Láz – e-könyv

Idén 12 éves a Láz. Nagyjából ennyi ideje keresik rajtam átlagosan havonta egyszer (bármilyen formátumban), én pedig mindig csak azt tudtam válaszolni, hogy nincs, nem lehet kapni, nem tudom, kiadják-e újra. Most azonban elkészítettem az e-könyv változatokat és elérhetővé tettem a Patreon-oldalamon, a SHOP-ban. Szeretettel, minden érdeklődő Olvasónak! Érdemes ugyanakkor megfontolni, hogy a direkt e-könyv…

Új Olvasószoba-poszt: Mi van #4 – Betelgeuse

Hír: Megérkezett az első tag (és támogatás) az Olvasószobába a Patreon-oldalamon! Köszönöm! Poszt: Ez már a 4. naplóbejegyzésem az Olvasószobán, de vannak ott novellák is, olyanok, amiket régen publikáltam, meg olyanok is, amiket sehol (vagy lesznek), meg regényrészlet, ilyesmi. Mi van # – Betelgeuse “(…) És pénteken arra ébredtem, hogy valami nagyon nem oké, a…

OLVASÓSZOBA a Patreonon!

Újra kezelésbe vettem a Patreon-oldalamat, és létrehoztam az OLVASÓSZOBÁT. Tehát, kedves Olvasó, itt tudod majd olvasni a korábban lapokban megjelent írásaimat összegyűjtve, illetve időnként abba is beleolvashatsz majd, amelyek még semmilyen formában nem jelentek meg – még az is, lehet, hogy nem is fognak. Szóval ez egy olyan kis félig zárt virtuális szoba, ahová ezúton…