Nekemariviéra – Monaco, avagy a Nagy Kékség

Úti napló, 2016 nyár (5)

Szerdán (július 13-án) útra keltünk, hogy visszatérjünk Olaszországba. Út közben megálltunk Monacóban egy egynapos kirándulásra. A dátum jelentősége annyi, hogy a Nizza fölötti szállásunkat éppen egy nappal a tragikus események előtt hagytuk el. (Volt is döbbenet, amikor másnap egy pihenőben ebédeltünk és a benzinkúton kifüggesztett tévében megláttuk a híradó képeit.)

Ahogy az előző posztban említettem, nem tudok felhagyni az autóból kifényképezéssel, úgyhogy térdemmel tükröződős kilátások következnek, így haladtunk Nizza felől Monacóba. Igazából azért mutatom, mert ezek a színek nem viccelnek, ezek tényleg ilyenek, sőt de ilyenebbek (kattintásra lapozós galéria):

Monacóban egyébként egyetlen dologgal kell vigyázni: nehogy véletlenül kimenj az országból. Minden másra ott a MasterCard.

Az egész hercegség csuda kis ékszerdoboz, bármerre nézel, sütiházak (ezeket csak így tudom nevezni, mintha valami cukrászmunka lenne) egymás hegyén hátán, mert hogy hegy, és öt perc alatt tenger. Minden tiszta és rendezett. Játékváros. Ez is kattintható:

A közlekedés kocsival azonban nem egyszerű, főleg, ha nem vagy monacói, nincs behajtási engedélyed ide-oda. A következő párbeszéd a kocsiban hangzott el, amikor a harmadik kört tettük egy körforgalomban, hogy bejussunk egy parkolóházba:

– Hogy lehet innen kijutni arra az oldalra?

– Nem lehet. Oda születni kell.

Hát igen.

A Monte Carlo negyed foglalja magában tulajdonképpen Monaco összes híres látványosságát, ezek közül a kikötőt és a hercegi palotát (ill. palotanegyedet) néztük meg. A kaszinót csak messziről, úgysem engedtek volna be az utazós ruhánkban. Azért egyszer lehet, hogy elnézek oda, és felteszek egy kisebb összeget egyetlen egy számra. A móka kedvéért.

Ímhol a kikötő:

Monaco, Monte Carlo

Onnan (ha szemben állunk a tengerrel, jobbra) a palota a hegyen:

Monaco

Ilyen a benzinkút:

20160713_133833

Még mindig a kikötőben vagyunk, ki kell sétálni az öböl széléig, hogy feljussunk majd a várhoz, de azért még odalent csodás dolgok vannak, katt:

És itt van a világ talán legkülönösebb strandja, ahonnan medencelépcsőn ereszkedhetsz a tengerbe. A kedvencemet nagyban mutatom, alatta a két kisebb lapozós:

Monaco, Monte Carlo

Nem hittem volna, hogy éppen itt élem át életem egyik legmegkapóbb tengerélményét, ahogy elkezdünk felkapaszkodni a hercegi palotához. Erre indulunk:

Monaco

Ha visszanézek, ezt látom:

Monaco

És tovább a szikla oldalában, a vár, a város oldalában. Csodálatos, erős, tengeri szél, tűző nap, legalább negyven fok, és a kék.

Monaco

Itt én kiestem az időből.

Nem tudom, hogy mennyi mérhető ideig lehet valaki az időn kívül (hogy már végre valami paradoxont is belekeverjek ebbe az úti naplóba), de volt itt egy olyan pillanat, amikor nem fogtam fel a körülöttem lévő világból semmit, csak ezt a kéknek, víznek meg égnek látszó ősanyagot, amiben feloldódott minden.

Azután szürreális kontraszt a fal végén belépve egy épületbe a hipermodern belső rész, ahol mozgólépcső meg lift visz a hegy tetejére. Pont az Óceanográfiai Múzeumnál tesz ki.

Monaco

Ahol most épp egy időszaki tárlat is van, ausztrál művészek munkáival. A Múzeum előtt ízelítő:

Monaco

Ezek úgy 2-2,5 m magas dolgok. Rohadtjók.

