365/101 – Világot hamvasztottam el

szivemben

Április 11. Száztizenhárom éve született József Attila. 1964 óta a magyar költészet napja. 2015 óta a gerilla-versünnepé is.

2016-ban és 17-ben is posztoltam az utcára József Attila-verset, ahogy sokan. Most itt a blogon is az ő versével köszöntöm az ünnepet.

MINT GYERMEK…

Mint gyermek, aki bosszut esküdött
és felgyujtotta az apai házat
s most idegenség lepi, mint a köd,
s csak annak mellén, aki ellen lázadt,

tudná magát kisírni, elfödött
arcát mutatni szabad mosolyának, –
oly reménytelenűl erőlködök,
hogy könnyeimre: erényre találjak.

Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megrikasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,

hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!

1935. aug.

 

Az ünneplés ma az utcákon és itt folytatódik: www.posztoljverset.hu

Reklámok

365/090 – Irodalmi sertések együttállása egy pénteken

Vannak azok a könyvek, amelyeket mesekönyv- vagy Bibliaszerűen forgat az ember időnként. Valamikor a húszas éveim legelején ilyen volt nekem például a Mesék, amelyek rosszul végződnek (Csáth Géza összegyűjtött novellái, Magvető, 1994).

Az ilyen könyveit az ember sosem teszi a polcon a hátsó sorba, hogy bármikor levehesse, de erre általában csak néhány évente kerül tényleg sor. Nemrég mindenesetre ez történt (erről jutott eszembe, hogy megemlítsem a Fekete csöndet), illetve, pontosan meg tudom mondani, mikor történt, a múlt pénteken. Levettem.

Tudom, hogy a disznóöléses novellával kezdődik. Amikor ennyi idő után leszedem a polcról (most nagyjából három-négy éve nem volt már a kezemben), mindig elölről kezdem, aztán, ha úri kedvem úgy tartja, később csapongok benne.

Tehát a disznóöléses. Tor. Elolvastam megint, jó, hogy ez van a kötet elején, bemelegítés. Aztán persze a többi.

Ugyanaznap történt, hogy kinyitottam az online ÉS-t, olvasgattam, és beleszaladtam Kerékgyártó István novellájába. Korpa.

A napom hátralévő részét, szóval az éjszakámat és a hajnalomat vissza-visszatértően ez a két novella és együttállásának furcsa játéka járta át. Hasonlóságaik, különbségeik, egyáltalán, a disznóölés irodalma, disznóölés az irodalomban stb.

Megmutatom nektek is, és ha van kedvetek, írjátok meg kommentben, mi jutott eszetekbe róluk:

Csáth Géza: Tor (MEK)

Kerékgyártó István: Korpa (ÉS)

 

365/085 – Fekete csönd

Egy random közvéleménykutatás eredményeképpen (amelyet Twitteren végeztem nem reprezentatív mintán, 24 óra alatt 68 válasz érkezett) az derült ki, hogy a válaszadók 51%-ának semmit sem mond az, hogy FEKETE CSÖND.

Ezért úgy gondoltam, hogy mára ezt a Csáth Géza-novellát hozom (úgy is mint a magyar kispróza-irodalom alapművét*).

 

Csáth Géza

FEKETE CSÖND

Leírom ide, doktor úr, hogy miről van szó. Az öcsémről, a szőke, piros képű kisfiúról, akinek sötét szemei mindig a messzeségbe néztek. És még egy dologról. A fekete csöndről.

Egyszerre nőtt meg.

Tegnap este még egészen kicsiny, kedves, pötyögő gyermekecske volt. És reggelre nagy kamasz lett. Iszonyú izomzattal, vastag sörtehajjal és gonosz, égő, félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szívem ezen a reggelen. Tudtam, éreztem… hogy jő a fekete csönd. Óriási denevérszárnyakon.

Tele lett a rózsabokros, tiszta kis udvarunk utálatos, bűzös dudvákkal. A ház tetejéről lehullott a cserép, s a falakról lepattogott a vakolat.

