Art Market Budapest – 2017

Szubjektív fotónapló a 2017-es Art Marketről.

A képeket nagy méretben töltöttem fel, ha rájuk kattintotok, kinagyíthatók.

Szeretettel a Millenárisról:











Reklámok

Érintőművészet

A testről lesz szó. Általában azt látom, hogy nagyon keveset tudunk a testünkről és minden látszat ellenére vagy keveset vagy rosszul törődünk vele. A testet elsősorban nem mint a vázunkat, csomagolásunkat szeretném itt érteni, hanem mint a teljes egészünk részét, tehát a test és lélek egységének egyik felét. Ahogy a testben mint bonyolult, összefüggő rendszerben nem lehet egyetlen sejt vagy szerv problémáját önmagában vizsgálni, ugyanúgy nem lehet a test teljes egészét a lélek (psziché) nélkül, puszta biomechanikaként szemlélni. Sem gyógyítani. Ez volna a holisztikus orvostudomány lényege is.

A fizikoterápia, manuálterápia felől közelítünk most az emberhez, egyrészt mert ez az egyik olyan terület, amivel előbb-utóbb mindenki találkozik, mivel a test legkülönfélébb elváltozásai (nemcsak betegségek, hanem minden, a normális medréből kicsit is kizökkent testi-lelki folyamat) okoznak mozgásszervi tüneteket, másrészt ez a szakterületem a “civil” életemben.

Tervezem, hogy több posztot is írok majd ezzel kapcsolatban, egyelőre tekintsük ezt bevezetésnek.

Az érintés

A manuálterápia, azaz a masszázs belépője az érintés, és az érintés elfogadása.

Ha valaki még sosem járt masszőrnél, javaslom, hogy egyszerű hát-vállmasszázzsal kezdjen, ne teljes testtel, vagy ha még óvatosabb, lehet elsőre egy arc-fejmasszázst kérni, nagyon jótékony, frissítő hatású, és ami még fontosabb: segíti a bizalom kialakulását, az összeszokást. A klinikai masszázsterápiában erre kevés hangsúlyt szoktak fektetni, nekem azonban az a tapasztalatom, hogy nagyon is fontos, kell hagyni legalább 2-3 alkalmat, ami alatt kialakul (vagy inkább elkezd kialakulni) a munkakapcsolat a páciens és a kezelője között. Hiszen itt egy kétszemélyes munkáról van szó, habár látszólag csak a masszőr dolgozik, a befogadó állapota, érzései, legalább olyan fontosak a hatékonyság szempontjából, mint maga a kezelés. Mivel minden egyes test, testfelépítés, érzékenység más és más, a masszőrnek is meg kell tanulnia minden páciensét.

A megelőzés

Masszázsra sajnos szinte mindenki csak akkor gondol, amikor fáj valamije. A testünkkel kapcsolatban az a helyzet, hogy mindent könnyebb megelőzni, mint kezelni, így ha valaki a mozgásszerveit rendszeresen terheli, szinte kötelező lenne masszázsra járnia. Ki terheli? No igen, szinte mindenki, de kicsit részletezem: az ülő munkát végzők (irodai dolgozó, autóvezető, pénztáros stb.), a rendszeresen sportolók, a könnyebb vagy nehezebb fizikai munkát végzők (raktárosok, építőipari munkások, vendéglátósok), tehát nagyjából minden munka terheli a testet, s miközben igyekszünk karban tartani sporttal, sokat tehetünk érte masszázzsal is. Amikor egy nap végén fáj, húzódik a vállunk, hátunk, nyakunk, derekunk, elnehezül a lábunk, csikorognak az ízületeink, akkor már elég komoly a trauma, nem érdemes halogatni a kezelést. Már csak azért sem, mert az összes terápia közül ez a legkellemesebb. (Ha már kialakul egy betegség, akkor viszont a masszázs is lehet kellemetlen.)

Rendszeresség

A dolog úgy néz ki, hogy ha valakinek fája háta, elugrik a masszőrhöz, egy-két kezelés után szinte már nem is fáj (hacsak nincs a háttérben valami komolyabb elváltozás), úgyhogy akkor nem is kell már járni. Az esetek többségében azonban a kiváltó ok nem szűnik meg (a munkát folytatni kell, a stressz nem csökken), a fájdalom vissza fog térni, akkor aztán ismét masszőr, de hát ugye hiába volt a múltkor is. Nos, ez így tényleg nem megy. A masszázst érdemes beépíteni az ember életébe, én általában azt szoktam javasolni, hogy ha nincs panasz, heti-kétheti egy alkalmat akkor is érdemes megtartani. A legjobb természetesen az, ha megelőző jelleggel járunk ilyen rendszerességgel, nem várjuk meg a fájdalom jelentkezését.

