260.

Arról még, hogy hova vissza: Vissza nem.

Reklámok

258.

Van az a (nyomasztó) érzés, hogy minden körbeér. A szavak is körbeérnek egyszer. Elindulnak, mintha világokat szelnének át, ismeretlen, elképzelhetetlen területeket, azután önmagukba fordulnának végül. Léphetünk-e kétszer ugyanabba a szóba?

 

256.

És ismerjük azt az állapotot, amikor egy szövegen (olvasóként) huss, átszáguldunk, aztán napok, hetek múlva is azon gondolkozunk. Hogy ha olyan könnyed volt, mi a fenén is gondolkozunk. De nem marad el, jön velünk. Van a (hosszú) prózának ilyen megfejthetetlen, tettenérhetetlen titka.

254.

Talán a címadás. A frappáns, egy-, legföljebb kétszavas címek, amelyeket úgy kedvelek (még ha pont nem is sikerül ilyen címeket adnom, mert a cím az nem kitalálás, minthogy semmi sem az igazán).

A cím, amivel felcímkézzük a dolgokat, mindjárt úgy tűnik tőlük, hogy valamiféle rend van. Hogy valamiféle rend egyáltalán lehetséges. Az életemet szeretném könyvekre osztani.