365/056 – Átírási agybaj

Ahogy egyre jobban mélyedek bele a japánba, egyre jobban zavar, hogy mindenféle átírásokkal találkozom. Én úgy tudom, vagy legalábbis mostanáig úgy tudtam, hogy a magyar helyesírás (és a logika) egészen egyértelműen rendelkezik az idegen nevek átírásáról (az idegen írásjegyeket használó nevekéről), azaz: kiejtés szerint írjuk át. Ez annál is örömtelibb, mivel minden más nyelv is ezt csinálja: átírja úgy, ahogy az idegen nyelv írásjegyeit (megközelítőleg) kiejti. Erre egyébként nagyon régóta bevett rendszerünk van, így tanulunk japánul, nincs benne semmi különös, aki mondjuk észt anyanyelvű és japánul tanul, átírja magának kiejtés szerint az írásjegyeket – észtül.

Most abba nem is megyek bele, hogy a japánban ma három különböző írásjegyet használnak, ebből kettő szótagírás (egyiket kizárólag az idegen szavak japános átírására tartják fenn), a harmadik pedig hieroglifikus, ahol az írásjegyek egyszerre jelölnek szótagokat és fogalmakat. Ezek a kandzsik (és nem kanjik!), ilyenekkel írják a személyneveket is. Ezek az írásjegyek leírhatók szótagjegyekkel is, amire időnként szükség is van, mert többféleképpen ejthetők, és mást jelentenek. Mindenesetre a szótagírás alapján könnyedén átírhatók magyarra is. De mi valamiért nem, vagy csak részben, vagy teljesen tévesen, isten tudja milyen megfontolásból összevissza írjuk át a japán szavakat, neveket. (Hasonló zavarodottság van időnként az oroszokkal is, egyébként.)

Hogy egy nagyon egyszerű példát mondjak: Misima Jukiót Misima Jukiónak írjuk. Nem pedig például Yukiónak, mert nálunk nem az Y jelöli a J hangot. És nem is Mishimának, mert nálunk nem az SH-t ejtjük S-nek. (És toldalék nélkül: Jukio, toldalékkal, Jukiónak – hosszabbodik, mert hosszan ejtjük.) A legkönnyebb nyelvtani szabályunk, nem? Nem kell gondolkodni, csak tudni kell a kiejtést.

Tokió (nem Tokyo), Jokohama (nem Yokohama), Dadzai Oszamu (és nem Dazai Osamu). Hogy Fukazava Sicsiróból hogy lett nálunk Hicsiró (még könyvborítón is szerepel!), arra van egy tippem, mindenesetre jegyezzük meg: Sicsiro. (Különben inkább Fukaszava szerintem, de ez olyan apróság, amin már fenn se akadok.)

És hogy mindenki megnyugodjon: Ishiguro azért Ishiguro, mert nem japánban él, és ő maga angol átírás szerint használja a nevét, még egyszerűbben: ez van a személyijében.

A hab a tortán, hogy nemrég láttam egy viszonylag friss megjelenést, ahol nem átallották tovább kavarni a zavart, és belevették a romadzsi (esetleg: rómadzsi, de magyar szövegben semmi esetre sem romaji) átírást is, ami pedig szintén csak azt a célt szolgálná, hogy fonetikusan megkönnyítse a latin abc-t használók dolgát, leginkább nyelvtanulás közben, és igen, elsősorban az angol az alapja. Ennek is saját szabályai vannak, amit vagy tudunk vagy nem, itt teljesen mindegy, egy szó egyszerű átírásában fölösleges (sőt zavaró) használni, mert arra minden nyelvnek (országnak) megvan a saját szabálya. Aztán ott van még a névsorrend problémája, amire szándékosan nem térek ki most, csak annyit: a japánban is a vezetéknév van (kéne hogy legyen) elöl.

Én nem tudom, hogy nálunk mindez miért ilyen zavaros, hogy lehetséges az, hogy ugyanannak a szerzőnek jelennek meg könyvei ilyen-olyan-amolyan névátírással, hogy ugyanazt a fogalmat írjuk mindenféle átírással, legritkábban magyarul, de rohadtul idegesítő. AGGGHHHRRRRRRRR!

Mára ennyit szerettem volna megosztani veletek, jövök holnap is, addig olvasok valamit Kavabata Jaszunaritól.

Ui: Akutagava megúszta.

Reklámok

365/023 – Book haul

Ilyesmit könyves vloggerek szoktak csinálni, de szerintem egy ilyen blogban is elfér. Lehetne gyakorlatilag minden héten, de nem merem ilyen szorosan követni, mennyit költök könyvre. (Könyv: 本, vagyis: ほん, kiejtve: hon)

Akik tanulnak japánul, tudják, hogy a kandzsi-tanulás örök, végeérhetetlen feladat. De valahol az ilyen feladatokat is el kell kezdeni.

