nemeszek ernő

Naplovam

Bocs, a szar viccért, de hát ez van. Nemeszek. Keksz. Meg szárított kenyérke. Svéd. Vagy dán, most nem is tudom, de álmomban is felismerem a zacskóját bármelyik Aldiban. Az a napom fénypontja, amikor megehetek belőle hármat vagy négyet. Vízzel. Amúgy finom. Lenne. Nem mondom, hogy nem voltak még időszakok az életemben, amikor legalább ennyire perifériára szorult a táplálkozás, de olyan most van először, hogy egy marék főtt rizstől rosszul tudok lenni. Ami érdekes, hogy a vörösbortól kifejezetten jól vagyok. Na de – minden ellenkező általános tapasztalat ellenére -, nem lehet minden nap inni. Úgy értem, képtelenség lenne, nekem lehetetlen, nekem más van kisorsolva, én nem alkoholista tudok lenni, hanem niko(ti)nista, meg koffeinista, és kérem, tőlem ez a maximum. Nekem ennyi.

És van egy 8 cm-es égett seb a bal alkaromon. Mert valójában egy hős vagyok, aki gasztronómiai kirekesztettsége ellenére gondoskodni próbál a családja kulináris élvezeteiről, amely olykor egy nagy adag rakott krumpliban teljesedik ki. A sütő meg forró, akár a pokol és mint a körülöttünk folyton ott settenkedő Gonosz szárnysegédje, váratlanul lecsap. Vagy be, ajtóstul ront a szánkba a bőrünkbe.

Ezen kívül csomó jó dolog is történik velem, de azt nem írom le. Majd máskor.

Reklámok

#workhard

Naplovam

A hashtag már csak arra van, hogy elvegyük vele a dolgok élét* (Twitteren néha nem is egy-egy poszton, hanem a hozzá tartozó tagen nevetek legnagyobbakat), az 1mondat-blogomban is tréfáltam vele, és mindezt a cím magyarázatául most azért mondom el, mert a #workhard is csak vicc (mi nem az?), azt hiszem, ez is csak nézőpont (meg jóindulat vagy indulat) kérdése, de hát mégiscsak work van most, ami olykor tényleg hard, és most olykor van. Élek benne.

Olyan ez kicsit, mint a tésztagyúrás, sőt dagasztás, mondjuk kalácsé. Van egy nagy adag tésztám (amit most ne nevezzünk szövegnek) és szép, márványos kalácsot szeretnék belőle sütni, ezért az egyik részébe bele kell dolgozni a kakaóport. De úgy, hogy végül homogén, szép és finom legyen, mintha a kakaó örök időktől fogva oda lett volna teremtve. De olyan is ez, mint a majonéz, ha csináltatok már majonézt, tudjátok, hogy az olaj meg a tojássárgája csak hosszas, türelmes, aprólékos rábeszélés után hajlandóak együttműködni. Amikor azonban felismerik, hogy együvé tartoznak, már kész is a harmónia, elválaszthatatlanok lesznek és együtt hoznak létre valami komolyabbat, amit már nem kajának, de mondjuk gasztronómiának nevezünk.

Azt tudjátok, hogy a csodálatos Richard Brautigan azt írja a Pisztrángfogás Amerikában-ban, hogy

Mindig is szerettem volna egy olyan könyvet írni, amelyik emberi szükségletet fejez ki, és az az utolsó szava, hogy majonéz.

? 🙂 Most jutott eszembe.**

Amúgy korábban, meg máig is magamban nagy tragédiákkal szoktam foglalkozni, de valahol tudom, hogy az nem én vagyok (nem mind és/vagy nem mindig), azok nem az enyémek, mert ami nagy, kolosszális, az néha váratlanul túlontúl könnyű lesz, elszáll, elszállok. Én – azt hiszem – a kis tragédiáké vagyok. Nem könnyű, de végül is az a lényeg, hogy legyen benne kakaó. Kivéve, ha majonéz.

