Semmi, csak az élet – Népszava, kritika a Mi van veletek, semmi?-ről

Ekkor:

F. Szabó Kata

Mi van veletek, semmi? – lép be minden áldott nap ugyanabban az időpontban az egyik mellékszereplő, idős „kocsmabútor” a regény legfontosabb helyszínéül szolgáló Mexikó nevezetű kricsmibe. És tényleg, az előbb-utóbb mindig ott landoló törzsvendégekkel nincs semmi. Legalábbis semmi olyasmi, ami fontos vagy említésre méltó lenne, csak történnek a mindennapok, amik valahogy szinte mindig ugyanott, a pult mellett érnek véget egy furcsa társaságban, amelynek tagjaiban látszólag nincs semmi közös, hacsak az nem, hogy ide járnak „haza”. Ebbe a belvárosi, körút közeli közegbe csöppen Grafit a kora harmincas, valaha festőnek indult rajztanár, miután a barátnője kiteszi a szűrét, és szó szerint belefut egy vérző fejű, menekülő férfiba, Pókba. A szürreális jelenet egy megbonthatatlan barátság kezdete, a más-más elől menekülő figurák magától értetődő természetességgel húzzák meg egymás után a vodkás­üveget, kötnek furcsa szövetséget, majd osztják meg a lakhelyüket, közvetlenül a Mexikó nevű kocsma szomszédságában.

Szeifert Natália előző, Az altató szerekről című regényében megmutatta, milyen jól ismeri a női lelket, most bebizonyítja, hogy nincs ez másképp a férfiak belső életével sem, hitelesen „mászik bele” a helyüket nehezen találó hősei­nek a fejébe, hol Grafit, hol Pók szemszögéből ismerjük meg az öt év történetét. A két férfi múltja és jelene mellett szépen lassan feltárulnak a kedvenc kocsmájukba járó társaság tagjainak történetei is – az egész olyan, mintha az olvasó is éppen csak leült volna az egyik imbolygó székre, és egy sör mellett figyelné az eseményeket. A város, a helyszínek minden fővárosinak nagyon ismerősek, Szeifert már előző regényében is szeretett azzal játszani, hogy az alakjait jól beazonosítható terepen mozgatta, most azt is tudjuk, pontosan mikor játszódnak az események. A vörösiszap-katasztrófa vagy éppen a Nyugati téri szórakozóhely-tragédia segítenek időben is elhelyezni az eseményeket. A lényeg mégsem ez, hanem a két, elsőre bosszantóan semmirekellőnek tűnő figura közös útja, amelynek hátterében lassan felsejlik a budapesti alvilág, a korrupt politikusok kegyeit kereső „vállalkozók” világa, akik a lakóparképítéstől a könnyűdrog-kereskedelemig fedik le az illegális tevékenységek spektrumát. „Minden városnak két felülete van” – magyarázza Pók, és kénytelenek vagyunk vele egyetérteni.

Folytatás itt >>>

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.