Japán kertek titkai – Hiraide Takasi: A macskavendég

A teljes rencenzió a Kalligram folyóirat 2018/májusi számában olvasható.

Ha azt mondjuk „macskás könyv”, egészen mást jelent, más távlatokat nyit meg, ha európai vagy ha távol-keleti, különösen, ha japán könyvről beszélünk. Amíg nálunk a kortárs irodalomban általánosságban elmondható, hogy komoly írás főszereplőjévé állatot megtenni legalábbis kockázatos vállalkozás, addig a japán irodalom számára mi sem természetesebb. Japánban a mai napig a hétköznapok és ünnepek szerves része a természeti környezet, az életvitel még a mai, civilizált formájában is igazodik a Hold és az évszakok változásaihoz. A természet puszta megfigyelése, a szemlélődés a mindennapi élet része (ünneplik például a téli álmot alvó rovarok felébredését (március 5.), szabadidős program a különféle virágzások megtekintése stb.). A művészet hagyományosan gyakran fordul tájképekhez, állatok, növények metaforájához. A mi állatos népmeséinkhez némileg hasonló történeteik sem kerültek át a múltba vagy a gyerekirodalomba, az általános kultúra részei maradtak. Az élő és élettelen környezetből minden vagy bármi lehet ugyanolyan hangsúlyos, fontos vagy szimbolikus, mint az ember, aki az egésznek része, de nem a középpontja.

„Első pillantásra lebegő felhőfoszlánynak tűnt.” – így szól A macskavendég első mondata. A szemlélődő, környezetét folyamatosan figyelő ember perspektívája ez, szinte tipikus japán felütés. Eszembe jut Kavabata Jaszunari Kiotói szerelmesek című regényének első mondata: „Csieko észrevette, hogy az öreg juharfa törzsén kinyíltak az ibolyák.” (Kozmosz, 1975). Vagy Fukadzava Sicsiró Zarándokénekének elsője: „Hegy hegy hátán.” (Európa, 1972) De ha elengedjük az elsőmondat-fétist, még jobban láthatóvá válik, milyen fontos, egyenrangú szereplője az emberen kívüli (élő)világ a japán irodalomnak.

Ibusze Maszudzsi kevés magyarul olvasható műve közül például A szalamandra című novellája érdemelte ki az egykori Égtájak válogatóinak figyelmét (Európa, 1977), amely – talán nem meglepő – egy szalamandráról szól, aki beszorul víz alatti üregébe és mozdulatlanságra kényszerül (első mondata: „A szalamandra búsult.”). Hogy ez a szalamandra komolyan van véve, nem lehet vitatni. A természeti jelenségek és az állatok mindenütt jelen vannak a modern szövegekben. A Nobel-díjas Óe Kenzaburó – aki maga írt ajánlást A macskavendéghez – Futball-lázadásának legjellegzetesebb, lehatásosabb eleme a zord és csodálatos vidéki téli táj ismertetése, ahogy a már említett Kavabata Hóországáé is, de eszünkbe juthat Dadzai Oszamu erőteljes kígyó-szimbolikája A hanyatló napban, és a világszerte népszerű kortárs japán szerző, Murakami Haruki, a szintén ebbe a tradícióba illeszthető a teljes munkásságával, melyet patkánytól óriásbékáig átsző a természet-állat-motívumrendszer.

A macska Japánban régóta kitüntetett helyet foglal el a mindennapokban, jó, szerencsét hozó, a háznál kívánatos állatnak tartják. Egyre szélesebb körben ismert a japán integető macska (tévesen kínai szerencsemacskának szokták nevezni, de ez csak a piaci népszerűségének köszönhető félreértés), amelyet a házak bejáratánál, az érkező felé fordítva állítanak fel. Jellemzően kerámiából készül, egyik mancsát üdvözlőleg felemeli. Ez a maneki-neko, a vendéget üdvözlő macska, amely „áldást hoz” mindenkire, aki a házba belép.

Hiraide Takasi könyve egy konkrét macskáról és az őt „vendégül látó” párról szól, mégis magán hordja a japán világ- és természetszemlélet minden jegyét. Ahogy azt a jól megfigyelhető jellegzetességet is, hogy a japán próza milyen kitartóan tud egyetlen fő motívumra koncentrálni – s közben, mintegy mellékesen, rizspapírra vetülő, háttérben futó, nem is mindig pontosan kivehető alakzatokkal dolgozó árnyjátékként annyi másról beszélni. Leheletfinom utalásokkal, megfejtésre késztető, gondolkodásra indító titkokkal, megannyi kimondatlansággal.

(folytatás a 2018/májusi Kalligram folyóiratban)

Reklámok

365/023 – Book haul

Ilyesmit könyves vloggerek szoktak csinálni, de szerintem egy ilyen blogban is elfér. Lehetne gyakorlatilag minden héten, de nem merem ilyen szorosan követni, mennyit költök könyvre. (Könyv: 本, vagyis: ほん, kiejtve: hon)

Akik tanulnak japánul, tudják, hogy a kandzsi-tanulás örök, végeérhetetlen feladat. De valahol az ilyen feladatokat is el kell kezdeni.

Én ezzel a munkafüzettel kezdem, klassz, sok segítség van benne a memorizáláshoz, közli a japán és a kínai olvasatot, és példamondatot is ad, tehát mindent, ami a kezdőknek kell. Feltéve, hogy hiraganát és katakanát már biztosan olvasol. Elvileg a N5 vizsgához szükséges összes kandzsit megtanítja.

A másik példány egy nagyon szép határidőnapló, minden napra egy szó és minden hétre két példamondat. Hiragana átírás (meg magyaros kiejtés szerinti), a végén szószedet (hiragana+kandzsi). Csak az eddig eltelt napokat kell bepótolni év végéig.

A mai nap szava a forró. Szó mi szó, vágyom egy kis forróságra.

És hogy ne csak a postás vállát veregessük, a másik két könyvért magam mentem el a könyvesboltba átvenni (antikvár példányok, neten rendeltem). Most Misima Jukio életét olvasom, és mint mindig, ha rászállok valakire, elolvasom egy-két könyvét is.

Misima Jukio könyvei

Ha netán valakinél ott lapul az Egy maszk vallomása, és eladná, ne habozzon szólni nekem. Csak évek kérdése és eredetiben fogom olvasni (oké, Misima esetében lehet, hogy évtizedek). Kicsit tartok ezektől a könyvektől, mert az életrajzi könyvre is ráfért volna még egy (két) kör szerkesztés (sőt talán nyelvi lektor, tudom, tisztára huszadik századi vagyok). Még ki sem nyitottam őket, úgyhogy majd meglátjuk.

また会いましょう。~ See You later.