A fájdalom

Ez lesz egy olyan hatalmas témakör, amit a későbbiekben még valószínűleg több poszton keresztül kifejtek majd. A leggyakoribbak: hátfájás, váll-nyak fájdalma, deréktáji panaszok. Ezeket szinte mindenki átéli, s a legtöbb esetben a fizikai és/vagy lelki terheléssel összefüggésben jelentkeznek. Az izmaink hajlamosak magukba gyűjteni és kumulálni a feszültséget, akár lelki, akár fizikai eredetűt, ennek pedig egyenes következménye a működés problémája, és a fájdalom. Kötött, befeszült, csomós izomzat, értelemszerűen nem tudja úgy mozgatni a vázszerkezetet (csontokat), ahogy normál állapotban, így közvetve az ízületeink is megsínylik az izmok diszfunkcióját, amik így akár visszafordíthatatlan károsodást is szenvedhetnek. Fontos tudni azonban, hogy nem csak mozgásszervi problémák okoznak fájdalmat. Az izomzatba és a fölötte lévő bőrbe mélyebben rejlő problémák is kisugározhatják a fájdalmat, így mindig gondolni kell más szervi elváltozásra is. A gyógymasszázs egyik lényege abban áll, hogy ezt a kört képes befolyásolni, azaz a kiváltó okra is hatni, az idegrendszeren keresztül (ami ugye a fájdalmat is szállítja).

Folyt. köv., addig is figyeljetek magatokra.

Már kétszer találkoztunk

Naplovam

Már legalább kétszer. A körútra kifutó utcák egyikében, mindegy, hogy hol, az nem mindegy, hogy hogy nevezem. Hogyan nevezzem?

Egy darabig használtam én is azt a fordulatot, hogy “kedvenc koldusom” – jobb szavak híján, többnyire szégyenkezve -, de most nem tudom ezt leírni (eltekintve attól, hogy most írtam le), nem az, hogy nem kedvenc, de még csak nem is koldus. Nagyon szépen beszél, udvariasan, kedvesen szólít meg, nem alázkodik meg, de nem is veri bele az orrom a nyomorúságába. Amikor másodszor megszólít, két mondat után eszembe jut, hogy egy sarokra innen találkoztunk pár hónapja, gyanakszom, hogy ő is emlékszik talán rám – én nem hiszem, hogy emlékeznék a helyében -, szerintem nem is iszik – azt hiszem, én innék a helyében.

Kérni és adni egyforma szégyen – ebben egyezünk meg , amikor egymásra nézünk. Már másodszor, tulajdonképpen ettől ismerek rá. Én nem szoktam ilyen nyílt tekintettel találkozni, úgy értem, nemcsak akkor amikor aprót kérnek, hanem sehol. Legközelebb, ha ráér, én is rá fogok érni. És majd meglátjuk.

Ez a város követ csak*

A város édes kétszersült, igazi
lakói száraz kőanyák és bronz költők,
valami titokba néznek a fejünk
fölött, elpirulok tőlük idebent,
a szívem egy kattogó, őrülten izzó,
örökre beragadt kenyérpirító.

A város jeges szélvédő, minden
látványosság odaát van, ha
hunyorítok, jól kivehető foltokban
megvan mind, lassan kifehéredik,
az én szívem egy mélybordó,
műanyag flakonos jégoldó.

A város franciasaláta, mikor már
valaki kihányta, terein a zöldek tőlem
örököltek egy belső biztatást, hogy nincs
veszve semmi, csak hajtás, hajtás, mert
az én szívem egy burjánzó fátum,
jótékony hatású trágyakoncentrátum.

A város perforált appendix, úton
a kórház felé, a mentők megmentik, aki
ennyi gennyel a hasüregében is bízik
a tudományban, annak jár a gyógyulás,
az én szívem megmentők szive,
egy hideg, éles sebészszike.

A város betonkék fejfájás, az összes
parkolóóráján figyelmeztetés, hogy
kérdezze meg orvosát vagy gyógy
szerészét, a kockázat ingyen van,
a szívem alig hallható fémes koppanás,
kétszázötven gramm káros mellékhatás.

A város nagy csomó akármi, néhány
pontjáról ragyogón belátni a szoknyája
alá, és meg lehet simogatni a tornyait,
szelíd szörny a maga labirintusában
bűzölög és fölragyog, mert ez a város
csak te lehetsz és veled én vagyok.

_________

*A cím idézet Konsztantinosz Kavafisz A város című verséből (Faludy György fordítása)

Órákig tudnám nézni

Naplovam

…a fényfestést. Is. Azon gondolkodtam közben, hogy ez bizonyára egyfajta drog. Vizuális drog, ha tetszik. Tudatmódosító szerek hatása alatt állítólag mindenki nagyon élvezi a vetítést, de szerintem fordítva is működik. Bele lehet ebbe módosulni rendesen, ha van rá az embernek legalább fél órája. Nekem most nem volt, de hoztam emlékbe ezt a videót. Bocs a minőségért:

Budapest 100

Naplovam & Élvezeti cikk

Csak töredékét néztük meg annak, amit ilyenkor Budapesten lehet, úgyhogy már most készülök a jövő évi BP100-ra. Tudjátok jól (ha nem, most megtudjátok), hogy én egyébként is mindig mindenhol turista vagyok, Budapesten különösen, és azt szeretem benne, hogy mindig van mit felfedezni, s amikor már éppen kezdené unni az ember, akkor pont van egy ilyen lehetőség, hogy benézzen a százéves (meg régebbi) házakba. A Flickren van például egy nagyon megszűrt 111 db-os Budapest-albumom, ha érdekel, katt a linkre – nem hagyományos városfotók, ennyit előre elárulok.