S jöttek borzasztó éjjelek. Kishúgaim álmukból hangosan fölsírtak. Apám meg édesanyám meggyújtották a gyertyát, és álomtalan, üres arccal néztek egymásra. Senki se tudta, mi történik, és mi fog történni. Csak én. Csak én. Én éreztem, hogy jő a fekete csönd.

Richard, az állati, undok kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatal fákat, és lassú tűzön megpirította a fehér cicát, az Anikóét. A kis állat irtózatosan vonaglott, amíg gyenge, rózsaszínű bőre barnára pörkölődött.

Hogy sírtunk mindannyian. Richard pedig röhögve otthagyott bennünket.

Éjjel betört a zsidó boltjába, és kiszedte a pénzt a fiókból. Elszaladt vele, és elszórta az utcán. Reggel az ágyában aludt, amikor láttuk, hogy át van lőve a tenyere. A csendőr lőtte át. Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden lemosta a vért. Richard nyugodtan aludt.

Ó, milyen utálatos volt.

Körülállottuk és sirattuk Richardot, a szőke, piros képű fiúcskát. És szorongva vártuk mindannyian a fekete csöndet.

Az édesapám egyszer kétségbeesve rákiáltott:

– Richard! Te gaz, gonosz állat, menj közülünk, ne lássunk többé!

Richard nem szólt semmit, de megette a húst mind, ami a tálban volt. A húgaim sóvárogva nézték, amint felfalta az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett. Könnyes volt a szemük. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket. Félt Richardtól.

Fölugrottam és arcul ütöttem Richardot. Ő a falhoz vágott engem, és kirohant a szobából.

Lázasan feküdtem az ágyamban. Még vérzett is a fejemen a bőr, ahogy Richard megcsúfolt. Akkor jött meg. Éjjel. Betörte az ablakot, s a szobában termett. A szemeim közé vigyorgott, és rikácsolva beszélt:

– Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya benn alszik a szobában, hófehér ágyban. A melle lassan emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tűz. Az én tüzem. Tüzes ágyban ébred föl. És a fehér lábát sötétbarnára csókolja a piros tűz. És kopasz lesz a feje is, mert a haja elég. Kopasz! Hallod, kopasz! Az ispán gyönyörű szőke lánya kopasz lesz.

Elvittük Richardot az orvoshoz. Azt mondta, hogy Richard bolond.

Miért lenne bolond? Miért éppen bolond?

Nem, ó, nem. Mindez a fekete csönd miatt volt. Jól tudom én azt.

Elvittük a bolondokházába. Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik esett. Véresre verte valamennyit. Azok aztán megkötözték, és vaspálcákkal ütötték dühös káromkodások közben. Richard véres tajtékot köpött a szájából, és bömbölt. Ó, de hogyan, milyen iszonyatosan süvöltő hangon. Megtöltötte a hangja a levegőt, mérföldekre.

Mikor apával hazautaztunk a tébolydából, észrevettem, hogy a vasúti kocsik sarkai is tele vannak azzal az iszonyatos hanggal. Ha odaértél az ujjaddal valahová, menten kitört az elrejtőzött szörnyű bömbölés.

Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezúzódott. De azért hazajött. Szaladva.

…És nyomában a fekete csönd.

Hajnal volt, három óra. Ébren voltam, amikor Richard hazaért. Jól hallottam mindent. A kapun mászott be.

A fekete csönd pedig beborította a kis házunkat nedves, undok szárnyaival.

A virágok elhervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kínos álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögő, fájdalmas sóhajtások hallatszottak.

Csak én voltam ébren, és füleltem.

Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba, ahol azelőtt együtt aludtunk. Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törődött velem. Zihálva ledőlt az ágyra és aludt.

Ezután úgy történt minden, ahogy a fekete csönd akarta. Ránehezedett a mellemre, és belebújt a vérem csöppjeibe. Irtózatos volt. Menekülni akartam tőle, de odaköltözött az ágyamhoz, és károgva a fülembe súgott iszonyú rémségeket.

Fölkeltem. Előkerestem a kötelet. Egy erős hurkot kötöttem rá, és odalopóztam Richard ágyához.

Úgy éreztem, mintha az agyvelőmet és a vállaimat mázsás kövek nyomnák. A térdeim roskadoztak.