Én ezzel a munkafüzettel kezdem, klassz, sok segítség van benne a memorizáláshoz, közli a japán és a kínai olvasatot, és példamondatot is ad, tehát mindent, ami a kezdőknek kell. Feltéve, hogy hiraganát és katakanát már biztosan olvasol. Elvileg a N5 vizsgához szükséges összes kandzsit megtanítja.

A másik példány egy nagyon szép határidőnapló, minden napra egy szó és minden hétre két példamondat. Hiragana átírás (meg magyaros kiejtés szerinti), a végén szószedet (hiragana+kandzsi). Csak az eddig eltelt napokat kell bepótolni év végéig.

A mai nap szava a forró. Szó mi szó, vágyom egy kis forróságra.

És hogy ne csak a postás vállát veregessük, a másik két könyvért magam mentem el a könyvesboltba átvenni (antikvár példányok, neten rendeltem). Most Misima Jukio életét olvasom, és mint mindig, ha rászállok valakire, elolvasom egy-két könyvét is.

Misima Jukio könyvei

Ha netán valakinél ott lapul az Egy maszk vallomása, és eladná, ne habozzon szólni nekem. Csak évek kérdése és eredetiben fogom olvasni (oké, Misima esetében lehet, hogy évtizedek). Kicsit tartok ezektől a könyvektől, mert az életrajzi könyvre is ráfért volna még egy (két) kör szerkesztés (sőt talán nyelvi lektor, tudom, tisztára huszadik századi vagyok). Még ki sem nyitottam őket, úgyhogy majd meglátjuk.

また会いましょう。~ See You later.

Jó játék a kendama

Egy kis Japán

Egyszerűség és nagyszerűség – mint tudjuk – úgy járnak kéz a kézben, mint Stan és Pan, Tom és Jerry, Gucci és Habony, fény és árnyék, sőt mint ha és iku, ha már Japánnál tartunk.

A kendama egy XVI. századi eredetű japán játék, ami valószínűleg sok későbbi, hasonló elven működő játék őse.

Talán nem csak engem lep meg, hogy az általában technokratának tartott Japánban máig hatalmas kultusza (és sok versenye) van ennek a játéknak, profi fokozatokat lehet belőle szerezni, szóval nem csak könnyed vasárnap délutáni kikapcsolódás a parkban, habár nyilván annak se rossz. De duma helyett inkább mutatom a modern nindzsákat, a kendama mestereit – öt perc ámulat:


A párost egyébként úgy hívják, hogy Zoomadanke (ずーまだんけ) és van Facebook-oldaluk, katt ide. 🙂

Ha azt hitted, a japánok kicsit furcsák

Bevezetés a japán kultúrába;)

… nem tévedtél. A brit tudósok fasorban sincsenek a japán feltalálókhoz képest.

Most, hogy újra nekifutottam a nyelvtanulásnak, amit kb. 8 éve (lakhely- családi állapot- stb. szóval bonyodalmas magánéleti változások miatt) felfüggesztettem, de nem függesztettem fel a kultúra tanulmányozását, jobbnál jobb sztorikba futok bele az interneten.

A szamurájoktól a jakuzáig, a haikutól a mangáig, a gésáktól az animepornig elég széles skálán mozog a japán kultúra, és nem lehet mondani, hogy ülnének a babérjaikon. Mutatok néhány igazán szép eredményt az elmúlt évtizedekből.

Ez a találmány a szemcseppentést hivatott megkönnyíteni, de látszik, hogy a fegyelmezett keletre készült, mert semmi sem akadályozza az ösztönös hunyorítást:

glasses-with-hole-to-pour-eye-drops-into-eyes

Maradjunk akkor a fejnél. Ez itt a hagymavágás közben keletkező könnyet azonnal felszárító szemüveg(keret):

goggles-for-cutting-onions-safely-without-having-tears

S ha már konyha, birkózzunk meg a hűtőben keményedő vajjal egyetlen csavarintással:

crazy-japanese-inventions-6

Ha tudunk pálcikával enni, egyáltalán nem vagyunk még védve az ide-oda fröccsenő szafttól, de erre is van megoldás:

crazy-japanese-inventions-15

Ha tudunk pálcikával enni, de lusták vagyunk fújni, arra mi sem jobb, mint egy ventilátoros evőpálcika:

the-chop-sticks-with-integrated-fan

Nagyfokú érzékenységről tettek tanúbizonyságot a feltalálók, amikor kifejlesztették az ún. irodai hajat.

office-wig

És hát, ki ne akarna betekinteni a saját fülébe egy száloptikás készülék segítségével. Ugye?

