Modiano megint

…majdnem elfelejtettem, de ma még érvényes, hogy az ÉS-ben éppen ott van a recenzióm. Kicsit úgy érzem, én vagyok Patrick Modiano leglelkesebb hazai olvasója, de ez nyilván nem igaz. Legyetek azok ti, a Gittre írtam egy csomó (4) könyvéről itt találjátok: Modiano címke alatt.

A képet a Tarandus kiadó töltötte fel a Facebookra, onnan szedtem:

modiano-naszut

Reklámok

Biblia reloaded – Erik Wahlström: Isten

Kritika

Typotex, 2015

Typotex, 2015

A finn–svéd származású író, újságíró Erik Wahlström nem kevesebbre vállalkozott, mint humorral és iróniával újramesélni a Nagy Történetet. Sőt, a magyarul Szöllősi Adrienne fordításában megjelent Isten tovább is megy: a világ kezdetétől egészen napjainkig tart az égi-földi elbeszélés. Égi, mert jórészt a mennyországban követjük az eseményeket, leggyakrabban három arkangyal (Mihály, Gábriel, Rafael) párbeszédein, valamint Isten megfigyelésén keresztül – és földi, mert az emberiség történelmének szinte minden jelentős fordulópontjára kitűnően rálátunk odafentről. Nem beszélve a nagyon is emberi tulajdonságokról – hiúságtól hízékonyságig –, amelyekben Wahlströmnél Isten és angyal egyaránt bővelkedik.

Vagyok, aki vagyok, mondja Isten a teremtés pillanatában, közben mintha éppen e szavak nyomasztó börtönéből akarna szabadulni. Az egyszerre önbeteljesítő és önkielégítő teremtő aktus során jön létre a világ, ő pedig látja, hogy ez jó és természetesen tökéletes. Milyen is lehetne, ha a tökéletes lénytől származik? Csak ez az első emberpár tűnik tökéletlennek, pontosabban töketlennek, különösen Ádám: „Ahogy az asszony előrehajolt, Ádámnak páratlan lehetősége nyílt arra, hogy ebből a ritkán látható szögből szemügyre vegyen egy bizonyos testrészt. Ádámnak azonban pillája sem rezdült. (…) Éva arcát telibe találta egy érett gyümölcs, de szemmel láthatóan ez sem billentette ki közönyös nyugalmából. Tökéletesen érdektelenül fogadta a történteket. Isten tombolt haragjában.” (11–12.)

Belátható, hogy a nyugalom, az idill nem kedvez az igazi élvezeteknek, így aztán a szaporodásnak, sokasodásnak, szóval az életnek sem. El kell jönnie Lucifer idejének.

A teljes írásom a könyvről az Élet és Irodalom LIX. évf., 38. számában olvasható »

A francia mángorló – Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó

Ajánlok egy könyvet

Nem csodálkozunk, ha egy olvasni szerető emberben rossz érzéseket kelt, hogy tonnaszám pusztít el könyveket („Közeledett a Párizsi Könyvfesztivál, ilyenkor csak úgy áradtak a kamionok.” – 70.) és azon sem, ha a gépóriásban ellenséget lát. Ám ez az ellenség egyre valódibbnak tűnik, nemcsak az éjszaka ledarált patkányok, de egy súlyos és megmagyarázhatatlan üzemi baleset miatt is. A Zerstor mint élőlény könyveket zabál és papírpépet ürít, állandóan éhes és néha mintha önálló akarattal rendelkezne. Didierlaurent szinte képről képre megidézi vele Stephen King A mángorló című novellájának hátborzongató vasaló- és hajtogatógépét. Mindezt tiszteletadásnak foghatjuk fel (a regény végén fel is tűnik King neve egy éjjeliszekrényen lapuló kötet gerincén), a történet nem torkollik hajmeresztő, Hollywood vásznára kívánkozó ember–gép-küzdelembe, annál sokkal franciább. Még a tragikus baleset is más színt kap, amikor tudomást szerzünk arról, Guylain miként próbál segíteni öreg barátján, Giuseppén, aki kerekes székbe kényszerült a Zerstor miatt.

