Például jó

Naplovam

Az például jó, ha mehetsz a város forgatagában, ha akarod, hallgatod a járműzajt, a mondatokat, amik kiröppennek a boltokból kilépők, a villamosra fellépők, a zebrán átkelők szájából, a morgásokat, szitkozódásokat, beszólásokat, nevetéseket, kiröhögéseket, ha pedig nem akarod hallani, felveheted a fülhallgatót és azt bömböltetsz a füledbe, amit akarsz. (Meg amit megtalálsz a Spotify-on).

Az például jó, hogy ha megéhezel, épp van a zsebedben apró fornettire, és amíg a villamosra vársz, kiállhatsz a napra és nem fázol, közben megállapíthatod a fornettievési-sebességet, ami lehet, hogy 1,7/perc.

Az például jó, hogy ha mész ebben a kicsit büdös, kicsit fáradt, kicsit morcos, kicsit vicces városban, és van egy kapu, egy szép, régi ház hatalmas kapuja, ami mellett a csengőtáblán tudod, melyik számot kell beütni, és beengednek. És aztán olyan, mintha hazaérnél. Ferihez és Pannihoz menni például ilyen.

Reklámok

Ruházati poszt

Egészen idáig abban a tudatban voltam, hogy van valahol egy másik fekete zakóm, nem az a fényes, ami a régi nadrágkosztümhöz van volt, hanem egy rendes.

Ezt hittem akkor ostobán tűnődve, amíg el nem kezdtem keresni, és kiderült, hogy volt ugyan egy, afféle könnyű blézer, blézer… blézert a bankos kisasszonyok hordanak, tudom, ha női, akkor a zakót blézernek szólítjuk, én mégis valami könnyedebbnek érzem, a blézer az olyan, hogy felkapják, a vállukra terítik, miközben a papírpoharas kávéval átmennek a cúgos folyosón, nem tudom, nekem zakóm volt, illetve kellett volna lennie, de most már tudom, hogy nem volt, a blézert is kidobtam, miután úgy elformátlanodott, ahogy, szóval nincs.

Makón vagyok női zakó, el van ez szabva.

 

Nem adni magam

Naplovam

Vannak ügyek, amiket csak úgy lehet vinni, ha az ember teljesen beleadja magát. Majdnem minden ügy ilyen. Én most látom csak igazán, hogy elfecséreltem az időmet egy olyan ügyre, amibe teljesen fölöslegesen adtam bele magam, mert nem lehet benne érvényesülnöm. Éreztél már ilyesmit?

Talán nincs késő. Az ember egy darabig azzal áltatja magát, hogy van idő, aztán azzal, hogy nincs késő. Hehe.

Nincs késő kiszállni, átrendezni, újrakezdeni, nevezzük akárhogy, de mindenképpen azzal kezdődik, hogy kidobjuk, amiről bebizonyosodott, hogy nem fontos. Hogy bizonyosodik be az ilyesmi? Én makacs vagyok, úgyhogy nálam nagyon lassan. Nekem nagyon sokszor, nagyon sok pofonba kell beleszaladni ahhoz, hogy lássam, hogy értelmetlenséget csinálok. Hogy belássam. Meggyőződjek, elhiggyem, hogy teljesen hülyeséget hittem odáig. Magamról, a dolgomról, arról, hogy amit csinálok fontos lehet. Egyáltalán: jó lehet.

Kifacsarodtam. Beleadtam magam, bő tíz (talán a legjobb tíz) évemet*, és passz. Mostantól bármi történik ez ügyben, késő.

________

*illetve annál inkább többet, talán tizenötöt

Támasztékaink, ékeink

Naplovam

A szilveszter olyan, mintha a világ minden idiótájának egyszerre lenne születésnapja – mondtam itt is egyszer -, ezt megúszni nálam évek óta sportszerű kihívás, nem nagy kihívás, csak annyi, amennyit még az ember az évek végén éppen elvállal: alszik vagy dolgozik.

Ritka, ha sikerül társasággal megúszni, és idén (tavalyból idénbe) nekem sikerült, pedig az utolsó pillanatig bizonytalan volt, hogy elmegyek-e. Egyeztetni a családdal, ki hova akar menni, van-e rám szükség itthon (akár csak úgy, hogy legyek a közelben), de minden úgy alakult, hogy nyugodtan mehettem és most, évek óta először nekem is van szilveszteri élményem, kellemes méghozzá. Támaszaink (és ékeink*) a jó emberek, ezt nem fogom felejteni 2017-ben sem.

Casablancával, jó társaságban finom italokkal, kitűnő ételekkel búcsúztatni az évet a lehető legjobb választásnak bizonyult. A kép nem illusztráció, a terített asztal alatt készült:

tamaszunk

Idén nem fogadtam meg semmit (hiszen én mindig megfogadok valamit és aztán minden hülyén alakul), csak kívántam.