a-device-to-look-inside-ears

Na, még mindig fej, ami utazás közben milyen jó, ha nem esik előre, amikor elalszunk:

crazy-japanese-inventions-21

És nem csak a fej, de gyakorlatilag az egész test megtámasztására kiválóan alkalmas utazóállvány:

crazy-japanese-inventions-20

Ismét egy érzékeny találmány, párna mindazoknak akik valamilyen okból nem hajthatják a fejüket női ölbe, de valamilyen okból mégis szeretnék. Hát mostantól de:

an-unique-pillow

Egy igazi férfi sehova nem indul el ernyő és nyakkendő nélkül.

an-umbrella-as-a-tie

A következő találmány az egykori gésákat juttatja eszembe (nem azért, mert eredetileg ők is férfiak voltak), akik a kimonójuk ujjában hordtak mindenféle fontos dolgot, például manikűrkészletet, s nem tudom, tudjátok-e, hogy ha egy női gésa levágta egy férfi körmét, az egyfajta “igen”-t jelentett, örök összetartozást, de legalábbis olyasmit.

a-tie-as-wallet

Nos, lássuk a lábat! Ugye, milyen rossz, amikor leütnél egy bogarat a papucsoddal, de túl rövid hozzá a karod? Megoldás: teleszkópos papucs.

slippers-to-kill-cockroaches

Ezt a következőt nehezen tudom elképzelni használat közben.

the-slippers-with-garbage-sweeping-and-collecting-arrangement

Itt pedig minden dohányos álma, a soha ki nem fogyó öngyújtó:

the-solar-lighter

Végül – de egyáltalán nem utolsó sorban – ne feledkezzünk meg a földeken dolgozókról. Svájci bicska kertészeknek, japán verzió:

the-swiss-knife-for-gardening

Ugye, hogy most már alig-alig hisszük, hogy tudtunk élni ezek nélkül?

Szívesen.

Ne teljen el nap tanulás nélkül

Naplovam

Úgy ülök bele az éjszakáimba, mint egy japán kertbe, de a nyugalom attól nagyon messze van. Itt.

Nincs olyan nyelv vagy kultúra, ami ne érdekelne. Csak olyan van, ami nagyon érdekel és ami talán kevésbé, de az utóbbiban nem is vagyok biztos. A távol-keleti kultúra véletlen, fogékony időszakomban találkoztam vele – csak itthon, de mégiscsak találkoztam. Nem is tudom pontosan, hol kezdődött. Mert amire az első japánnal találkoztam (kb. 17 évesen), már érdekelt. És vannak ilyen inkábbok az életben, hogy inkább kávé, mint kapucsínó, inkább Japán, mint Kína. Gondolom, haiku-fordításokat olvastam általános iskolás koromban és rájöttem, hogy ez hülyeség* (Bocs, Sanyi bácsi és a Többiek).

Szóval, először azt gondoltam, hogy ez annyira más kultúra (s ennek micsoda ékes bizonyítéka az annyira más nyelv), hogy lehetetlenség lefordítani például egy tizenöt éven át csiszolt haikut. (Állítólag Macuo Baso dolgozott ennyit egy versén.) Aztán gondoltam rá, hogy meg kéne tanulni a nyelvet – és vele minél többet a kultúrából -, de akkoriban nem volt erre számomra elérhető lehetőség. Amikor lett, akkor meg pont mással kellett foglalkozni (költözésekkel, némettel, gyerekszüléssel, keresztényüldözéssel stb.) Azóta sem gondolom igazán, hogy lehetséges, de azt igen, hogy kell. És minél több fordítás, annál jobb, minél többet ismerünk, annál közelebb járunk az igazsághoz, amit végül is a haiku (tanka stb.) hordoz magában: a költészeten belül is a legletisztultabb költészet. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy ez nem a miénk. Lehet magyarul haikut írni, de minek? Ezerből egy éri meg. Nem mondom, hogy rossz arány egyébként, nézzünk csak körül. Ilyen sikerráta mellett már el lehet lenni. Feltéve, hogy a többi 999-et ki tudjuk dobni.

Azt hiszem, ott a távol-keleten élnek (vagy éltek?) a szelektálás nagymesterei, s ez az, amire leginkább fel tudok nézni. Nagyvonalúan elengedni, ami nem kell, ami nem jó, ami nem törekszik a tökéletesre. (Elérni úgysem lehet, ezt még Salvador Dalí is megmondta.) Az ellentéte annak, amit gondolni szoktak általában. A japánok például a minimál óriási művészei évezredek óta. Azt hiszem.

Ezek meg itt a szótanulókártyáim:

japan

Ez csak nagyképűség motiváció persze, mert még hónapokba telik, mire annyit megtanulok a kanákból, hogy elmondhassam, hogy készen állok arra, hogy végre valamit tanuljak a nyelvből. És ez így megy majd – remélem – évekig, amikor elmondhatom, hogy semmit nem tudok Japánról, japánból, japánul.

________

*Nyilván nem az.