körútra kifutó utcák egyikében, mindegy, hogy hol, az nem mindegy, hogy hogy nevezem. Hogyan nevezzem?

Egy darabig használtam én is azt a fordulatot, hogy “kedvenc koldusom” – jobb szavak híján, többnyire szégyenkezve -, de most nem tudom ezt leírni (eltekintve attól, hogy most írtam le), nem az, hogy nem kedvenc, de még csak nem is koldus. Nagyon szépen beszél, udvariasan, kedvesen szólít meg, nem alázkodik meg, de nem is veri bele az orrom a nyomorúságába. Amikor másodszor megszólít, két mondat után eszembe jut, hogy egy sarokra innen találkoztunk pár hónapja, gyanakszom, hogy ő is emlékszik talán rám – én nem hiszem, hogy emlékeznék a helyében -, szerintem nem is iszik – azt hiszem, én innék a helyében.

Kérni és adni egyforma szégyen – ebben egyezünk meg , amikor egymásra nézünk. Már másodszor, tulajdonképpen ettől ismerek rá. Én nem szoktam ilyen nyílt tekintettel találkozni, úgy értem, nemcsak akkor amikor aprót kérnek, hanem sehol. Legközelebb, ha ráér, én is rá fogok érni. És majd meglátjuk.