Károlyi Csaba beszélgetett velem az Örökpanorámáról (ÉS, 2022. augusztus 26.)

– Az Örökpanoráma című új regényed mottóját Albert Einsteintől vetted, így szól: „Az időnek egyetlen oka van: minden nem történhet egyszerre.” Miért ezt a mottót választottad?

– Az idővel való foglalkozás, mibenlétének felderítése az emberiség egyik legősibb kérdése, vagy ha tetszik, problémája. Úgy gondolom, a huszadik században Einstein elméleteinek hatására változott a legnagyobbat a világról alkotott képünk. Például, nagyon leegyszerűsítve: Einstein óta tudjuk, hogy az idő nem valami állandó, monoton, minden mástól függetlenül létező dolog. Munkássága és az egész személyisége azóta is hatalmas befolyással van a gondolkodásra. A művészet és a tudomány nem hagyhatja figyelmen kívül egymást, ezért a fő mottót tiszteletem jeléül tőle választottam. Valójában ez egy bonmot, ami szerintem zseniális.

– Az egyik főhős, Fogler Valter író, aki régóta szeretné megírni új regényét, de sehogy sem tudja befejezni, szakmai okokból is az idővel viaskodik. Csak nem Valter az, aki meg akarja, meg akarta írni az Örökpanorámát?

– Igen, ez is egy játék a könyvben, hogy az első, hosszabb szakasza, a Telepítés és gondozás tulajdonképpen lehet maga a könyv, amelyet Valter meg akart írni. Vagy ahogy ő fogalmaz: kihullatni a szereplőket az emlékezetéből. Erre van utalás a végén, amikor Gildának átadja a mappákat, elsorolja, kiket tart fontosnak mindenképpen megjeleníteni a regényben. A középső szakaszban már a jelen pillanatában áll a két másik főszereplő, a Doktor és Gilda, flashback-jelenetek során emlékeznek vissza az addig eltelt időre, a harmadik szakasz pedig az „abszolút” jelene a regénynek. Egyébként sokféle értelmezéssel találkoztam már, mindegyik nagyon tetszik, úgyhogy néha magam is úgy adom elő, hogy már nem tudom, az én értelmezésem-e, vagy valaki másé, és ezt nagyon élvezem. Van, aki szerint az egész az írói probléma allegóriája, a végtelen lehetőség, végtelen idő, amelyre vágyhat az író, végül csapdává válik, mert nem lesz tétje. És volt olvasó, aki csavart egyet ezen, hogy nem is Valter az író, hanem Gilda, sőt, Valter és a Doki is az ő fikciója. Felemelő és izgalmas látni, mennyi gondolkodásra, értelmezésre nyílik lehetőség, én pedig mindegyiket el tudom fogadni, sőt magaménak, illetve a regényének érzem.

– Minden regény számot vet az idővel. Ez a regény azonban mintha nem szeretne beletörődni abba, hogy előbb-utóbb lepereg a homokóra, hogy az első rész Saramagótól vett mottójára utaljak. Miért nem lehet az élet végébe beletörődni?

A teljes interjú egy rövid videó megtekintése után az Élet és Irodalom honlapján olvasható ITT >>>