Széljegyzetek a tüntetés-szezonhoz

Mi értelme van tüntetni?

Semmi.

Bővebben:
Annyi mindenképpen, hogy hasonló gondolkodású emberek találkozhatnak, fotelforradalmárok megláthatják, hogy van élet a monitoron túl. Nem vagyok naprakész a témában, úgyhogy örömmel veszem, ha valaki felfrissíti a memóriámat, de nekem egyetlen olyan demonstráció sem jut eszembe az utóbbi évekből, aminek kézzelfogható eredménye lett volna. (Ha tévedek, mondjátok.)

faszMi értelme van mégis tüntetni?

Az, hogy az égvilágon semmi más eszköz nincs, amivel hangot adhatunk az elégedetlenségünknek. Valamiképpen mozdulni kell, muszáj kifejezésre juttatni, hogy bizonyos dolgok nem tetszenek, nem értünk velük egyet, akarunk vagy nem akarunk valamit. Lehet – sőt néha kifejezetten kell – petíciót írni, Facebook-csoportokba tömörülni, belekiabálni a valós vagy virtuális terekbe, szervezetekként valós párbeszédet kezdeményezni, néha mégis mindettől függetlenül (is) meg kell mozdulni.

Mi a baj a tüntetésekkel?

Szerintem elsősorban – és általánosságban – az, hogy mindig valamiféle kétségbeesés szüli, így eleve rossz pozíció.

Konkrétan a kis savanyú-de-a-miénk tüntetésekkel ezer baj van; ebből néhány:

A résztvevő közönség:
Vagy az az erőtlen, képmutató társaság jelenik meg, aki a saját életében (értsd: legegyszerűbb, családi, baráti viszonyaiban) sem képes a saját jogait érvényesíteni, ezért minden általánosan szabadnak nevezhető célért képes az utcára menni, mintegy kompenzálva életének súlyos hiányosságait és/vagy szélsőséges csoportok, akiktől elvakultságukban csak erőszakra, értelmetlenségre számíthatunk.

A szervezés:
Vagy túlszervezett, túl sok szónokos, hosszú, unalmas demonstráción találjuk magunkat, vagy ha viszonylag elegendő volna a megszólalók száma, nem nyúlnak el a beszédek, akkor biztos, hogy a szónokok többsége ordibál (mikrofonba vagy hangosbeszélőbe!), ami sokkal inkább hasonlít hisztériára (főleg, ha nő az illető, bocsánat), mint értelmes gondolatok megosztására. A legtöbben sajnos nevetségesek ebben a szerepben, hiába tapsol mindenki, valahogy mind érezzük, hogy ez azért vérciki. És hát… bántja a fület, na. Ki akar legközelebb odamenni?

A cél:
Vagy olyan általánosságot sikerül megfogalmazni (“szabad akármit”), hogy Chomsky megnyalná mind a tíz parancsolatát ujját, vagy pedig egy olyan rétegkérdés van napirenden, aminek megoldására legkevésbé a tüntetés lehet alkalmas.

A gyakoriság:
Nem lehet minden héten forradalom…

Az internetadóról

Fontos dolog fellépni vele szemben, de alig hiszem, hogy önmagában több értelme lenne, mint az összes többi tüntetésnek. Annak kell örülni, hogy sokan vannak/vagyunk, akiket végre valóban megmozdít valami.

Az internet érinthetetlen kell hogy legyen, az internet ugyanis lassanként alapvető emberi joggá válik (és itt hanyagoljuk a demagógiát, hogy mennyi, ennél alapvetőbb emberi jog nem érvényesül a világ számos területén – mi nem ott élünk… még…), úgyhogy, ennek fényében minden olyan intézkedés, ami a korlátozására alkalmas lehet, elfogadhatatlan.

Azt kell(ene) látni, hogy az a rendszer, amelyikben ez egyáltalán felmerül, az rossz, hibás, elgondolt, tarthatatlan és roppant veszélyes rendszer. A most felgyülemlett energiákat (tömeget) szeretném látni ennek értelmében megmozdulni végre.

Reklámok

Ásó, kapa

Szeretlek szívem, olyan
jól állt ma is neked
ez az ideológia nélküli
ideológia, olyan szép a
szemedben tükröződő
fásulhatatlan nosztalgia!

Szeretlek szívem, mert a
mi szívünket szorosan
összetartja a társadalmi
ellenállás és még fel is
izgatja néhány délutáni
jó kis kiabálás téren vagy
parkban, szobrok tövében,
az emberiség, a jogaink,
a kultúra, a nép nevében!

Szeretlek szívem, hát nem
isteni a mi kis életünk?
Tescóba, tüntire, tönkre is
együtt, ó, együtt megyünk!