Könyvhét 2018 – Rekkenés, dedikálás, oda-vissza

A könyv legnagyobb hazai ünnepének pénteki napját Debrecenben töltöttem. A Művésztér meghívására érkeztem egy beszélgetésre, Szabó Krisztina kérdezett, én válaszoltam. A Könyvszekrénynél így néztünk ki messziről:

Így közelről:

Így meg még közelebbről:

És volt dedikálás is (azt szerette volna Kriszta lefényképezni, hogy írok, de hirtelen mind odanéztünk – aztán azt is lefényképezte, de ez viccesebb):

Rekkenő hőség volt, ennek ellenére akadtak lelkes, kitartó olvasók, akik ott voltak délután 5-től vagy közben odaértek, és együtt rekkenhettünk. Itt köszönöm meg a meghívást a Művésztérnek. Nagyszerűen éreztem magam (még a MÁV sem tudta elvenni a jókedvem), és köszönöm mindenkinek, aki eljött. Nagy öröm Budapesten kívül is találkozni az olvasókkal.

Vasárnap már Pesten – még pont a hatalmas viharos eső előtt – déltől egyig a Vörösmarty téren voltam megtalálható, a Kalligram standjánál. Így dolgoztak ott a kiadó rekkenthetetlen munkatársai:

Előttem Papp-Zakor Ilka élvezte a fülledt időjárást, megragadtuk az alkalmat könyvcserére.

Azután én rekkentem és dedikáltam:

Nagy élményekkel zártam, például: Először fordult elő, hogy könyvtár számára dedikáltam kötetet (Üdv a Dagály Utcai Könyvtár olvasóinak!), és először fordult elő olyan is, hogy valaki megköszönte a könyvön kívül a posztoljverset-mozgalmat. Jó volt látni titeket, köszönöm, hogy eljöttetek!

Azután még beszereztem én is ezt-azt, persze. Márton László talányos-kalligrafikus-kalligramos Két obeliszkjét:

S azóta olvastam is, és már tudom, hogy a rejtélyes idézet a 87. oldalról van. („Ott van a Nyolc Ló Szőnyeg, nem sokkal nagyobb egy ágyelőzéknél, lágy és hajlékony. A nyolcból hét lónak kék a teste és mustársárga a sörénye, a nyolcadik földszínű és indigókék a farka.”)

Nem tudom, tudjátok-e, de ez a regény egyszerre jelent meg magyarul és németül. S amint egy röpke beszélgetésben most megtudtam, nem fordításról van szó, Márton László párhuzamosan írta a kettőt, méghozzá többnyire úgy, hogy néhány fejezetet megírt németül, azután magyarul. Hűha, nem? Mindenesetre két külön könyvről van tehát szó. Én nem tudok hasonló vállalkozásról, akárhogy is, nagy dolog ez.

De nem ám csak a prózistáké a világ, mielőtt szarrá ronggyá áztam volna, még pont elcsíptem egy igazi költőt. Babiczky Tibor gyanútlanul dolgozott a standon, amikor lecsaptam rá az új kötetével. Mármint, nem csaptam vele agyon, csak meglátogattam.

Aztán jött az eső, a könyveket meg tudtam óvni tőle, magamat kevésbé – próbáltam a budiknál a bódésor hátsó eresze alá húzódni – úgyhogy számomra ezzel az esővel ért véget az idei könyvhét.

Remélem, jövőre is találkozunk. Könyvekkel, veletek, mindenkivel.

Reklámok

Hogyvolt – 2017

A szokásos. A poszt végén top és antitop bejegyzés, újévi fogadalom vér, szex, érzelmek, akció.

Tavaly év végén elvégeztem egy Facebook-generálta tudományos tesztet, ami azt mondta, hogy a jövő évem, azaz 2017 a változás éve lesz. Amire én azt mondtam, hogy nagyszerű, mert azon kívül minden mást úgy unok. Ez persze csak vicc, de végül is bejött.

Milyen év is volt ez? Ha majd visszanézek rá még távolabbról, azt fogom mondani, hogy főleg könyves. Meg köves. Könyves abban az értelemben, hogy kicsit olvasósabb, mint a tavalyi (de megint messze elmaradtam a kitűzött céloktól). És saját könyves is (ez összesen egy könyvet jelent), amivel viszont bőven meghaladtam a tavalyi teljesítményemet. (És nemcsak a tavalyit.)

Hónapsoroló:

Januárban többnyire az oroszokkal voltam elfoglalva.

Februárban összesen hármat posztoltam. Fény derült az epekövemre.

Márciusban írtam egy verset. Beszélgettem a PIM-ben Csuhai Istvánnal. Azóta sem találkoztam ezzel az emberrel.

