Az derül ki a könyveiből, főleg az Örökpanorámából, hogy önnek fontosak a nevek. Károlyi Csabának árulta el egy interjúban („Oda a biztonságérzetünk”. ÉS, 2022. augusztus 26.), hogy a regény neveiben sok a játék, amit aztán az olvasó vagy észrevesz, vagy nem. Kovarenki doktor furcsa vezetékneve például anagramma.

Igen, Kevorkian doktor nevéből, akit az eutanázia úttörőjének tekinthetünk. Egyébként ott van Kurt Vonnegutnál is az Áldja meg az isten, Mr. Kevorkian!-ban, ami műfajilag erős rokonságban áll Karinthy Mennyei riportjával, csak hogy lássuk, minden összefügg mindennel. Nagyra tartom Kevorkiant. Fontos szerepet játszott abban, hogy párbeszéd kezdődött az emberi élet végéről, ami ma is megoldatlan kérdés. A könyvbeli Doktor az emberi élet meghosszabbításán dolgozik, sőt az örök életről is vannak elképzelései. Az élet befejezéséről pedig ugyanaz az álláspontja, ami Kevorkiané volt. Van is egy jelenet, ahol ő és Gilda segítenek valakinek meghalni. De nem véletlen az sem, hogy a mindkét férfihoz kötődő Gilda vezetékneve, a Falkner, azaz solymár, hasonló hangzású, mint az íróé, Fogler – Vogler, madarász – Valteré, s hogy az édesapja keresztneve ugyanúgy Pál, mint a Doktoré.

A saját regényei világában mennyire van jelen? Mennyire szólnak a saját gondjairól, az önt is foglalkoztató problémákról? Meggyőződésem egyébként, hogy egy író, ha megfeszül, sem tud másból dolgozni, mint a saját élményeiből és tapasztalataiból, de nem feltétlenül saját magát írja.

Egyetértek. Azt hiszem, ebben a könyvben minden fontosabb szereplőmnek adtam valamit a saját problémáimból, illetve mindabból, ami foglalkoztat, amin gondolkodom. A gondolkodásnak, ugye, különböző fázisai vannak, nem azonnal kristályosodik ki a véleményünk. Az egyes szereplők akár a különböző fázisokat is képviselhetik.

Nagyon erős a kezdés, az első néhány oldal azonnal kiragad a jelenből. A térbeli koordináták sincsenek megadva, ellentétben az előző regényével, amiben hemzsegnek a konkrét budapesti helyszínek a Margit körúttól a Kökiig. Most azt tudjuk csak, hogy egy Szegély nevű faluban vagyunk, azt is csupán sejthetjük, hogy Magyarországon. Bevallom, én valahová az északi határ mellé tettem, nyilván a hegyek miatt, de ez is sántít.

Én a Bükkre gondoltam, de ott sem ilyenek a hegyek, így van. Mindenképp hegyvidéket akartam, mert magam is hegyek között nőttem fel a Bakonyban. Ott is különös dolgokat lehetett megtapasztalni. Például a telek nagyon kemények, ugyanakkor légvonalban húsz kilométerre már egészen más az időjárás. A hegyek között érzem magam igazán jól, külföldön is; segítenek nekem mesélni. Sík területen nehezebben mozognék.

Mi a közös az eddigi négy könyvében?

Nem jut eszembe más: az, hogy én írtam őket…

Valter író, akitől már nagyon messze van az előző és eddig egyetlen regénye, a Jelenléti ív, pedig igazán szép sikert ért el vele. Öntől ma mennyire van távol a Láz?

Ez érdekes. Ha néhány éve kérdezi ugyanezt, azt felelem, hogy már nagyon távoli, és szinte semmi közöm nincs hozzá. De nemrég bele kellett olvasnom, sőt, egy részletet is választanom, és sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint pár évvel korábban. Nagyon furcsa. Erős a mozgás. Néha nagyon messze sodródik egy-egy régebbi művem, néha meg azt érzem, bárcsak most írnék így, vagy most írnék ilyet. Vagy azt, milyen jó lenne, ha még előttem lenne az a téma, amit ott körbejárok. Minden könyvet kísérletnek fogok fel. A kísérletezés közös a könyveimben. Azzal kísérletezem, hogy hogyan tudok valamit körüljárni, ami foglalkoztat, amin gondolkodom, hogyan „vehetem rá” az olvasót, hogy beszálljon ebbe a gondolkodásba. Írás közben viszont nem gondolok már erre.

A teljes interjú ITT OLVASHATÓ >>>