365/114 – Idén is volt

Idén is volt tehát utcai versgerillázás. Nehéz erre szavakat találni – én legalábbis minden évben ugyanazokat a szavakat találom csak meg.

Úgyhogy #posztoljverset2018 #ja113 és a videó:

Reklámok

365/101 – Világot hamvasztottam el

szivemben

Április 11. Száztizenhárom éve született József Attila. 1964 óta a magyar költészet napja. 2015 óta a gerilla-versünnepé is.

2016-ban és 17-ben is posztoltam az utcára József Attila-verset, ahogy sokan. Most itt a blogon is az ő versével köszöntöm az ünnepet.

MINT GYERMEK…

Mint gyermek, aki bosszut esküdött
és felgyujtotta az apai házat
s most idegenség lepi, mint a köd,
s csak annak mellén, aki ellen lázadt,

tudná magát kisírni, elfödött
arcát mutatni szabad mosolyának, –
oly reménytelenűl erőlködök,
hogy könnyeimre: erényre találjak.

Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megrikasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,

hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!

1935. aug.

 

Az ünneplés ma az utcákon és itt folytatódik: www.posztoljverset.hu

365/096 – Naná, hogy idén is lesz!

Úgy tűnik, nem csak én várom a fellélegzést.

Minden évben egyébként is meghat, milyen sokan írtok már az esemény előtt hetekkel, hogy ugye lesz? Lesz. És pont jó lesz, túl leszünk azon a bizonyos vasárnapon, akármi is lesz, ledobjuk ezt a rettenetes feszültséget, terhet ami most már minden oldalról (úgy értem, föntről, lentről is, nem csak balról meg jobbról) ránk nehezedik, fojtogat.

Tehát akárhogy is lesz, lesznek versek, mert versek mindig lesznek, és lesznek versolvasók is, mert vannak – erről minden költészet napon meggyőződöm. És lesznek idén is, akik rendhagyóan ünnepelnek, közösen, az utcán.

Azt szeretem ebben, hogy tulajdonképpen az ünneplés egyik klasszikus eleme, az ajándékozás valósul meg. Emberek százai, szerte a világon versekkel ajándékozzák megy egymást, aszfaltra írva, hirdetőoszlopra, telefonfülkére, bevásárlókocsira és még ezer eszméletlenül kreatív helyre ragasztva, vagy szórólapként osztogatva a verssorokat.

Voltak kedvenceim az évek alatt. Például a versekkel teleplakátolt szendvicsember Veszprémből. Vagy az első drónfelvétel egy ágakból kirakott verssorról. Meg a Debreceni Egyetem előtt versekkel teleírt tér, és még annyi tér, járda, ösvény, utca aszfaltja telis-tele versekkel. Meg az, amikor fél év múlva kapunk egy képet, hogy nézzétek, itt mindig mindent letépnek, de a vers még fél év múlva is ott van az oszlopon/táblán. Aztán minden évben a világ legtávolabbi pontjain felbukkanó magyar versek New Yorktól Srí Lankáig (nem viccelek). Nagyon szerettem a versfákat, a tépőcetlis verseket, az üvegfalakra, kávézókban, éttermekben megállítótáblára, a menü helyére kiírt verseket, a krétával járdára írt verseket, a kilátókban elhelyezett verseket, és minden egyes posztot, ami a szemem elé került az utóbbi években.

És mindegyik oda kerül, nekem április 11-edike ezzel telik, felügyelem a honlapot (és posztolok).

Ezt az egész országhatárokon átívelő megmozdulást most már több éve tudjuk rendesen, rendszerezetten, térképen egybegyűjteni, Pál Tominak hála, a posztoljverset.hu-n. Gyertek ti is! (Ha éppen aznap nem tudtok feltölteni, egy hétig nyitva az oldal.)

Ilyen volt az eddigi legnagyobb szabású gerillaakció április 11-én, a magyar költészet napján, 2015-ben:

Ilyen volt 2016-ban:

Ilyen 2017-ben:

No, hát ezek után hogyne lenne idén is!