Kívánom, hogy idén megvalósuljon az, amiért már annyi éve dolgozom, érjek oda, az áthatolhatatlan fal túlsó oldalára, ne toporogjak örökké ittlegyen meg az a kurva könyv, mielőtt.

Mindenkinek kívánom, hogy teljesüljön az, amire legjobban vágyik, legyen szép, nyugodt, békés, egészséges évünk.

És most munkára! 🙂

______

*a jelentést ki-ki maga választhatja ki

Kilégzés – belégzés

Naplovam

Az egész, mint egy alap jógagyakorlat. (Gyakorló jógászok nézzék el nekem a felületes fogalmazást.) Vagy hát a jógagyakorlat olyan, mint az egész, nyilván. Az egész ezen a ki- és beáramláson forog vagy múlik ugyanis, illetve ennek az ismeretén vagy nemismeretén. Nagyon nehéz felmérni, mennyit tudunk kiadni magunkból anélkül, hogy valamit befelé is áramoltatnánk. A visszatöltés pedig nem jelenthet pusztán csak nullára hozást, nem elegendő éppen nullán lenni, mert akkor a következő kilégzéssel azonnal mínuszba kerülünk.

Szerintem a megszerzett tudás (és vele arányosan persze a felejtés) az, ami elengedhetetlen a töltéshez. A tudás pedig sok minden. Tapasztalás, érzékelés (ami sokszor csak nézés, olykor meg bámulás), olvasás, beszélgetés vagy konkrét tanulás és egyáltalán nem csak intézményes keretek között (sőt, talán sőt). Olykor minden másra fordított idő elvesztegetett időnek tűnik. Nehéz felismerni azt is, mit vesztegetünk el, én nehezen ismerem fel legalábbis. Talán nem is mindig derül ki azonnal, talán jóval több az olyan időnk, amiről csak utólag látjuk, hogy annak ellenére, hogy elvesztegetettnek tűnt, mégis jól használtuk fel.

Érdekes ugyanakkor, hogy amikor azonnal érezzük, hogy az időnket jól (jóra) használjuk, később sem bizonyul tévedésnek. Ez valahogy jól van beépítve.

Sok évet nézek vissza, és kérdezem, ugyan, mivel töltöttem?, és sokszor csak ismerősök, barátok kívülálló tekintete tud segíteni abban, hogy lássam, jól használt idő volt. Ebben a mindent önsúlyban mérni próbáló, teljesítményorientált, percekre beosztott világban egyáltalán nem könnyű látni ezt.

Más időszakokra magam is elcsodálkozva nézek, hogy csinálhattam (tanulhattam – mert a tanulás sokszor csinálás) annyi mindent egyszerre vagy éppen olyan rövid idő alatt. S ezek nem mindig kézzel fogható dolgok, legtöbbször nem azok. Maradnak rajzok és sorok, nem sok, mert az ember idővel szelektálni is meg tanul, meg kell hogy tanuljon, és maradnak emberek (élők vagy holtak), arcok, egész világok, ahogy a jól írt és jól olvasott könyvek is kiadják a formájukat, megszerzett képesítések és megszerzett tudások, úgy is mint gyakorlottság, úgy is mint ismeret, és persze maradnak az elszámolhatatlan idők. Ha abból van kevesebb, azt hiszem, akkor csináltam jól.

És mindig csodálkozom, ha rábukkanok egy-egy olyan időszakra, amikor látszólag üresen teltek a napjaim. És mindig csodálkozom, amikor kiderül, hogy mi mindent tanultam meg éppen akkoriban.

Elég jól megtanultam például adni (érintést, gyógyszert, fizikoteápiát, hallgatást, kérdést vagy időt, mikor mire volt szükség), és elég rosszul (vagyis semennyire) felismerni, mikor kellene visszatölteni. Most ezen dolgozom. Sok bukás van benne.

15 éve blogolok

Naplovam

Nem nosztalgiaposztnak szánom, de azért ez már komoly idő, internetes távlatban történelmi, és komoly addikció, még ha voltak is közben rövidebb (egy-egy hónapnál általában nem hosszabb) szünetek. Eddig ez a mostani blogom a legkompaktabb – ennek megfelelően a korábbiakhoz képest legkevésbé népszerű. Az történt ugyanis, hogy először is divat lett, elterjedt, majd tematizálódott a blogolás, így ma már messze nem azt jelenti, mint amit 2001-ben jelentett.

Annyira nem, hogy pl. a HVG egykor nagy izgalmakat kiváltó blogversenye a GoldenBlog (amit először 2005-ben, utoljára pedig 2014-ben hirdettek meg), az utóbbi években már nem is tartalmazott olyan kategóriát, amiből az egész blogvilág kinőtt, vagyis az  ego- vagy énblogok már be sem fértek a tematikus blogok közé.