A brutálisan egyhangú napok egyetlen fénypontja Guylain számára, amikor reggelente felszáll a vonatra és előveszi aktatáskájából az Izéből kihalászott és megszárított könyvlapokat. Szakácskönyvtől regényig bármiből származhatnak. Ezeket az összefüggéstelen szövegeket olvassa fel a 6:27-es járat utazóközönségének, nem sejtve, hogy komoly rajongókra tesz szert, két hóbortos idős hölgy személyében. Találkozunk még egy csodabogárral, a portás Yves-val, aki kizárólag alexandrinusokban hajlandó beszélni, s ezzel nem kis megdöbbenést okoz például a kamionsofőröknek, akik először érkeznek a papírfeldolgozó üzembe. Főleg azoknak, akik elkésnek: „A délen túl vagyunk, lám ott a nagy óra, / A fél után mozog a hosszabb mutatója! / Ne hordja fenn az orrát, lássa be, hogy hibázott, / És akkor végül én tán mindent helyrerázok.” (34.)

De még a remek karakterek is halványabbnak tűnnének, ha nem bukkanna fel – a regény felénél – egy nő…

A könyvajánlóm az Élet és Irodalom LIX./31. számában jelent meg, teljes terjedelmében itt olvasható »

A Téridő-utazó felesége

Ajánló

A képen korunk talán legnagyobb tudósa Stephen Hawking, családjával, amikor már/még két gyermek édesapja. Az a csodálatos fiatal nő pedig Jane, a felesége.

Ő írta meg az életük nem mindennapi történetét Utazás a végtelenbe címmel (Libri Könyvkiadó), amiből a világsikert aratott A Mindenség elmélete című film készült.

Habár ő maga is tudósnak készült (középkori spanyol irodalmat kutatott), könyve nem annyira irodalmi, inkább emberi szempontból érdekes. Elképesztő az a munka, amit egy másik, számára végül is idegen tudomány szolgálatában végzett azzal, hogy teljes értékű életet biztosított a férjének, mert hitt benne, hogy zseni. Emellett olyan sztorikkal találkozhatunk, hogy leesik az állunk úgy az életkörülményeiket mint az egyetemi városok belső működését illetően.

Minden sikeres férfi mögött ott áll egy nő? Lehet, habár én szeretem azt hinni, hogy pontosan mellette áll.

Az eheti Élet és Irodalomban megjelent írásommal ajánlom figyelmetekbe a könyvet: A Téridő-utazó felesége.

Személy, sebes, gyors

Menetterti2014 végén jelent meg Veronika Šikulová Menettérti című regénye a L’Harmattan Kiadó Valahol Európában sorozatának darabjaként, Mészáros Tünde kitűnő fordításában.

Idén áprilisban az Élet és Irodalom páros kritikát közölt róla a Ketten egy új könyvről rovatban, a páros egyik írását Gyürky Katalin jegyzi, a másikat én.

Személy, sebes, gyors

Képzeljük el, hogy felszállunk egy vonatra egy bőrönddel, egy nem túl nagy, inkább szabványos kézipoggyász méretű, egészen hétköznapinak tűnő bőrönddel, aminek csak az út során tudhatjuk meg a tartalmát. Amint elindulunk, hamar rájövünk, hogy a bőrönd, mint afféle régi csempészholmi, nemhogy dupla-, de triplafenekű, és minden rekesze egy-egy életet rejt, sőt időnként az oldalzsebekből régi levelek is előkerülnek. Veronika Šikulová ezzel triplafenekű bőrönddel vonatoztat át minket ezen a jellegzetesen Közép-európai huszadik századon, egy sokszor fájdalmasan ismerős történeten; három generáción, három nő életén keresztül: Jolana, Alica, Verona – nagymama, lány, unoka – múlt, félmúlt, jelen.

