Csodálom

Régóta csodálom azt a magabiztosságot, ahogy a világhoz mint témához lehet merni hozzányúlni. A világról ma elérhető emberi (természettudományos) tudás töredékének birtoklása nélkül, a tetejébe minden ilyen irányú érdeklődés nélkül. Régóta csodálom azt az önbizalmat is, amellyel a nyelvhez lehet merni nyúlni, az anyanyelv elemi szintűnél valamivel bonyolultabb szabályaival való közelebbi ismeretség nélkül.

Tanulság nincs. Csak a (rá)csodálkozás.

Reklámok

365/144 – Magyarország egy viccben

– Doktor úr, mikor lesz a műtétem?

– 5 év múlva, szeptember 8-án.

– De hány órakor?

– Miért fontos azt tudni magának?

– Mert 8-ra jön a szerelő.

És nem is tudom, vicc-e.

365/142 – Szenya

Ha ebben az országban eldobsz egy szendvicset, azonnal fejen találsz három idiótát, ebből az egyik nem tehet róla, így született, tök hülye, a másik politikus, a harmadik meg házmester, aki boldogan uralkodik a maga szemétdombján. Legyen az virtuális vagy valóságos. Közös jellemzőjük, hogy sosem tudják, mikor kell elgondolkodni (nem kizárt, hogy a képességet már el is veszítették), igen pökhendien szólanak ők a magas lóról lefelé, és nem szoktak csöndben maradni. Továbbá képtelenek lennének egy logikai sor végigkövetésére (a sajátjukon kívül, amely egyébként csak nagy engedményekkel nevezhető logiainak).

Egy szendvicsen kívül azonban három idiótára sem jut egy nemidióta. És itt nem politikáról van szó, az élet minden területén igaz. Ez a csőd, tulajdonképpen.

365/139 – Ha lassabb vagyok, az időm lelassul-e?

Amit mára írni akartam, nagyjából a címben benne is van. Egy bizonytalan igennel felelnék meg rá. Egy kérdőjeles igennel, ami szerintem mindenképpen jobb egy felkiáltójeles nemnél. De beérem egy pontos talánnal is.

Amiről eszembe jutott.

Olvasok egy könyvet egy emberről, aki nem arról lett híres, hogy lassú volt – pedig ez volt (lehetett) a legjellemzőbb tulajdonsága. Nekem maga a lassú élés, ami magában rejti az aprólékosság, a részletezés, részletező figyelem, egyáltalán a figyelem egy más minőségét, nagyon szimpatikus. Közel áll hozzám. Nagyjából mindennel ellentétes, amit a világ ma elvár tőlünk. Sőt, azzal is, amit kétszáz éve elvárt.

Szóval, ez a figura egyszer csak kilép a hóba, “medvetáncot” jár benne, közben pedig hirtelen fiatalnak kezdi érezni magát:

Honnan tudjam, elmélkedett, hogy ugyanolyan módon vagyok-e túl a harmincon, mint mások? Ha kések, mint egy óra, akkor az is tovább tart, amíg lejárok.

Hm, hm. Einstein szerintem erre azt mondaná, hogy na jó, de a kérdés az, hogy hol van az az óra?

365/135 – Szép

Mától a Szépírók Társaságának tagja vagyok.

Ez azért is említésre méltó dolog – azon túl, amiért egyébként -, mert egész eddigi életemet “megúsztam” anélkül, hogy bárminek (párt, szervezet stb.) tagja lettem volna. Most először fordult elő, hogy  – hosszas mérlegelés, meg- és rábeszélés után – önszántamból tag óhajtottam lenni valahol, s így az is először fordult elő, hogy felvettek valahova. Tehát mindenképpen nagy nap ez a mai.

Több oka volt ennek, de egyet említek, ami a többivel összeadódva juttatott végül döntésre, ez pedig az volt, hogy vannak olyan idők, amikor ha nem is feltétlenül muszáj, de talán mondhatom úgy, hogy érdemes odaállni valahova. Részévé válni valami olyannak, amit vállalhatónak tartunk, szemben mindazzal, aminek akaratunkon kívül része vagyunk, és amit olyan sokszor tartunk vállalhatatlannak.

Köszönettel tartozom mindazoknak, akikkel erről korábban beszélgetnem lehetett, az ajánlásokat megíróknak, és a Szépírók Társaságának a felvételért.

365/133 – Hétvégnapló

Van az embernek ez a furcsa szokása, hogy számon tartja a Földön eltöltött éveit.

Szombaton ötven éves lett a nővérem, ami már csak azért is hihetetlen, mert az én fejemben mindig valahogy huszonnégy vagy harminckettő, de hát ezeken az életkorokon már én is túl vagyok. Aztán azért is, mert így most már nincsen ötven alatti testvérem. Mindenki ötven pluszos, ahogy R mondja, már amikor idegenekről van szó, de van rá egy gyümölcsöstálam, hogy ez a családdal kapcsolatban nem jut eszébe.

Ezen kívül mostanában hétvégenként van egy pótkislányom (csak kicsit, de nagyon élvezem), úgyhogy igazán olyan az élet, hogy csak fény legyen, meg térerő.

365/131 – Nézeteim a világegyetemről

Jó fellengzős címet adtam, haha.

Ma annyira tömören sikerült összefoglalnom azt a kettősséget, ami bennem a világunkkal kapcsolatban van, hogy miután Facebook-poszt lett, úgy éreztem, ez egy vers. Így tehát ezt hagyom itt a mai napra:

Amikor déltájban megfőzöm a teámat, megnyugtató, kényelmes boldogsággal gondolok a termodinamika nulladik főtételének első posztulátumára.
Az élet biztonságos és kiszámítható, kísérleti úton naponta bizonyítható.
Csak hát, mindig ott van a tudat, hogy a Planck vs Newton meccsből azért mégiscsak Planck került ki győztesen.