Mégis megtartottam a klasszikus énblogot itt (most is ezt olvasod, kedves olvasó), egy rovat erejéig (részben átfedéssel az Élvezeti cikkekkel), mert ez tényleg olyasmi, amivel az ember “felnőtt”, nem könnyű abbahagyni. Ha valami foglalkoztat, gondolkodtat, bosszant, vagy eszembe jut valami vicces, készülök valamire, voltam valahol: blogolok – most már másfél évtizede.

A szeifertnatalia.com azonban már gyakorlatilag honlapként működik, nemcsak blog, de pl. a publikációimat is igyekszem itt összegyűjteni, a menüben rovatok vannak és megtalálhatók a linkek más oldalaimra is (art- meg főzőblogomra – amiket viszonylag ritkán frissítek, de már nem akartam ide zsúfolni).

Mi a blog?

A szó maga a web+log (napló) szavakból ered, a kilencvenes évek végén jött létre az első weblog, 1999-ben már blognak nevezték (magyarul egy időben a netnapló is használatban volt), s ezzel a blogger szó is hamarosan létrejött.  Alapgondolatai között szerepelt az egymásra linkelés, így egy valódi hálózat-a-hálózatban kialakítása.

Hogy volt?

Az első blogomat a Sarok nevű oldalon nyitottam 2001 őszén, innen mentem tovább a több szerkesztési lehetőséget kínáló Freeblogra.

Először is, volt valami varázsa annak, hogy kizárólag nickneveken publikáltunk (engem pl. gyakran megtalált a kérdés, hogy férfi vagyok-e vagy nő), de ma már ennek nincs jelentősége, olyan megszokott a nickhasználat, hogy tudjuk, a nicknév mögött is egy ugyanolyan ember ül és ír, mint egy valódi(nak tűnő) név mögött. Sőt, egy kicsit később már növelte a blog presztízsét, ha beazonosíthattuk a szerzőt. Hol volt jelentősége, hol nem, blogja válogatta.

A tematizálódásnál lett ez inkább fontos, amikor egy-egy témakör híreiről tájékozódtunk a nemhivatalos médiában, azaz a blogvilágban. Web 2.0. Itt nagyban növelte az információk hitelét, ha nem “nick mögé bújva” osztotta meg valaki.

A legelső és legnagyobb magyar blogszolgáltató a Freeblog volt, én is sok évet töltöttem ott, és rengeteg ma népszerű hír- témablog onnan indult. Sajnos a gépezet egyszer csak nagyot bukott, rengeteg blog elveszett (az enyém is, de már nem bánom), úgyhogy mindenki más megoldás után kezdett nézni, én is így kerültem a WordPressre, amit az egyik legjobb és legmegbízhatóbb felületnek tartok azóta is. Amit viszont sajnálok, hogy tényleg sok blog/blogger elveszett, nem nagyon találjuk meg egymást. Pedig rengeteg, szó szerint irodalmi igénnyel írt naplóval találkoztam életemben, persze széles volt a skála a mit-ettem-tettem-ma típusúaktól a majomkodókig, utánzókig, unalmasan titokzatoskodókig, művészkedőkig, de legalább a jó blogok sávja is benne volt.

Hogy van?

A másik fontos változás a Facebook megjelenése (még javában terjedt az iWiW, amikor használni kezdtem a Faceboookot – ez is külön történet, az egykori wiw, amibe akkor keveredtem, amikor még át lehetett lapozni pár oldalon, hogy ki van fent. :)).

A Facebookkal mára gyakorlatilag mindenki blogger lett, megosztja az életeseményeit, véleményét, terveit, élményeit, gondolatait stb. – a blogvilág pedig szépen hátracsúszott, szétmaszatolódott. (A Fb-ról kifelé mutató linkre rákattintani  már-már úri passzió, pedig nagyon sokszor érdemes, sőt érdemesebb lenne a keresőt meg saját hírgyűjtőket használni, a lehető legkevesebb szűréssel, azaz: Facebook nélkül.) A Facebook ugyanakkor (sajnos) nélkülözhetetlen, ami ott nincs, az nincs. Különösen igaz így, hogy időközben új blogot kellett nyitom, amit már/még nem ismernek a régi olvasói, ha a Fb-n nem teszem közzé, szinte senkihez sem jut el. (Szerencsére a WordPressnek is van blogolvasója, ahol látni lehet a friss posztokat, és itt az oldalsávban fel lehet iratkozni a blog frissítéseire, amit örömmel látom, hogy sokan megtettek.)

