119.

Például tenni azért, hogy egy gyereknek ne legyen ellensége a magyar nyelv(tan), meg az irodalom, ebben az oktatási rendszerben, na, ez egy komoly feladat. Ez más, mint az alapvető feladatom (amit néha munkának hívok), habár néha nem lehet tudni, melyik is a fontosabb. Mindig az, amit éppen csinálok, persze. Mert mindig abban kell benne lenni a létező összes energiával, lelkesedéssel vagy éppen kínlódással (na, ahhoz kell csak igazán energia – az meg szénhidrátból van, ne csodálkozzunk, ha nő a segg fenék).

Illetve – természetesen – ebben az esetben komolyabb célt tűztem ki (hiszen nem rólam van szó, lennie kell célnak és ha van, azt komolyan kell venni). Nem elég, ha nem lesz számára ellenség, legyen barát. Otthon. Alap.

(A japánban az “alap” és a “könyv” fogalmakat ugyanaz az írásjegy* jelöli. Csak úgy eszembe jutott.)


*Az írásjel és írásjegy közötti különbséges sose felejtsük el.

Reklámok

118.

Az önmagunk fölött gyakorolt hatalommal kapcsolatban, azt hiszem, nagy tévedés, hogy egészen gondolatvezérelt lenne. Vagyis, hogy mindent be lehetne vonni a tudat irányítása alá. Majdnem mindent be lehet, ez igaz. S egyelőre célnak elég is.

117.

S ha mindez, napokra elosztott fiókok, mint egy ünnepváró naptár, már rég készen voltak, hova írom, amit ide írnék ebben a pillanatban? Lehet, hogy arra megy, arra ment ki az egész, hogy hagyjam abba. Hogy ezután ne legyen blog. Lehet, hogy egy gigantikus finálé az egész. Már persze, ami a hosszát illeti. De azért öreg bloggereknél ne vegyünk mérget ilyesmire.

116.

Persze, ha mindezt előre megírtam, fogalmunk sincs, mikor jutottam el a száztizenötödik vagy száztizenhatodik poszthoz. Lehet, hogy egy hét alatt, lehet, hogy egy nap, lehet, hogy tíz. Így kinyújtva a gondolkodás egy lassú folyamnak tetszik. Már, ha úgy van. Pedig lehet, hogy máshonnan nézve csak egy viharos lefolyású, bő vizű patak.

115.

A kísérlet és a teszt összetartozik, mint a borsó meg a héja, a fény és az árnyék, mint Bud Spencer és Terence Hill, Stan és Pan, Hewlett és Packard, Piroska és a farkas, a szépség és a szörnyeteg 

Időnként – legjobb véletlenszerűen – le kell tesztelni, beválik-e a belégzés – lent tart – kilégzés, a hideg fej-meleg láb stb. Visszarándulni az emberek világába, az emberek világának abba a részébe, ahol kockázatnak van kitéve a száztizennéhány napon át gyakorolt, viszonylagos biztonságunk. A teszt sikeres, ha:
– képesek vagyunk kommunikációra
– el tudjuk dönteni, mi az, amit megengedhetünk magunknak és megengedhetünk másoknak magunkkal kapcsolatban.

Akármi is az eredmény, utána nyugodtan ihatunk egy fél szatmári szilvát és két pohár sört (az egyik legyen világos, savanyú, az jól megy a szilvához, a másik legyen barna, “irish”, kávéízű, az jól megy a hideghez).

Ha még másnap is gondolunk a tesztre, ne töprengjünk, a következő tesztig térjünk vissza a sivatagba, bátran, mint a nyúl.

113.

Azért van még egy csomó más érdekes is ezen kívül. Nem is tudnám megmondani, egy nap (mondjuk ma, száztizenkettőről száztizenháromra), mennyi dologra mondtam vagy mennyiről gondoltam, hogy érdekes. Volt köztük persze olyan is, hogy hm, hát ez érdekes*, de többnyire inkább olyasmik, hogy nahát, ez érdekes.

Ilyen utóbbiféle nahát például, hogy az egyre kisebb, hangsúlytalanabb, egyre kiszolgáltatottabb csoport, ahol – mondjuk így – a szellemi teljesítmény az érték, mintha a szorongattatásra reagálva, paradox módon erősödne. Vagy az eddig ismeretlen, nyugvó állapotú erőit élesztené fel. De lehet, hogy megint csak túlzottan optimista vagyok. Haha.

És arról semmiképp nem feledkezhetem meg, hogy minden erővel szemben megjelenik az ellenerő – tehát ez a kis csoport jó, ha ikszre hozhatja a meccset.


*Jelentése kb: Egyáltalán nem érdekes, de megvan róla a véleményem.