Áprilisban végérvényesen befejeződött a kézirat basztatása. (Elnézést kérek, ez a legpontosabb szakkifejezés.)

Májusban úgy döntöttem, hogy le a koncepcióval. A munkák is elfogyogattak, nem volt valami fényes hónap.

Júniusban írtam egy verset. És kitört. A nyár. És volt az Ünnepi Könyvhét. 38 lettem.

Júliusban  R. 18 lett. Voltunk Barcelonában, és mivel nem írtam úti naplót, most képekkel pótolom:

Augusztusban tarthatatlanná kezdett válni az epekövességem, amit – természetesen – merő tiszteletből Arany János születésének 200. évfordulójára produkáltam.

Szeptemberben megszabadultam a kövektől (műtét). Elkészült a könyvtrailer és nagyon vártam, vagy talán írhatom többesszámban: többen is vártuk a megjelenést. Mindeközben megjelent az ÉS-ben két versem:

Október elképesztően zsúfolt volt, de egyértelműen Az altató szerekről hónapja lett nálam. A könyv megjelent október 10-én. A bemutató előtt egy nappal átéltem életem leghajmeresztőbb élményét színpadon, kb. 300 ember előtt, amikor Kassai Lajossal beszélgettem (volna), de végül jól jöttünk ki a dologból és még azt is mondhatom, hogy beszélgettünk.

Könyvbemutató

19-én volt a könyv bemutatója a Margó Fesztiválon, Mészáros Ábellel. Rengetegen voltunk, itt is köszönöm mindenkinek, aki eljött!

A hónap során készült velem interjú

És éppen októberben állt össze Sárkány Győző nagyszabású kiállítása-projektje, a Bálványok bukása, amelyen nemcsak grafikái, de ötven felkért szerző szövegei is kikerültek a falakra, valamint azonos címmel könyv készült az anyagból. A felkért szerzők között voltam én is.

Novemberben a Marosvásárhelyi Könyvvásáron jártam, fantasztikusan jól éreztem magam, csupa kedves emberrel ismerkedtem meg. A hónap folyamán megint lettek interjúk:

És megjelent az első kritika a könyvről:

Decemberben Az altató szerekről felkerült

  • Kattintásra nagykép

    a Magyar Narancs könyves sikerlistájára, a Minimum tizenegyes!-re, a 9. helyre.

  • A HVG.hu év végi könyves toplistáján a Tizenhárom tuti könyvbe:

Van két nő. Az egyiknek jobb, mint a másiknak – aztán fordítva. Zelma és Zsuzsa története külön fut, hogy a megfelelő pontokon össze-össze érjen. Nők a hősök, de Szeifert Natália első nagyepikája – korábban Láz címmel jelent meg kisregénye – mégsem nő-, pláne nem lányregény. Nagyon plasztikus vallomáspróza, egyszerre mutat rokonságot a műfaj klasszikus hagyományaival és a modern filmművészettel (élőnyelvi elbeszélőmód, zeneiség, mozaikos szerkesztés stb.).

Két nő van. Az élet kisszerű stiklijeitől és a fájdalmas súllyal nehezedő tragédiáitól az el- és kialvatlanságba „menekülnek”. A finom testiség és a nyersen feltáruló érosz – vagy azok hiánya – éppen úgy átfonja mindennapjaikat, mint a folyton kiüresedő kapcsolatok (szülők, szerelem és házasság). Az olvasó vizualitáshoz szokott szeme nagyra értékeli az Ágyregény alcímet viselő könyv moziszerűségét, Az altató szerekről kifejezetten könnyű olvasmány. Könnyű, de nem könnyed. A súlyos tartalmakat az elbeszélők egyedien személyes hangvételei teszik igazán ütőssé. Velük együtt rázzuk az élet pofonfáját. (HVG.hu)

Készült újabb interjú:

Pihenő – megnyitó

16-án volt szerencsém Szanyi Borbála szobrászművész kiállítását nyitni meg Leányfalun, az Aba-Novák Galériában. A tárlat címe: Pihenő, megtekinthető január 13-áig, minden kedden és csütörtökön délután 2-6 óra között.

H. 16 lett.

A legek:

A legolvasottabb idei bejegyzésem a Mindenki lett.

A legkevesebbet olvasott idei bejegyzésem egy vers: Ha előre nézek, minden távolodik

A kihívás:

Időnként elkap a 365-napos kihívásokkal kapcsolatos lelkesedés (ilyen volt pár éve a minden napra egy lábfotó a fényképes blogon). A 2018-as vállalásom erre a blogra vonatkozik: minden nap 1, minimum egyszavas poszt. A kihívás január elsején indul. Meglátjuk.

Köszönöm, hogy ebben az évben is sokan (egyre többen) tartottatok velem mindenféle on- és offline felületeken! Jövőre ugyanígy. Sőt!