Az altató szerekről – Jelenkor, március

Jelenkor folyóirat márciusi száma megjelent, ebben (sok kiváló írás mellett) olvashattok ismét egy hosszú részletet Az altató szerekről című regényemből. Sokan jeleztétek már tavaly, a Mozgó Világ nívódíja után (amit ennek a regénynek egy másik részletére kaptam), hogy várjátok a megjelenést, úgyhogy örömmel jelentem, hogy a könyv őszre várható a Kalligram kiadónál.

Addig is olvassatok bele a márciusi Jelenkorban! 🙂

 

Reklámok

Őszi szünet

háttal vagyok a szüretnek
a gyökerek az eget tartják
nagyon egyszerűnek látszik
a lábam a széttaposott fürtök
levében fejem fölött
bokánál
akasztott
ember
vagyok az indák lefelé
kapaszkodó erdejében
ha kiabálnék
éretlen hangom
a földre esne

(Jelenkor, 2009)

Talán már járni sem

tárcanovella

Egy régi, karcsú kis Európa Zsebkönyvet viszek magammal, induláskor kapom le a polcról, elfér a táskámban. Már a megállóban fellapozom, semmi különös.

Persze hogy semmi, ez egy ilyen nap. Ki nem állom az ilyen napokat, amikor nem érdemes számítani semmire, minden a megszokott úton halad, csak valahogy süppedősen. Nem kezdek el és nem fejezek be éppen semmit, elküdöm az e-maileket, a válaszok leghamarabb is csak másnap érkezhetnek, nem futok össze véletlenül senkivel, nem csörget meg senki csak úgy, nem dobnak rám egy sms-t valami jó hírrel, vagy legalább egy rosszal, egészen unalmas tésztát eszem ebédre, mintha arra játszanék, hogy még csak az ízlelőbimbóimat se izgassa fel semmi, az ég csupán egy összesimult szürkeség, a megszokás langyosvize csöpög a nyakamba, délutánra unalomig áztat, és én reggel óta attól tartok, hogy egészen felold.

Felszállok a jó öreg Tátra villamosra, kivételesen nem az első ajtón, hanem a középsőn, ez ám a kaland, gondolom, el is röhögöm magam, amikor leülök. Előttem a lépcső, azon túl szabadon maradt helyek, a másik oldalon meghatározhatatlan korú férfi, srác, vastag kötött sapka alól nézi az üres üléseket.

Lassan követem a tekintetét, és ott van. Amit nézünk, egyáltalán nem egy üres hely a villamoson, hanem egy gondosan félbehajtott fehér papírlap az ülésen, rajta írás, talán valakinek a könyvéből eshetett ki.

A teljes szöveg a Jelenkor honlapján »

Mi újság

a valósággal való bármilyen egyezés
a véletlen műve

van abban valami emlékszerű
már a történés pillanatában
ahogy apa megáll az utcasarkon
szétnyitja a paplanújságot és
az egészet megrázza hogy kisimuljanak
a lapok vagyis másképpen legyenek
megtörve

felhőtlen habbal isszuk a kávét
koptatott nyelv
egyre kevesebb szó
ugyanarra
a szívünk lustabarna
légifelvétel
a nagy időkről
amiknek nem vagyunk tanúi
előttünk kartól karig terjedő
szövegek hártyavékony papírokon
a sorok többsége a szívvonal alatt

mintha a nap most erősebben sütne
ki akarná égetni a filmet
a digitális korban
ez elég nagy
marhaság
de mintha láttam volna erre egy
élettartam-garanciát valamelyik
nagy bevásárlóközpont plakátján
a bámészkodás
az egyetlen amihez úgy tudom értek
végül is mindegy
amíg van térerő
és egy szépen villanó bokán
egyszer csak megáll az idő

a valósággal való

bármiféle egyezés jól jöhet
hogy elmondjak vele
valamit neked hátha
nem érted
félre mert van az egészben
valami emlékszerű már

a látómezőnkből a kiskanál
alakú fényfoltok soha nem tűnnek el
ottmaradnak mint a régi porcelánok
a lakások zeg-zugaiban
meg a dobozba rejtett gyűjtemények
és egyes helyeken a beköttetett
lapszámok évfolyam szerint
édeskés porral beszitálva
örökre kihűlt vasárnapi sütemények
véletlenül előkerült
jegyzetek
egy vaníliasárga fecnin
így jutok hozzád
begyűröm magam
a belső zsebedbe
közvetlenül
az időkapszulák mellé
kockacukor helyett
a habba süllyeszthetsz
majd

van abban valami emlékszerű
már a történés pillanatában
ahogy a fiú megáll az utcasarkon
szétnyitja a paplanújságot és
az egészet megrázza hogy kisimuljanak
a lapok vagyis másképpen legyenek
betörve

(Jelenkor, 2014, 57.  évf./2)

(fotó: Csuhai István)

Nyári szünet

[lejátszó a szöveg alatt]

(fotó: Csuhai István)

Nyári szünet

az én köröm kívül esik a húsvadászat és az álomcsapdák körén
annyit tehetnék hogy koszorúságba fonnám a férfias szomort
egy sör vagy bor mellett ülve elnyújtott büfögés az is jó emberes
elvégre nyár van és nyílnak az epresek a sarki gyümölcsös két
nagy néma szem egy dinnye és egy nem tudom milyen déli I.
osztályú termés univerzumkék blokkot nyom a kezedbe a nyár
szemérmetlenül csúcsra járat és rád jár mint a dögkeselyű ami
merészen megvillan a gyáva pusztulás fölötti kacér mosollyal és
kicsit mintha meggyőződésed is lenne valahol olvad a tölcsér
alján a költséges hit a tévedésekkel úszik el mint egy álmos
de még inkább kútba néző felhő az erdő na az erdő felé menjünk
de csak úszkál soványan csontfehéren már a zsír színén messze
túl izzadja le magáról a visszajárót a fagylaltoslány a foltos kis
kötényben a krémszínek a krémek állnak jól neked látod ez is
csak most derül ki egy ilyen átható szagú sebesen világító napon
vagyunk mint a lerágott köröm a zacc a cukrászdában összegyűrt
szalvéta szélén a maszat meg az összegyűlt hajak a lefolyóban
hogy víz csak víz legyen szomjan nézem a felújított házakat
amikben a vakolat alatt már örökre alszanak a denevérek éjjel is
már csak a tücskök és nekem a szandáltól kidörzsölt sarkam
még egy lusta szeretkezés és izzadunk és szúnyogok és kész

(Megjelent a Jelenkor, 2009, 52/1. számában)

Könyv

Könyveimről minden egy helyen.

olvasásának folytatása