Hétfő

belemerült a testembe egy állat
lettünk
akkor
jöttem rá hogy
nekem kell ez a félelem

szeretnék tudni
egy imádságot amit ilyenkor
elmondhatok
amikor elköszönünk
aztán hosszan sétálok
amíg mögöttem
ökölbe szorul az este

(2014)

Reklámok

Indulás

Élve akartad látni magad.
Szétszálazni azt, ami megköt.
Görbül a tér a talpad alatt.
Gördül a szíved, lüktet a rög.

Elhagyni végre langymeleg.
Elhagyni vallomás számos.
Elhagyni utolsó embered.
Feltörve hagyni a záros.

(2014)

Egyszerű tört

 

Fogalmad sincs, hányszor
kiáltok fel, vagyis be, befelé, ahogy
a magamfajták szoktak, nehogy
meghallja valaki, legutóbb például
egy kocsma előtt állva, miután
végighallgattam egy lelkes és több
unott művészt a szó legszorosabb
értelmében a semmiről, néztem
a békába oltott savanyúuborka-
szerű nőt, aki nemhogy nem
mosolygott, de a kezét megfogni
is csak úgy mertem, hogy maradjon
egy hajszálnyi űr, nehogy rám
ragadjon valami ebből a semmiségből,
pedig ragyogó idő volt, még nem túl
meleg, lehetett volna nézni akár
a vizet, légvonalban csak egy kilométer
ez a kurva folyó ide, én meg csak akkor
látom, ha átmegyek fölötte villamossal,
lehetett volna ülni a parton vagy fel,
felfelé, a homlokzatokra bámulva
járni a várost, hasra esni, két térd-
sebből vérezni, inni egy másik kocsmában
mély kussban valamit, amitől  nem
lesz rossz a másnap, és ezt a krétapor
ízű utcát gyorsan elfelejteni és
mindenkit, akit itt ütött agyon a délután,
de csak álltam ott, mint szoktam, bután,
hogy Úristen, hol vagyok?
Úristen, miben vagyok? 
Hát mikor szegődtem én ide?, 
közben néztem a szemközti kirakatot,
aztán megfogtam a poharamat, így,
megfordítottam, így, és elengedtem. Így.