Könyvhét 2018 – Rekkenés, dedikálás, oda-vissza

A könyv legnagyobb hazai ünnepének pénteki napját Debrecenben töltöttem. A Művésztér meghívására érkeztem egy beszélgetésre, Szabó Krisztina kérdezett, én válaszoltam. A Könyvszekrénynél így néztünk ki messziről:

Így közelről:

Így meg még közelebbről:

És volt dedikálás is (azt szerette volna Kriszta lefényképezni, hogy írok, de hirtelen mind odanéztünk – aztán azt is lefényképezte, de ez viccesebb):

Rekkenő hőség volt, ennek ellenére akadtak lelkes, kitartó olvasók, akik ott voltak délután 5-től vagy közben odaértek, és együtt rekkenhettünk. Itt köszönöm meg a meghívást a Művésztérnek. Nagyszerűen éreztem magam (még a MÁV sem tudta elvenni a jókedvem), és köszönöm mindenkinek, aki eljött. Nagy öröm Budapesten kívül is találkozni az olvasókkal.

Vasárnap már Pesten – még pont a hatalmas viharos eső előtt – déltől egyig a Vörösmarty téren voltam megtalálható, a Kalligram standjánál. Így dolgoztak ott a kiadó rekkenthetetlen munkatársai:

Előttem Papp-Zakor Ilka élvezte a fülledt időjárást, megragadtuk az alkalmat könyvcserére.

Azután én rekkentem és dedikáltam:

Nagy élményekkel zártam, például: Először fordult elő, hogy könyvtár számára dedikáltam kötetet (Üdv a Dagály Utcai Könyvtár olvasóinak!), és először fordult elő olyan is, hogy valaki megköszönte a könyvön kívül a posztoljverset-mozgalmat. Jó volt látni titeket, köszönöm, hogy eljöttetek!

Azután még beszereztem én is ezt-azt, persze. Márton László talányos-kalligrafikus-kalligramos Két obeliszkjét:

S azóta olvastam is, és már tudom, hogy a rejtélyes idézet a 87. oldalról van. („Ott van a Nyolc Ló Szőnyeg, nem sokkal nagyobb egy ágyelőzéknél, lágy és hajlékony. A nyolcból hét lónak kék a teste és mustársárga a sörénye, a nyolcadik földszínű és indigókék a farka.”)

Nem tudom, tudjátok-e, de ez a regény egyszerre jelent meg magyarul és németül. S amint egy röpke beszélgetésben most megtudtam, nem fordításról van szó, Márton László párhuzamosan írta a kettőt, méghozzá többnyire úgy, hogy néhány fejezetet megírt németül, azután magyarul. Hűha, nem? Mindenesetre két külön könyvről van tehát szó. Én nem tudok hasonló vállalkozásról, akárhogy is, nagy dolog ez.

De nem ám csak a prózistáké a világ, mielőtt szarrá ronggyá áztam volna, még pont elcsíptem egy igazi költőt. Babiczky Tibor gyanútlanul dolgozott a standon, amikor lecsaptam rá az új kötetével. Mármint, nem csaptam vele agyon, csak meglátogattam.

Aztán jött az eső, a könyveket meg tudtam óvni tőle, magamat kevésbé – próbáltam a budiknál a bódésor hátsó eresze alá húzódni – úgyhogy számomra ezzel az esővel ért véget az idei könyvhét.

Remélem, jövőre is találkozunk. Könyvekkel, veletek, mindenkivel.

Reklámok

Ünnepi Könyvhét 2018 – Itt találkozhatunk

Kedves Mind!

Idén az Ünnepi Könyvhéten két helyszínen is találkozhatunk.

Június 8-án, pénteken: Debrecenben a Könyvszekrénynél felállított színpadon délután 5 órától beszélgetés, majd dedikálás. Beszélgetőtársam Szabó Krisztina lesz.

Június 10-én, vasárnap Budapesten, 12 órakor a Vörösmarty téren dedikálás a Kalligram standjánál.

Mindenkit szeretettel várok.

Art Market Budapest – 2017

Szubjektív fotónapló a 2017-es Art Marketről.

A képeket nagy méretben töltöttem fel, ha rájuk kattintotok, kinagyíthatók.

Szeretettel a Millenárisról:











Érintőművészet

A testről lesz szó. Általában azt látom, hogy nagyon keveset tudunk a testünkről és minden látszat ellenére vagy keveset vagy rosszul törődünk vele. A testet elsősorban nem mint a vázunkat, csomagolásunkat szeretném itt érteni, hanem mint a teljes egészünk részét, tehát a test és lélek egységének egyik felét. Ahogy a testben mint bonyolult, összefüggő rendszerben nem lehet egyetlen sejt vagy szerv problémáját önmagában vizsgálni, ugyanúgy nem lehet a test teljes egészét a lélek (psziché) nélkül, puszta biomechanikaként szemlélni. Sem gyógyítani. Ez volna a holisztikus orvostudomány lényege is.

