Manapság nemigen találni felirat nélküli, könnyű pamutholmikat. Így adódhatott, hogy La vie est belle feliratú pólóhoz Who cares? feliratú szoknya került rám.

Miután évekig az elme mozgott, most fordítsuk meg az egészet. Legyen az elme nyugalomban, s a test mozduljon el A-ból B-be. Úgy is, jó, ha azután visszatér B-ből A-ba. (Léphetünk-e kétszer ugyanabba az A-ba?)

„Hát ennyi. Csak amikor a végére értem, eszméltem rá, hogy a címét nem is jegyeztem meg: Ez a szeretet. Milyen járatos a világ dolgaiban, mennyi mindent tud ez az én huszonhét éves, ártatlan zsákmányom. Íme valaki, aki tudja, milyen egy hangulati viharok közt hánykolódó, romboló természetű nőt szeretni; aki felfigyelt egy öreg keresztelőkút fedelére; aki tudja, hogy a gazdagok pontyot telepítenek a vizesárkaikba, míg az elnyomottak bevásárlókocsikban tartják a cuccukat -”

(Ian McEwan: Mézesmadzag. Fordította: Lukács Laura)

Eleget beszéltünk a statikáról. Talán annyit még hozzá, hogy szép felépítmény vagyunk. Van még mit fejlesztenie az evolúciónak, de a váz közel van a tökéleteshez. Majdnem azt írtam, közel jár. A dinamika visszatarthatatlanul furakodik a sorok közé. A nyelv mindig* segítségemre van.

A testet nem elég tartani. El kell mozdítani A-ból B-be. Időnként. A testnek nem tesz jót, ha sokáig van egy helyen. Az elméről most ne is beszéljünk. Ki fogunk találni.

*végül mindig

A test van. Tartva van. Gerincoszlop. Mindig viccesnek találtam, hogy oszlopnak hívják. Frida Kahlo meg is festette. Azt nem találom viccesnek. Ő is tudta (nem akarta, mégis megtudta), hogy minden azon múlik. Már, ami a test tartását illeti. Lábat lehet veszíteni miatta. Meg azt tudta még nagyon jól, hogy a tartás – úgy általában – egyáltalán nem függ össze a gerincoszloppal.

A görbedő, előre ejtett vállú emberek félelmei. A védekező páncél. A peckesen járó kis szarháziak. A fűzőbe szorított, kényszeredett tartás.

Egy férfi megy a sivatagban papucsban, fürdőnadrágban, hóna alatt szörfdeszkával. Találkozik egy eszkimóval és a kutyájával, meg egy nővel. Megszólítja őket:

Helló! Meg tudnák mondani, merre van a tengerpart?

Úgy kétszáz kilométer arra, mutatja az eszkimó.

Mire a szörfös: Aztarohadt, mekkora strand!

automatikus:

<Vmely előző rendelkezés hatálya következtében v. bizonyos feltételek esetén> külön intézkedés nélkül, mintegy önmagától történő, bekövetkező, érvényessé váló.

(A magyar nyelv értelmező szótára)

Két automatikus megy a sivatagban.