Nagy, véres feje alatt átdugtam a kötelet, és belefűztem a végét a hurokba.

Egy kicsit vártam.

Richard mélyen hörgő lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú arcára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam hát egy pillanatig se. Teljes erővel nekifeküdtem a huroknak. Richard levegő után kapkodott, de nem ébredt föl; azután egy iszonyút nyögött, és kirúgta az ágy fenekét. Állati nagy teste vonaglott a kezeim között, de nem sokáig.

Egyszer csak hallottam, amint a fekete csönd elkezd kacagni. Őrületesen, hangtalanul. Elöntött a hideg rettegés.

Richard kihűlt teste összezsugorodott a kezeim közt.

Gyertyát gyújtottam.

Az ágyban egy kis gyönge gyermek feküdt. Szederjes kék arccal.

Az én kis bolondom volt, a szőke, piros képű, petyegő Richard öcsém. És sötét szemei a végtelenbe néztek.

A fekete csönd pedig – tisztán hallottam – kacagott.

Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt, mert akkor fáj nekem a hátamban és a fejemben, és nem akarom látni a kis Richard sötét szemeit, amelyek a végtelenbe merednek; mert ez összeszorítja a torkomat, és sohase tudok aludni. Egyáltalán, doktor úr, nem tudok rendesen aludni.

 

_______________

*szerintem

365/079 – „Az ideális nőfogalmat nő alkotta, nem férfi.” Bohuniczky Szefi

Egyszer(-kétszer) már megjegyeztem talán itt is, hogy minden Szeifertet becéztek legalább egyszer életében Szefinek. Engem is. De nem emiatt találtam rá Bohuniczky Szefire. Most jöhetne egy hanem, de nem tudom, hogy hogyan, egyszer csak azon vettem észre magam, hogy olvasom a Nők című novelláját.

Egészen érzékeny valami ez, nem bocsátkozom itt most elemzésbe (nem is tudnék), csak a szubjektív élmény miatt írom le.

Bohuniczky Szefi (Maller Dezsőné Bohuniczky Jozefa) egyébként egy az elfeledett íróink közül. 1894-ben vagy 1892-ben született (ahány forrás, annyi évszám), a Magyar életrajzi lexikon szerint március 19-én. Nagybirtokos vidéki lányból lett városi asszony. Az első világháború alatt küldte első verseit a Nyugatba, Ignotus biztatta, korábban más lapokban álnéven publikált már novellát, kritikát. Baumgarten-díjat is kapott, a Nyugatban is publikált, sőt irodalmi szalont tartott fenn, ahol a Nyugat (és köre) heti rendszerességgel megfordult. Az ötvenes évek elején azonban kizárták az Írószövetségből és meglehetősen szerény körülmények között (gyakorlatilag adományokból) élt a haláláig (1969). A regényeit pedig, mintha meg sem írta volna, elfelejtették.

Az, hogy sokat tudott az emberekről, számomra a Nők után nem kétséges.

Ajánlom éjszakai vagy bármikori olvasmánynak, ez a link a MEK-re visz: Bohuniczky Szefi: Nők

23. Nemzetközi Marosvásárhelyi Könyvfesztivál

Kedvesek, két napon át négy helyszínen leszek érdekelt a Marosvásárhelyi Könyvvásáron, lesz itt beszélgetés (női próza, női test az irodalomban – nagyon izgalmas, mit tudunk minderről mondani), és lesz felolvasás és dedikálás is. Aki teheti, jöjjön el valamelyikre. Vagy mindre:

PÉNTEK 

  • 17.00 Nemzeti Színház – Kisterem – A mai magyar női próza – Meghívottak: Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője.

SZOMBAT

  • 11.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Kalligram Kiadó – PrózamatinéKirály Kinga Júlia és Szeifert Natália olvas fel írásaiból.
  • 14.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – A női test az irodalombanKirály Kinga Júlia, Szeifert Natália és Márton Evelin beszélgetése.
  • 15.00 Nemzeti Színház – Dedikálósarok – Dedikálás – Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment és Szeifert Natália: Az altató szerekről.

A teljes programot itt találjátok: http://vasarhely.ro/konyvvasar/a-vasar-teljes-programja-egy-helyen/