Az írásom teljes terjedelmében itt érhető el: Élet és Irodalom, LIX. éfv./18.

Gyürky Katalin kritikája pedig itt: Tragédiába tartó vonatok

Az írásokat és a könyvet is nagy szeretettel ajánlom figyelmetekbe.

 

„Mindent el lehet egyszerűen is mondani” | Patrick Modiano: A Kis Bizsu

Már megint Modiano. Olvassatok velem, ha van kedvetek, a Gittegyleten:

GITTEGYLET

Ha azt halljuk, hogy valaki mögött „nehéz gyerekkor áll”, valószínűleg ahányan vagyunk, annyiféle kép villan fel előttünk, és minél kevesebbet tudunk a tényekről, annál tragikusabbnak képzeljük a szóban forgó időszakot. (Tudjuk, hogy a nehézségek nem hasonlíthatók össze egymással.) Patrick Modiano eredetileg 2001-ben, nálunk 2014-ben megjelent regénye A Kis Bizsu (Le Petite Bijou) elbeszélőjének, Thérèse-nek gyerekkorát mindenképpen ezzel az általános fordulattal írhatjuk le – azt viszont nem mondhatjuk, hogy maga mögött hagyta volna.

a-kis-bizsuAhogyan minden ember a kellemetlen, fájdalmas időszakot, úgy persze ő is igyekezett a saját múltját jó mélyre temetni, de – hogy egyik közhelyemet a másikba öltsem -, ez nem jelenti azt, hogy egyúttal túl is lenne rajta. Vannak olyan természetű fájdalmak, amik hozzánőnek az emberhez, amik alakítják a személyiségét, éppen ezért feloldhatatlannak és felejthetetlennek tűnnek. A szülő-gyerek kapcsolatból (különösen az anya-gyerek kapcsolatból) adódó fájdalmak, azt hiszem, mind ilyesfélék.

A regénybe egy tipikusan Modianós időpillanatban érkezünk (amikor…

View original post 470 további szó

Patrick Modiano felpattintott időkapszulái | Augusztusi vasárnapok. Éjfű

Gazdaságos és ergonomikus cikkem a Gittegyleten. Egy kattintással két Modiano-regényről is olvashattok:

GITTEGYLET

Mit jelenthet a modern ember számára az időben való tájékozódás képessége? Miként lehet elkülöníteni az emlékeket a múltra vonatkozó tényszerű adatoktól, egyáltalán, el kell-e ezeket választani? Hol vagyunk jelen valójában  – a jelenben? Ezekhez hasonló kérdések rajzottak a fejemben Patrick Modiano regényeit olvasva.

Patrick Modiano 1968 május 20-án, La Place de l'Étoile című első regényével, amiért Roger Nimier-díjat (és Fénéon-díjat is) kapott via Getty Images Patrick Modiano 1968 május 20-án, La Place de l’Étoile című első regényével, amiért Roger Nimier-díjat (és Fénéon-díjat is) kapott

Feltételezem, hogy Modiano nemcsak az irodalmi Nobel-díjasok listájára iratkozott fel 2014-ben, de talán – ahogy nálam – sok magyar olvasónál ekkor került többek között Camus és Sartre mellé a polcra, ahol helye van úgy is mint francia, és mint egzisztencialista írónak.

A műveivel való ismerkedést a fordításban elérhető két végponton kezdtem, és ha valaki éppen hasonlóra vállalkozna, jó szívvel ajánlom ezt a sorrendet.

augusztusi-vasarnapokAz Augusztusi vasárnapok (Dimances d’août, 1986) nem nevezhető igazán korai munkájának – mint a fenti képaláírásból kiderül, 1968-ban már megírta első regényét…

View original post 853 további szó