És akkor ballag az ember tovább, a még eddiginél is meseváros-szerűbb utcákon, ilyeneket néz (galéria):

Amikor elérkezik a katedrálishoz.

Monaco katedrális

Odabent talán a legmeghökkentőbben felújított templmi orgonával találkozhatunk. Menőség:

Monaco

Vele szemben:

Monaco

Ez a hercegi család temetkezési helye is, és gondolom, ide ugranak be házasodni meg keresztelni.

És akkor a hercegi palota, ahol pillanatnyilag II. Albert tengeti mindennapjait:

Monaco, hercegi palota

Lelátás a palota mellől:

Monaco

Lefelé már a városba vezető régi kőlépcsőn mentünk. Indultunk tovább, hogy estére a Milánó melletti szálláson legyünk. Akkor ért oda a nagy esőzés, ami aztán a múlt héten egész Európa időjárását meghatározta.

Úton:

uton

Folyt. köv.: Milánó

Előző: Saint-Tropez

Reklámok

Nekemariviéra – Saint-Tropez

Úti napló, 2016 nyár (4)

Akár az előzővel egy posztba is tehettem volna, mert ez még mindig kedd, de nem akartam, hogy túl hosszú legyen. Szóval Cannes-ból leautóztunk a tengerparton Saint-Tropez-ba, és én továbbra sem tudtam felhagyni azzal a merőben értelmetlen tevékenységgel, hogy a kocsiból kifelé, üvegen keresztül, mobillal fényképezzek.

Green Bull

Saint-Tropez városáról nem készítettem képeket, mert egy késői ebédet iktattunk a strandolás elé (meg mert ugye nem működik a nagy gépem), pedig a híres Lütyő felügyelős filmek forgatási helyszíne – ami eredetileg a városi csendőrség volt – ma múzeum, de nem tudtuk megnézni, ötkor zár. Éhesek voltunk, úgyhogy volt kagylós-rákos-tejszínes rizottó,

Tejszínes rizottó

meg tenger gyümölcsei tésztával,

Tenger gyümölcsei

méregdrágán a jachtkikötőnél, de ezt a születésnap számlájára írtuk. (Hogy a születésnap számláját kinek lehetne átadni, az más kérdés.)

Itt vetem közbe, hogy a dél-francia konyha nem francia konyha, hanem egy egészen sajátos, külön világ, sőt szerintem több van benne olaszból, mint franciából. Azt is megjegyzem, hogy a rizottóról alkotott elképzelésem gyökeresen megváltozott, nem csak már itt, de még Velencében, ahol szintén kóstoltam egy spárgás-granélarákos változatot, azon kevesebb volt a lé. Amit mi rizottó néven itt-ott ehetünk, az köszönő viszonyban sincs a déliek rizottóival, amik afféle rizsfőzelékként értelmezhetők és kifejezetten erre a célra árusított, kerek szemű rizsből (sokszor barnából) készülnek. Illik kanállal enni.

Saint-Tropez nagyon drága, ahogy természetesen az egész környék, viszont strandolni ingyen lehet.

De mielőtt lerobognánk a beachre, ööö… a la plage-ra, mutatok ismét kortársat, mert Saint-Tropez is tele volt alkotásokkal. A legtöbb helyen most Bernard Bezzina munkáival (kattintásra lapozhatók a képek):

A főtér szélén pedig Carole Feuerman szobrával is találkoztam. The Golden Mean:

Késő délutánra találtunk le a strandra, amiről én tényleg azt gondoltam, hogy nagyobb, de ilyen kis kb. 30-40 méter széles szakaszok vannak a part menti hotelek és házak mögött. Ahogy ballagtunk az úton, Balatonpart-érzésem lett, kellemes nyaralóövezet, totál nyugalom, az ember úgy érzi, itt senki soha nem csinál semmit, és hogy ez pont jól is van így.