Használom 2009 óta a Twittert is, ami az első mikroblog-rendszer volt (neki köszönhetjük például a #hashtag elterjedését), és ahogy az egyik twitterpajtásom találóan megfogalmazta: az egy másik kávéház. (Én jobban is szeretem, mint a Facebookot, mert pl. nem szűr semmilyen tartalmat, akit követek, azt látom stb., de ez már más téma.)

Szóval, most itt vagyunk, és amellett, hogy most már életcél (vagy ha tetszik, hivatás-) szerűen írok, a Naplovam nem maradhat ki az életemből. Úgy gondoltam, ez a 15 éves évforduló jó apropó, hogy legalább így, címszavakban végignézzem az utat idáig, amíg eljutottunk a html-kód magolástól (mekkora királyság volt kommentboxot szerkeszteni a blogba például!) a két gombnyomással szerkeszthető felületekig.

Kedves olvasó, neked pedig köszönöm, hogy velem tartasz! Boldog tizenötöt nekünk!

15

Száraz november. Hogy ezt ki találta ki?

Naplovam

UPDATE 11. 05.: Akinek kiakadt az iróniamérője és/vagy nem tud a forrásról, mutatom, a Száraz november valójában igazán nemes kezdeményezés: GoSober2016

Mármost, minden hónap, sőt minden nap kapjon címkét, teljen valamilyen mozgalom nevében. Novembernek két ilyenje is van, a Movember meg a Száraz november. Egyiket sem igazán értem, habár az arcszőrzet-növesztést még csak-csak magyarázza a hidegre való készülődés, de azt, hogy ne igyunk (mármint, természetesen alkoholt, hiszen az ivás a magyar nyelvben ennek szinonimája), már sokkal nehezebb észérvekkel alátámasztani. Meglehetősen csodálkozom, hogy nem kapott még a mozgalom fenyegető levelet a borászok vagy pálinkászok világszövetségétől, de talán már indult egy imalánc az észhez térésük érdekében. Annyit sejtek, hogy a kitaláló nem lehetett magyar, ezt alább még kifejtem.

trilobitaNekem a felcímkézett napok közül személyes kedvencem a TrilobiteTuesday, elvégre a csodálatos trilobiták* igazán megérdemlik, hogy hetente egy napot nekik szenteljünk. Az, hogy mintegy kétszázötven millió évvel ezelőtt az utolsó csapataik is feladták a küzdelmet a bennmaradásért az Evolúciós Játékokon a Föld nevű bolygón, ne akadályozzon meg minket abban, hogy a háromkaréjú ősrákokkal foglalkozzunk. Mi több, tekintsünk rájuk tisztelettel, vegyünk róluk példát!

Ezt a posztot tehát a trilobitáknak ajánlom.

Azon gondolkodtam, hogy ha már száraz, miért pont november, aztán meg azon, hogy de hát mi más lehetne? Lássuk:

  • NOVEMBER: Ilyenkor készülnek az új borok, főnek a pálinkák**, kizárt, hogy az ember ne igyon egyik-másikból, egykor-máskor. Ezt a hónapot tehát – minden komoly próbálkozás ellenére – elvetjük mint antialkoholista hónapot.
  • DECEMBER: Ünnepi szezon. Hah! Hát már csak nem vágunk disznót, karácsonyozunk, szilveszterezünk szárazon!
  • JANUÁR: Itt még a szilveszter is belelóg, habár ez a nagy fogadalmak ideje, de hát éppen ez az. Kezdődik valami új. Erre inni kell. Ráadásul ez az év legüresebb hónapja, valami jó legyen már benne.
  • FEBRUÁR: Farsang meg a farka. Viccelsz?
  • MÁRCIUS: Tavasz! Ha ez nem ok egy koccintásra, akkor mi?
  • ÁPRILIS: Bolond hónap, csak ivással éled túl.
  • MÁJUS: Mindjárt itt a nyár, nyílnak a teraszok.
  • JÚNIUS: Nyár! (lásd: március)
  • JÚLIUS: Hurrá, nyaralunk! Vagy nyaraltunk. Vagy nyaralni fogunk. Vagy ha nem, legalább igyunk.
  • AUGUSZTUS: Minden beérik, aratunk vagy nyaralunk vagy nyaralnánk, lásd mint fent.
  • SZEPTEMBER: Szüret. Nincs kérdés.
  • OKTÓBER: Szürke, nyálkás, csúszós, óraátállítós és akkor még csak ne is igyunk?

Da capo al fine

Ugye, hogy nem életszerű ötlet egy száraz hónap itt a Balkánon Kelet-Közép-Európában.


*Ezt a szót a szövegszerkesztő nem ismeri. Tarthatatlan!

**- Apa, mit főztél vacsorára?
– Ott van az asztalon
– Ott csak egy üveg pálinka van.
– És szerinted azt sütik???