Nulladik Típusú Hangyaboly vs Csillagok háborúja

Kedves Olvasó, azt hiszem, jó, ha az elején tisztázzuk: Ön egy nulladik típusú civilizációban[1] él.

A 0. típusú civilizáció nagyjából úgy aránylik a további civilizációs típusokhoz, mint egy hangyaboly az emberi civilizáció űrkorszakához. Egyik a másik számára jószerével érdektelen és/vagy alig értelmezhető.

Hogy oktalanságunkat kissé feledni próbáljuk, emeljük tekintetünket az égre – a csillagokra és a fényüket visszaverő égitestekre – és tegyük fel magunknak újra az évezredes kérdést: vajon visszanéz-e onnan ránk valaki? Vagy valakik? Magunk vagyunk-e a Világegyetemben vagy sem? Ahogy Arthur C. Clarke mondja: mindkét válasz egyformán félelmetes.

Hangyalétünk kissé elkeserítő velejárója, hogy minimális esély mutatkozik pillanatnyilag arra, hogy egyáltalán felfedezzük idegen civilizációk létét (a kapcsolatfelvétel problémáját itt már nem is említem), illetve ha fel is fedeznénk őket, egyelőre képtelenek volnánk fizikailag megközelíteni. Ennek oka részben az, hogy képtelenek vagyunk az energia magasabb szintű felhasználására. Például, ha a Kardasev-sejtés szerinti I. típusú civilizáció lennénk, már annyira fejlettek volnánk, hogy a bolygónk összes erőforrását fel tudnánk használni, beleértve az ide érkező összes napfényt, és mindennek teljes irányítására képessé válnánk (pl. az időjárás befolyásolására, a vulkánok energiájának felhasználására stb.).

A II. típusú civilizáció elérésekor már a központi csillagunk összes energiájával gazdálkodhatnánk, vagyis 10 milliárdszor annyival, mint az I. típus esetében, elpusztíthatatlanok volnánk, jöhetne meteorbecsapódás, jégkorszak vagy a Nap felfúvódása, egyszerűen elköltöznénk, akár bolygóstul, az Univerzum egy barátságosabb szegletébe.

Mire III. típusú civilizációnak nevezhetnénk magunkat, addigra a galaxisunk összes energiájának uraivá válnánk (itt megint beugrik egy 10 milliárdos szorzó), vagyis olyan tudások birtokában lennénk, mint az elképzelt galaktikus civilizációk, például a Birodalom a Csillagok háborújában, vagy Asimov Alapítványában.

Ezekhez képest vagyunk a 0. típusban, amikor bolygónk energiáit és a Nap energiáját is legföljebb részben vagyunk képesek felhasználni. Azok a civilizációk, amelyekben évente legalább néhány százalékkal nő az energia iránti igény, néhány ezer vagy tízezer év alatt szükségképpen átalakulnak egyik típusból a másikba. Vagy elpusztulnak.

Az átalakulás tehát nem törvényszerű, pontosabban, veszélyeket rejt magában. Legveszélyesebb éppen a 0.-ból az I. típusúba történő átalakulás.

Mindez nem sci-fi, hanem fizikailag (kvantumfizikailag) megalapozott tézisrendszer, legolvasmányosabban Michio Kaku írja le A lehetetlen fizikája című könyvében, innen idézem, mik azok a tényezők, amelyek komoly gátjai lehetnek ennek az egyébként természetszerű fejlődésnek:

„A 0. típusú civilizációkat pusztulásra ítéli a szektaszellem, a fundamentalizmus és rasszizmus, amelyek a civilizáció felemelkedésének kísérőjelenségei, és egyelőre nem tudhatjuk, hogy ezek a törzsi és vallási szenvedélyek nem akadályozzák-e meg az átmenetet.”

Kaku egyébként továbbmegy, meglebegteti annak a lehetőségét, hogy eddig még azért nem láttunk I. vagy magasabb szintű civilizációra utaló jeleket, mert mind elbuktak korábban ezen a megmérettetésen. A fizikusok úgy képzelik, hogy civilizációnk sokszínűsége megmaradhat, de csak abban az egyetlen esetben, ha erre rárakódik egy ún. „planetáris kultúra” – ennek csíráit pedig már felfedezhetjük a mostani világunkban is.

Például, amikor japán származású amerikai Michio Kaku találkozott a magyar származású amerikai Teller Edével, alig hiszem, hogy bármelyikükben is felbuzgott volna a nemzeti öntudat, netán a maga (szub)kultúrájának felemelkedési lehetőségét látta volna egyéni teljesítményében – mi több, azt hiszem, egyik tudós sem látta egyéninek annyira a saját teljesítményét, mint amennyire a kultúrtörténet óhatatlanul is annak láttatja. Persze, semmi nincs kizárva.

A kérdés azonban adott: Az emberiség túlélése érdekében képesek vagyunk-e lemondani a fundamentalizmusról, rasszizmusról, félre tudjuk-e tenni a szektaszellemet, hogy képesek legyünk minden létező energiát a szolgálatunkba állítani, civilizációnkat megőrizni további évezredekre? Igen vagy nem? Akárhogy is – részben megint Arthurt idézem -: mindkét válasz félelmetes. De nem egyformán.

Ja, és persze az is lehet, hogy az idegenek már rég köztünk vannak:

 


[1] Nyikolaj Kardasev sejtése, mely szerint a Világegyetemben előforduló civilizációkat energiafelhasználásuk alapján osztályozhatjuk.

Reklámok

Megint kettéhasítottuk az univerzumot

Beszélgetéseink

– Nem tudom, hogy a kedvenc sorozatomat nézzem-e vagy nézzek-e inkább Amerikai Horror Storyt.

– Melyikhez van jobban kedved?

– Nem tudom. Mindegyikhez.

– Akkor dobj fel egy érmét.

– Jó, de melyik legyen a fej és melyik az írás?

– Legyen a kedvenced a fej, az írás meg a másik. Feldobjam én mint pártatlan megfigyelő?

– Igen.

(feldobom, írás)

– Jó, akkor Amerikai Horrort nézek.

– Azt tudod, hogy ismét kettéhasítottuk az univerzumot, ahogy minden döntéssel, ezért végtelen számú univerzum létezik. A másikban fej lett és azt nézed majd.

– És vajon a másikban is elmondod ugyanezt?

– Nem tudom. Szerintem, amilyen hülye vagyok, végtelen számú univerzumban mondogatom folyton ugyanezt.