A fizikoterápia, manuálterápia felől közelítünk most az emberhez, egyrészt mert ez az egyik olyan terület, amivel előbb-utóbb mindenki találkozik, mivel a test legkülönfélébb elváltozásai (nemcsak betegségek, hanem minden, a normális medréből kicsit is kizökkent testi-lelki folyamat) okoznak mozgásszervi tüneteket, másrészt ez a szakterületem a “civil” életemben.

Tervezem, hogy több posztot is írok majd ezzel kapcsolatban, egyelőre tekintsük ezt bevezetésnek.

Az érintés

A manuálterápia, azaz a masszázs belépője az érintés, és az érintés elfogadása.

Ha valaki még sosem járt masszőrnél, javaslom, hogy egyszerű hát-vállmasszázzsal kezdjen, ne teljes testtel, vagy ha még óvatosabb, lehet elsőre egy arc-fejmasszázst kérni, nagyon jótékony, frissítő hatású, és ami még fontosabb: segíti a bizalom kialakulását, az összeszokást. A klinikai masszázsterápiában erre kevés hangsúlyt szoktak fektetni, nekem azonban az a tapasztalatom, hogy nagyon is fontos, kell hagyni legalább 2-3 alkalmat, ami alatt kialakul (vagy inkább elkezd kialakulni) a munkakapcsolat a páciens és a kezelője között. Hiszen itt egy kétszemélyes munkáról van szó, habár látszólag csak a masszőr dolgozik, a befogadó állapota, érzései, legalább olyan fontosak a hatékonyság szempontjából, mint maga a kezelés. Mivel minden egyes test, testfelépítés, érzékenység más és más, a masszőrnek is meg kell tanulnia minden páciensét.

A megelőzés

Masszázsra sajnos szinte mindenki csak akkor gondol, amikor fáj valamije. A testünkkel kapcsolatban az a helyzet, hogy mindent könnyebb megelőzni, mint kezelni, így ha valaki a mozgásszerveit rendszeresen terheli, szinte kötelező lenne masszázsra járnia. Ki terheli? No igen, szinte mindenki, de kicsit részletezem: az ülő munkát végzők (irodai dolgozó, autóvezető, pénztáros stb.), a rendszeresen sportolók, a könnyebb vagy nehezebb fizikai munkát végzők (raktárosok, építőipari munkások, vendéglátósok), tehát nagyjából minden munka terheli a testet, s miközben igyekszünk karban tartani sporttal, sokat tehetünk érte masszázzsal is. Amikor egy nap végén fáj, húzódik a vállunk, hátunk, nyakunk, derekunk, elnehezül a lábunk, csikorognak az ízületeink, akkor már elég komoly a trauma, nem érdemes halogatni a kezelést. Már csak azért sem, mert az összes terápia közül ez a legkellemesebb. (Ha már kialakul egy betegség, akkor viszont a masszázs is lehet kellemetlen.)

Rendszeresség

A dolog úgy néz ki, hogy ha valakinek fája háta, elugrik a masszőrhöz, egy-két kezelés után szinte már nem is fáj (hacsak nincs a háttérben valami komolyabb elváltozás), úgyhogy akkor nem is kell már járni. Az esetek többségében azonban a kiváltó ok nem szűnik meg (a munkát folytatni kell, a stressz nem csökken), a fájdalom vissza fog térni, akkor aztán ismét masszőr, de hát ugye hiába volt a múltkor is. Nos, ez így tényleg nem megy. A masszázst érdemes beépíteni az ember életébe, én általában azt szoktam javasolni, hogy ha nincs panasz, heti-kétheti egy alkalmat akkor is érdemes megtartani. A legjobb természetesen az, ha megelőző jelleggel járunk ilyen rendszerességgel, nem várjuk meg a fájdalom jelentkezését.

A fájdalom

Ez lesz egy olyan hatalmas témakör, amit a későbbiekben még valószínűleg több poszton keresztül kifejtek majd. A leggyakoribbak: hátfájás, váll-nyak fájdalma, deréktáji panaszok. Ezeket szinte mindenki átéli, s a legtöbb esetben a fizikai és/vagy lelki terheléssel összefüggésben jelentkeznek. Az izmaink hajlamosak magukba gyűjteni és kumulálni a feszültséget, akár lelki, akár fizikai eredetűt, ennek pedig egyenes következménye a működés problémája, és a fájdalom. Kötött, befeszült, csomós izomzat, értelemszerűen nem tudja úgy mozgatni a vázszerkezetet (csontokat), ahogy normál állapotban, így közvetve az ízületeink is megsínylik az izmok diszfunkcióját, amik így akár visszafordíthatatlan károsodást is szenvedhetnek. Fontos tudni azonban, hogy nem csak mozgásszervi problémák okoznak fájdalmat. Az izomzatba és a fölötte lévő bőrbe mélyebben rejlő problémák is kisugározhatják a fájdalmat, így mindig gondolni kell más szervi elváltozásra is. A gyógymasszázs egyik lényege abban áll, hogy ezt a kört képes befolyásolni, azaz a kiváltó okra is hatni, az idegrendszeren keresztül (ami ugye a fájdalmat is szállítja).