Emitt az öböl, ahol fürödni lehet:

Saint-Tropez

Hátamon fekve, fejjel lefelé:

Saint-Tropez

Este 8 után indultunk vissza Gattiéres-be, hogy másnap ismét szedjük a sátorfánkat és Monaco érintésével Milánóig meg se álljuk.

Indulás előtt, amikor épp feltámadt a szél, azért még kattintottunk egyet emlékbe:

Saint-Tropez, La Plage

Folyt. köv.: Monaco, avagy a Nagy Kékség

Előző: Cannes

Nekemariviéra – Cannes

Úti napló, 2016 nyár (3)

Az megvan, hogy Mint a fiiiilmeken? Na, ez a Côte d’Azur nekem. Főleg Cannes, és jól vigyáztam, hogy el ne hagyjam a díszlet szélét. Mondjuk, idő sem lett volna rá, csak benéztük, hogy milyen az ilyen. Pont olyan.

A Nizza fölötti szállásunkról a legforróbb pillanatban érkeztünk a Croisette-re, a Világ Leghíresebb Pálmafasorával szegélyezett tengerparti sétányra, ami így néz ki, ha a Filmpalota felé nézünk.

Cannes, Croisette

Vicces, mert egyik oldalon a strand, akarom mondani: plázs (La Plage), napernyők, homok, vakító tengeri fények,

Cannes, La Plage

a másik oldalon vurstli és csodapaloták:

Cannes, Croisette

És cukorkák!

Ezeket figyeltem már egy ideje végig a Côte d’Azur-ön körforgalmakban a városkákban, út szélén, láttam sokfélét, japán zászlóstól EU-zászlósig, egyszínűt, ezüstöset, és már eléggé érdekelt, mi ez, amikor itt végre kideríthettem.

Laurence Jenkell kortárs képzőművésznő cukorkái, amikről a helyszínen ennél több nem derült ki, de azóta olvastam, hogy a riói olimpia tiszteletére készítette őket. Hát jó.

Ami miatt mégis irigylésre méltó az a pozíció, amiből bármikor könnyedén leruccanhat valaki Cannes-ba, vagy egy másik, a Riviéra gyöngyszemének nevezett városba, az az, hogy tele van művészettel – habár egy kicsit távolabbi, színpadiasabb, mint másutt, de olyan állandó és időszaki kiállításokat láthatunk, amit egyébként ritkán vagy egyáltalán nem.

A La Malmaisonban októberig például Dalí-kiállítás van, ha arra jártok, ugorjatok be:

Cannes

Cannes persze szép – milyen legyen a ragyogó tengerrel meg a gyönyörű rendben tartott palotáival -, de nehéz eldönteni, hogy mi utánoz itt mit: a képeslapok a várost vagy fordítva? És persze a nagy igazság (pénz és ízlés a legritkább esetben járnak kéz a kézben), itt hatványozottan érvényesül. Mutatom például ezt a kirakatot, amiben már Dávid is térdre rogyott és elmerengett a lét hiábavalóságán. Megértem, van az a szint, amit nem lehet állva elviselni:

Cannes

És Cannes-ban volt szerencsém találkozni életem eddigi legbarátságosabb sirályával. Ő az:

20160712_134737

Tényleg csak bekukkantottunk, megbizonyosodtunk róla, hogy a filmfesztiválon kívül is létezik ez a város, nem díszlet (még ha néha úgy is néz ki), érdemes útba ejteni hosszabban majd, amikor tárlatnéző kedvünkben vagyunk. Aztán már mentünk is tovább, hogy a délután nagy részét és a koraestét már Saint-Tropez-ban töltsük és a nagy utazáson legalább egyszer lazuljunk egy kicsit a tengerben. Elvégre R. 17 lett aznap. (És akkor én itt mindenkit megkímélek attól, hogy belegondoltam, hogy hogy a bánatba’ lehetséges az ilyesmi, hogy megnőnek a gyerekek, amikor még én sem érzem úgy, hogy…, na mindegy.)

Előző este a szállásunkon vacsorát rendeztünk a teraszon és meglepetéstortát is szereztünk a tiszteletére:

HB 17

Folyt. köv.: Saint-Tropez

Előző: Verona