A hülyeszent

– Publikáció a Literán – (Hommage á Jack Kerouac) Mit hallgatsz mostanában?, kérdezte a Fuvolista, én meg hallgattam. Magamban nevettem, arra gondoltam, hogy akár úgy is érthetném, hogy hát te meg mit hallgatsz mostanában, mit kussolsz, miért nem beszélsz, de nem értettem félre, se véletlenül, se szándékosan, de még csak viccből se, olyan jól nevelt…

Kimaradt jelenetek – ÉTKEZÉSI ŐZ

Ami a Mi van veletek, semmi?-ből kimaradt.   Ahogy minden erejét összegyűjtve megemelte az állat meleg, földszagú testét, Póknak egy idétlen, régi vicc jutott eszébe. Az izmaiból kiszaladni készült az erő, és komoly önfegyelemre volt szüksége, hogy el ne dobja a szerencsétlent. Grafit észlelte a megtorpanást, neki is nevethetnékje támadt, pedig semmilyen vicc nem jutott…

Regényrészlet – Élet és Irodalom

Mi van veletek, semmi?  (részlet) „Barát, gondolta Grafit, ezt a szót használja. Nem haverom vagy spanom. Érdekes. Az világos volt, hogy nincs hova mennie, az Annival való békülésről szó sem lehet. Nem vinné rá a lélek, még fedélért sem. Ott már semmi keresnivalója. Ezt nagyon pontosan tudta, amióta azt a kajla megkönnyebbülést érezte az utcán,…

Regényrészlet – Jelenkor, május

A Jelenkor folyóirat legfrissebb számában hosszabb részlet olvasható a Mi van veletek, semmi? -ből. „Itt szoktak ülni a haverokkal, az állomás alacsony, lapostetős épülete mögött, a valaha jobb napokat látott parkban, mindig ugyanazon a padon, mindig csak a támlán, és mire nyolcadikosok lettek, már nem akadt olyan ember, aki rájuk szólt volna, hogy hogy merik…

Mi van veletek, semmi? (részlet)

Felnézett, meglátta a horpadt, sötét arcot a kapucni alatt, a szempárt, ami megpöccintett benne valami régit, egy ismerős kutya szemét, amin most nem volt ideje gondolkodni, mert látta a kis fekete patakokat a száj mellett és a szem fölött, egy pillanat alatt felfogta, hogy vér, a fejében megvillant a vészjelző, és mielőtt bármit gondolt volna, automatikusan megragadta az idegen karját. – Mi van ? – kérdezte, mintha régi havert állítana meg.

Az altató szerekről (részlet)

Lechner Pe­ti­vel sok dél­utá­non ül­tünk a há­zunk ka­pu­já­ban. Tér­dünk­re tá­masz­tott ál­lal fi­gyel­tük a já­ró­ke­lő­ket, a jár­da re­pe­dé­se­it, mint egy tér­ké­pet. A lép­csőnk mel­lől in­du­ló szé­les fo­lyó a Du­na, fél mé­ter­rel odébb ebi­hal ala­kú mé­lye­dés, az egy tó. A szem­köz­ti ház fe­lé az Al­pok egy ré­sze gyűrő­dik. Ná­lunk az volt a sza­bály, hogy nem me­he­tek a…