Most csak mobil volt nálam, azzal fényképeztem, de emlékbe pont jó lesz. (A nagy objektívem látószöge nem alkalmas igazán erre, amire most kellett, a kisebbik meg egyáltalán nem, úgyhogy csak a mobil maradt.)

A Nyugati pályaudvar Királyi várójáról én például eddig nem tudtam. Tudtam, hogy van ott egy elzárt kis épület, a vágányoktól láttam már az üvegfalon keresztül, de sosem néztem utána, mi az.

Budapest, Nyugati pályaudvar, Királyi váró

Budapest, Nyugati pályaudvar, Királyi váró

Ma, egyetlen napra megnyitották a nagyközönség előtt, ezeket láttam:

kiralyi varo 5

Volt vetítés Nyugati épületének újjáépítéséről

kiralyi varo 6

Bentről a 10. vágány felé nézve

kiralyi varo 2

Kupola belülről

kiralyi varo 3

Az oldalsó tükörterem sajnos tényleg eléggé megroppant

kiralyi varo 4

Megint a 10- vágány felé, csak fel is

Idén a Teréz körút volt a főszerepben, a legtöbb házba ott lehetett bemenni, mi még a Béke Szállodát néztük meg, ami már csak azért is remek, mert még sosem jártam benn. A Zsolnay teremben volt rögtönzött kiállítás a Budapest 100 látogatóknak, de engem igazán a mentett és rekonstruált régi üvegkupola nyűgözött le. Ilyen, ni:

A rekonstruált kupola

A rekonstruált kupola

beke-szallo-kupola2

Béke szálloda, üvegkupola

beke-szallo-kupola

Fénykorában gombnyomásra kettényílt, szabad ég alatt szórakozhattak a vendégek

Ez pedig itt a Zsolnay terem:

zsolnay terem

Béke Szálloda, Zsolnay terem

beke szallo zsolnay terem 3

A kandalló fölött Zsolnay mellszobra

beke szallo zsolnay terem 2

Zsolnay közelebbről

beke szallo zsolnay

Legközelebbről 🙂

beke szallo zsolnay terem

Nekem a szállodai szőnyegekről mindig a Ragyogás jut eszembe. Ó, kamaszkor.

Végül egy kép a csigalépcsőről, pontosabban a benne csigázódó lámpákról, ezt csak úgy.

beke szallo lepcso

Csigalámpa

Beleszaladok, kirohanok, erre bejövök

Naplovam

Kedves Naplóm!

Igazán adakozó típus vagyok, ha tehetem – néha akkor is, ha nem – adok aprót, cigit, vannak rendszeres és alkalmi adományaim, a használt ruhákat is külön gyűjtöm. Kerülöm a konfliktust. Én inkább elhúzok a picsába helyszínről, minthogy bármi mást tegyek, ha helyzet van. Elmegyek, nem megyek vissza többet, ez az én szokásom, kezelhetetlen helyzeteket nem próbálok kezelni, ha egyszer nem tudom őket, ugye.

De tegnap az a srác kihozott a sodromból. Kérni egyszer, nem kapni, rendben van. Akár meg is lehet sértődni, ez már nem tartozik rám. De egy óra múlva újra kérni, felháborodni, átkozódni, poklot emlegetni (hahaha), ordenáré cirkuszba fogni az éjszakai utca kellős közepén, arra már én is azt mondom, hogy: nono! Nem, nem ezt mondom. Azt mondom, hogy: Idehallgass, ha kérsz és valaki ad neked, ahhoz van jogod, hogy tiszteletteljesen megköszönd, de semmi máshoz, ne merj engem kérdőre vonni amiatt, hogy mit adok és mit nem, mehetsz vissza abba az irányba ahonnan utánam jöttél, most, ezt a beszélgetést pedig befejeztük. Belemondom az arcába, végig a szemébe nézek, de ne legyek ilyen finomkodó, ezt én éjjel az utcán egyáltalán nem mondom, hanem legalábbis kiabálom, tíz centiről, és mutatom, hogy merre kell menni és persze megfordul a fejemben, hogy most leordít vagy megkésel vagy megüt, de nem érdekel.

Ehelyett azt mondja: Te pszichopata vagy. Bejössz nekem.

Az élet szép. Kinek magyarázzam?