Írásom az ESŐ Irodalmi Lap 2018/3 – Magyar novellák – számából. Snitt A nagy konyhakés ott billegett a mosogató szélén, mint egy iránytű mutatója. Ahogy valamelyikük sietve letette, a nyélnek az él felé kiszélesedő vége a peremre került, megtalálva azt az egyensúlyi pontot, amelyen megtámaszkodva elfordulhat a vízszintes tengelyen anélkül, hogy elbillenne. Aztán beállt hálószoba-konyhai…
Kategória: szöveg
Az éb(e)renlét művészete
Azt, hogy ébren vagyok (hajnali fél háromkor, teszem azt), onnan tudom, hogy arra ébredek, hogy Edicska* belecsámcsog a fülembe. Nem közvetlenül csámcsog bele, a mi gettónkban olyan közel vannak az ablakok, hogy ilyenkor, amikor egyébként csendes a világ (csendes, csendes, de soha nem néma, soha nincs csend, nem tudom, észrevetted-e már, csend, a csönd nem…
A hülyeszent
– Publikáció a Literán – (Hommage á Jack Kerouac) Mit hallgatsz mostanában?, kérdezte a Fuvolista, én meg hallgattam. Magamban nevettem, arra gondoltam, hogy akár úgy is érthetném, hogy hát te meg mit hallgatsz mostanában, mit kussolsz, miért nem beszélsz, de nem értettem félre, se véletlenül, se szándékosan, de még csak viccből se, olyan jól nevelt…
Kimaradt jelenetek – ÉTKEZÉSI ŐZ
Ami a Mi van veletek, semmi?-ből kimaradt. Ahogy minden erejét összegyűjtve megemelte az állat meleg, földszagú testét, Póknak egy idétlen, régi vicc jutott eszébe. Az izmaiból kiszaladni készült az erő, és komoly önfegyelemre volt szüksége, hogy el ne dobja a szerencsétlent. Grafit észlelte a megtorpanást, neki is nevethetnékje támadt, pedig semmilyen vicc nem jutott…
Regényrészlet – Élet és Irodalom
Mi van veletek, semmi? (részlet) „Barát, gondolta Grafit, ezt a szót használja. Nem haverom vagy spanom. Érdekes. Az világos volt, hogy nincs hova mennie, az Annival való békülésről szó sem lehet. Nem vinné rá a lélek, még fedélért sem. Ott már semmi keresnivalója. Ezt nagyon pontosan tudta, amióta azt a kajla megkönnyebbülést érezte az utcán,…
Regényrészlet – Jelenkor, május
A Jelenkor folyóirat legfrissebb számában hosszabb részlet olvasható a Mi van veletek, semmi? -ből. „Itt szoktak ülni a haverokkal, az állomás alacsony, lapostetős épülete mögött, a valaha jobb napokat látott parkban, mindig ugyanazon a padon, mindig csak a támlán, és mire nyolcadikosok lettek, már nem akadt olyan ember, aki rájuk szólt volna, hogy hogy merik…
