Kazuar Apter belemelegedett a munkába, jól ment, a homloka üdítően gyöngyözött, a lapockái között már hízott az izzadságcsöpp, ami mindjárt elindul lefelé a gerince vonalán. A tavasz első igazán meleg napja volt, minden klappolt, a glett sima volt, a szoba jól szellőzött, örömmel gondolt a hideg sörre, amit este megiszik majd, csak azt a jó kis régi glettvasat sajnálta, hogy az nincs már meg. Az, amelyikkel az apja kicsapta a Marusa szemét.

Kazuar azzal a kellemesen nehéz vassal tanulta meg a simítás csínját-bínját, olyan éle volt, mint egy japán kardnak, és attól még, hogy később nem lett kőműves, mint az apja, se szobafestő-mázoló, mint a Marusa bácsi, úgy tekintett arra a glettvasra, mint zenészek szoktak a legkedvesebb hangszerükre. Most ki tudja, hol van, ha van még valahol. Talán egy raktárban lapul, egy koszlott pincében, nejlonba bugyolálva mint tárgyi bizonyíték.

A massza a fangliban tökéletesen sima, úgy fogja eltüntetni a fal minden repedését, mintha azok sosem lettek volna, gondolja Kazuar Apter. Nézi a saját kezét, ahogy simít, a hüvelyujja bütyke éppen úgy kiáll, mint az apjáé. Azzal a bütyökkel tudott akkorát sózni a feje búbjára, hogy egy pillanatra elsötétült a világ. Kazuar gyerekkorában azt hitte, hogy az ütésektől lett olyan bütykös az apja keze. Ő sosem ütött sehova, mégis ugyanolyan bütyke van.

Amióta Ari elköltözött, hiányzott valami, most jött rá, hogy ez, hogy tegyen valamit. Elköltözött, kis túlzás, be sem költöztek rendesen, fél év alatt nem sikerült, csak letették a dobozokat a falak mellé, összeszereltek egy szekrényt, Ari belepakolta a ruháit a kék vászon utazóbőröndből, aztán egy nap, amikor eldugult a vécé, és ő elrohant, hogy szerezzen egy csőgörényt, Ari visszarakta a ruháit a szekrényből a bőröndbe, és elment. Ez hiányzott, munka a falakkal, hogy ez a kis lakás a tűzfalra néző ablakaival, a sötét előszobájával, hideg fürdőszobájával valamiképpen mégis az övé legyen. Olyan ez, mondta az apja, amikor a szegélyi házukat renoválta, mint ahogy az oroszlán is körbehugyozza a területét. Ilyen filozofikus mondatokat büffentett föl néha, egy-egy adag falra csapott malter után. Körbevakolta a területét.

Minden órában kongat a Jézus Szíve odalenn, a téren. Ari azt mondta, ezt nem lehet ép ésszel kibírni. Kazuar úgy tervezi, hogy az esti misére hívó hosszú harangozáskor fogja letenni a spaklit, elmosni a szerszámokat, aztán lemegy a szuterénkocsma teraszára, hogy megigya azt az egy (vagy két, netán több) sört, amivel pontot tesz a nap végére.

A tárcanovella teljes terjedelmében ITT olvasható >>>