Folyt. köv., addig is figyeljetek magatokra.

Már kétszer találkoztunk

Naplovam

Már legalább kétszer. A körútra kifutó utcák egyikében, mindegy, hogy hol, az nem mindegy, hogy hogy nevezem. Hogyan nevezzem?

Egy darabig használtam én is azt a fordulatot, hogy “kedvenc koldusom” – jobb szavak híján, többnyire szégyenkezve -, de most nem tudom ezt leírni (eltekintve attól, hogy most írtam le), nem az, hogy nem kedvenc, de még csak nem is koldus. Nagyon szépen beszél, udvariasan, kedvesen szólít meg, nem alázkodik meg, de nem is veri bele az orrom a nyomorúságába. Amikor másodszor megszólít, két mondat után eszembe jut, hogy egy sarokra innen találkoztunk pár hónapja, gyanakszom, hogy ő is emlékszik talán rám – én nem hiszem, hogy emlékeznék a helyében -, szerintem nem is iszik – azt hiszem, én innék a helyében.

Kérni és adni egyforma szégyen – ebben egyezünk meg , amikor egymásra nézünk. Már másodszor, tulajdonképpen ettől ismerek rá. Én nem szoktam ilyen nyílt tekintettel találkozni, úgy értem, nemcsak akkor amikor aprót kérnek, hanem sehol. Legközelebb, ha ráér, én is rá fogok érni. És majd meglátjuk.

Órákig tudnám nézni

Naplovam

…a fényfestést. Is. Azon gondolkodtam közben, hogy ez bizonyára egyfajta drog. Vizuális drog, ha tetszik. Tudatmódosító szerek hatása alatt állítólag mindenki nagyon élvezi a vetítést, de szerintem fordítva is működik. Bele lehet ebbe módosulni rendesen, ha van rá az embernek legalább fél órája. Nekem most nem volt, de hoztam emlékbe ezt a videót. Bocs a minőségért:

Budapest 100

Naplovam & Élvezeti cikk

Csak töredékét néztük meg annak, amit ilyenkor Budapesten lehet, úgyhogy már most készülök a jövő évi BP100-ra. Tudjátok jól (ha nem, most megtudjátok), hogy én egyébként is mindig mindenhol turista vagyok, Budapesten különösen, és azt szeretem benne, hogy mindig van mit felfedezni, s amikor már éppen kezdené unni az ember, akkor pont van egy ilyen lehetőség, hogy benézzen a százéves (meg régebbi) házakba. A Flickren van például egy nagyon megszűrt 111 db-os Budapest-albumom, ha érdekel, katt a linkre – nem hagyományos városfotók, ennyit előre elárulok.

Most csak mobil volt nálam, azzal fényképeztem, de emlékbe pont jó lesz. (A nagy objektívem látószöge nem alkalmas igazán erre, amire most kellett, a kisebbik meg egyáltalán nem, úgyhogy csak a mobil maradt.)

A Nyugati pályaudvar Királyi várójáról én például eddig nem tudtam. Tudtam, hogy van ott egy elzárt kis épület, a vágányoktól láttam már az üvegfalon keresztül, de sosem néztem utána, mi az.

Budapest, Nyugati pályaudvar, Királyi váró

Budapest, Nyugati pályaudvar, Királyi váró

Ma, egyetlen napra megnyitották a nagyközönség előtt, ezeket láttam:

kiralyi varo 5

Volt vetítés Nyugati épületének újjáépítéséről

kiralyi varo 6

Bentről a 10. vágány felé nézve

kiralyi varo 2

Kupola belülről

kiralyi varo 3

Az oldalsó tükörterem sajnos tényleg eléggé megroppant

kiralyi varo 4

Megint a 10- vágány felé, csak fel is

Idén a Teréz körút volt a főszerepben, a legtöbb házba ott lehetett bemenni, mi még a Béke Szállodát néztük meg, ami már csak azért is remek, mert még sosem jártam benn. A Zsolnay teremben volt rögtönzött kiállítás a Budapest 100 látogatóknak, de engem igazán a mentett és rekonstruált régi üvegkupola nyűgözött le. Ilyen, ni:

A rekonstruált kupola

A rekonstruált kupola

beke-szallo-kupola2

Béke szálloda, üvegkupola

beke-szallo-kupola

Fénykorában gombnyomásra kettényílt, szabad ég alatt szórakozhattak a vendégek

Ez pedig itt a Zsolnay terem:

zsolnay terem

Béke Szálloda, Zsolnay terem

beke szallo zsolnay terem 3

A kandalló fölött Zsolnay mellszobra

beke szallo zsolnay terem 2

Zsolnay közelebbről

beke szallo zsolnay

Legközelebbről 🙂

beke szallo zsolnay terem

Nekem a szállodai szőnyegekről mindig a Ragyogás jut eszembe. Ó, kamaszkor.

Végül egy kép a csigalépcsőről, pontosabban a benne csigázódó lámpákról, ezt csak úgy.

beke szallo lepcso

Csigalámpa