Ünnepi Könyvhét 2018 – Itt találkozhatunk

Kedves Mind!

Idén az Ünnepi Könyvhéten két helyszínen is találkozhatunk.

Június 8-án, pénteken: Debrecenben a Könyvszekrénynél felállított színpadon délután 5 órától beszélgetés, majd dedikálás. Beszélgetőtársam Szabó Krisztina lesz.

Június 10-én, vasárnap Budapesten, 12 órakor a Vörösmarty téren dedikálás a Kalligram standjánál.

Mindenkit szeretettel várok.

Reklámok

Trailer és könyvbemutató – Az altató szerekről

Elkészült a könyvtrailer! Megjelenés 2017. október 10-én, könyvbemutató október 19-én.

Előrendelni kedvezménnyel egyelőre a Kalligram kiadónál lehet: kalligram[kukac]interware.hu – a könyv címét és az előrendelési szándékot elegendő megírni.

Találkozzunk a könyvbemutatón október 19-én a Margó Irodalmi Fesztivál keretében a Teslában (Bp., 175, Kazinczy u. 21/C), az első emeleten 18:30-kor!

Minden aktuális, hasznos és haszontalan információt megtaláltok a könyv Fb-oldalán: Az altató szerekről »

Az Ünnepi Könyvhétről meg nem is mondtam semmit

Naplovam

Pedig volt idén is, voltam is, és ugyan szerzőként nem, de borítókban érintett vagyok. Kettőben is.

Az egyik Péterfy Gergely publiciszika-kötetének, a Mindentől keletre-nek, a másik Mező Ferenc Dackorszak című verseskötetének borítója. Mindkét kötet a Kalligramnál jelent meg, mindkettőt a kiváló Hrapka Tibor tervezte, akinek a munkáit régóta csodálom, s mindkettőhöz felhasználásra került egy-egy fényképem. Igen szép könyvek, büszke vagyok rá, hogy hozzájárulhattam a végleges formájukhoz.

Itt mutatom a borítókat és az eredeti képeket:

mindentolkeletre-horz

dackorszak-cover-horz

 

 

Könyv

Könyveimről minden egy helyen.

olvasásának folytatása