______

*Mert minden dolognak, minden mondatnak éle van, van, aminek több is, van, aminek tompa, azon persze semmi nem segít.

**Gyakran eszembe jut.

A vízszintesek csábítása

Naplovam

Szerintem először a konyhai gépek gyártói jöttek arra rá, hogy ha túlságosan sík, netán stbailnak tűnő tetővel látják el a készülékeket, azok óhatatlanul polccá lényegülnek a tárgyak bűvöletében élő fogyasztó otthonában, s mint ilyenek, egyre kevésbé lesznek használatban az eredeti rendeltetésüknek megfelelően, így aztán a tervezett avultatás és a folytonos növekedés piaci-közgazdasági-interplanetáris-orbitális elmélete értelmében lassanként baszhatják a friss vásárlásokat. (pl. Melegszendvicssütő?* Minek vennék újat?, van. Azon tartjuk a gofrisütőt. Azon meg a lisztesdobozt.) Szóval, gonoszul dizájnnak álcázva elkezdték kerekíteni, gömbölyíteni, áramvonalasítani a cuccokat, hátha.

Nekem egyetlen komolynak nevezhető konyhai gépem van, egy Saeco darálós kávéfőző (úgy is mondhatnám, hogy ez a lakás legértékesebb tárgya- szóval hozzánk még betörni sem érdemes -, ez is már többéves, és megint folyatja a vizet a zacctartóba, de ez egy tömítéscserével megoldható**), mert az ember egyvalamire legalább legyen “úgymond igényes”, és én ezt az egyvalamit, amire érdemes, a kávéban látom megtestesülni, úgy is mint a civilizáció legnagyobb vívmánya s mint a hétköznapi élvezetek megunhatatlan forrása.

No, ennek a teteje ilyen:

saeco

Azt hihetnénk, hogy ezt a tetőt az Isten is a dizánjer arra teremtette, hogy rátegyük a süteményes tányért, de ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a tető nem sík, éppen annyi alattomossággal domborodik, hogy kávéfőzés közben szépen le tudjon rázni magáról mindent.

Én most már ebből sportot csináltam. Meddig bírja az angol porcelán készlet utolsó előtti kistányérja, a teflontepsi, az üvegtányér stb. Az a jó hír, hogy a kerek faalátét, amit vágódeszkának is lehet használni, gyakorlatilag végtelenségig ott tud maradni (legalábbis addig, amíg bele nem kell töltenünk a gépbe az újabb adag babkávét).

Magamat afféle tárgykutatónak képzelem, és a valódi tudósok kéjes lustaságával figyelem a környezetemben és ismerőseim környezetében előforduló tárgyak mozgását, sorsának alakulását. (Ez nem sokban különbözik egyébként maguknak az embereknek és/vagy állatoknak megfigyelésétől, sőt.) A bevezetőben említett empirikus tapasztalatom is többéves megfigyelés eredménye.

Itt adom közre további fontos megállapításaimat a témában.

1. Nemcsak a konyhában, de a lakásban bárhol található vízszintes felület polc.

2. A vízszintes felületek számával egyenesen arányosan növekszik a rájuk helyezhető tárgyak***, különösen a könyvek száma.

3. Minden polc könyvespolc.

4. Ami nem könyvespolc, az is könyvespolc.

5. Soha nincs elég könyvespolc.

Mindezekből pedig világosan látszik, hogy a legveszedelmesebb dolog, amit ember a lakásába vihet, az a könyv. Óvakodjatok.

___________

*Melegszendvicssütő, gofrisütő, hagymaaprító és társaik. Óriási téma a konyhai baszom-faszom (copyright Triceps) gyűjtemény, erről még lesz szó máskor.

** Majd.

***Mégóriásibb téma a mindenhonnan gyűlő tárgyaké. Erről talán nem is tudok írni, annyira óriási. Meglátjuk.