365/112 – Könyvfesztivál

Voltunk. Jó volt. Köszönöm nektek.

Reklámok

365/110 – Mára csak ennyi

Mészáros Ábellel, a Kalligram standjánál. Gyertek vasárnap!

365/109 – Apa, kezdődik!

Ma (április 19-én) kezdődik a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, és vasárnapig tart.

Az ünnepélyes megnyitó délután 3-kor lesz a B épület galériáján, utána (4 órától) beszélgetés a Könyvfesztivál díszvendégével, Daniel Kehlmannal.

Mi a zárónapon találkozhatunk – ha közben nem futunk össze a pavilonok között -, tehát vasárnap, délután 1 és 2 között ülök majd a Kalligram standjánál (alábbi standtérképen látható).  Várlak benneteket szeretettel!

Standtérkép:

A Könyvfesztivál minden programja pdf-ben itt található.

365/107 – Minden egyszerre történik

És most még egyszerrébb fog. Tavasz és ősz ilyenek minden évben, azt hiszem, és persze van még a Nagy Év Végi Hajrá, majd év végén. A köztes idők meg olyan üresjáratok, amikor állandóan azt érzem, hogy valamit elfelejtettem, hogy mindjárt kiderül, hogy mi volt az és akkor aztán nagyon rábaszok meg fogom járni. Egyik feszültség a másikat generálja és nem igazán látom, hogy hogyan lehetne ebből kiszállni. Akinek van jó ötlete, ossza meg velem.

És még azért is egyszerrébb fog, mert nemcsak könyvfesztivál, könyvhét, nálunk gyerekenként szétosztva ballagás, érettségi, verseny verseny hátán, de most vagyunk végre ott az utcákon is, minden hétvégén, mert ott kell lenni.

365/103 – Ébredj másképp

Annyi rossz szokásunk van (nekem biztosan), hogy csak győzzük észrevenni. Az egyik vitathatatlanul az, hogy ébredés után az első dolgom megnézni, mi újság a virtuális világomban. Ennek egy része kötelezettség (például az általam adminolt oldalakat muszáj figyelni), másik része semmi más, mint függőség. Valahonnan az alapvető emberi kíváncsiságból, a csoporthoz tartozás zsigeri igényéből eredeztethető korcsosult dolog ez, ami alól csak komoly változtatásokkal vonhatom ki magam.

A minap voltam egy költészet napi esten, ahol azt az ötletet kaptam (nem én személyesen, hanem mint a hallgatóság tagja), hogy próbáljuk meg azzal kezdeni a napot, hogy elolvasunk egy verset. Találomra, semmi megtervezettség.

Ez egy nagyon szép gondolat, el is határoztam, hogy így teszek, mostantól ébredés után első dolgom lesz leemelni egy verseskötetet a polcról.

Két dolog történt. Az egyik, hogy mindjárt az első napon elfelejtettem (délután bepótoltam, egy csomó verset elolvastam, egy kötetből). A másik, hogy sokadszor is rájöttem arra, hogy tulajdonképpen tényleg ott van már minden leírva előre és hátra ezer évre, mindenre van egy vers, és ami valamire van, az jó vers, rengeteg jó vers van tehát, így kerülünk kávézás közben párbeszédbe kortársakkal és rég halott költőkkel, ahogy egyébként minden valamire való alkotással: hogy kilépünk az időből, azon a síkon (vagy hegyen-völgyön, vagy bánomén, tengerparton) beszélgetünk, ahol minden fontos dolog zajlik van.

Van, igen, asszem, ez a lényeg.

365/099 – Amikor nem hiszek a szememnek

Ilyen előfordul. Nemhogy előfordul, de egyre gyakrabban van (szinte minden napra szállít valamit az országunk vezetése), és még mindig nem szoktam meg, hogy látok valamit és nem hiszem el. Az agyam egy része nem tudja feldolgozni, hogy ugyanabban a valóságban vagyok, mint amit a szemeim és egyéb érzékszerveim közvetítenek felé.

Nem szoktam itt erről, vagy nem direkten, de körülvesz minket, és a vasárnap erről szólt, utórezgései pedig – tartok tőle – még sokáig tartani fognak. A választás eredményét egyszerűen nem tudom elhinni. És ha alkalmazzuk a fake news szabályt, miszerint, ami hihetetlennek tűnik, az az is, akkor már csak egy lépés kimondani, hogy nem igaz. Vagyis csalás.

(A sok csalási bejelentés, amiről tudunk, csak a jéghegy csúcsa lehet, a valódi nagy dobásokról fogalmunk sem lehet. A ki nem küldött mozgóurnák. A nem engedélyezett külföldön leadott szavazatok. Egyáltalán, a levélszavazatokról honnan tudunk bármi biztosat? A szavazatért szállított emberek. A munkáltató által megfenyegetett emberek – akik valahogy mégsem a diktátortól rettegnek. És sorolhatnám.)

Azt tudtuk, hogy a rendszer egyenesen arra van kialakítva, hogy a hatalmon lévőket demokratikusan ne lehessen leváltani. Figyeljünk fel arra, milyen precízen kihozták a 133 mandátumot, ne nyerjenek túl nagyot, de legyen meg, hiszen különben a zseniális kérdésből, amit a Facebookon olvastam (“Graz vagy Vác?”) biztosan Vác lett volna.

S most akkor ezzel a tudattal, teljes kiszolgáltatottságban megyünk bele a következő ciklusba? Élünk, ahogy lehet, persze. Már, ha ilyen kis bohóckodó szarkupacok vagyunk. Amilyenek.

365/098 – Egyedül

Mindent egyedül kell csinálni, mindent egyedül kell látni, átélni, mindent egyedül kell feldolgozni, egyedül kell még örülni is. Mostanra odáig jutottam, hogy a saját vállamat is én magam veregetem meg néha, ha úgy tűnik, hogy valami jól sikerült. Ennek az az egy két hátránya van, hogy egyrészt nagyon ritkán van, másrészt semmi örömöt nem okoz.

Nos, mára ennyi, azt hiszem. #SorryNotSorry