A Harrach rossz tanácsadó

Már megint véleményem van, őszintén szólva, lassan magam is unnám, ha nem lennék ennyire felháborodva. A párizsi tragédia megtörtént – megrázó és elkeserítő, igazi tragédia. Nem kevésbé elkeserítőek az itthoni reakciók.

Valamit mindjárt az elején le kell szögeznem. Nekem úgy tűnik, mintha az országom vezetője csak valami efféle szörnyűségre várt volna, hogy azt mondhassa: nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani – ezt én mint magyar állampolgár és mint gondolkodó ember kikérem magamnak, ellentmond mindennek, amit fontosnak tartok, rettenetesen szégyellem ezt a mondatot, mint ahogy azt is, hogy a gazdasági bevándorlás rossz, ez ugyanis NEM Magyarország álláspontja, alighanem egyedül a jelenlegi kormányfőé, így ezektől a kijelentésektől én (itt, most és örökre) elhatárolódom. Innen indulunk tehát.

Egyik gyomorszáj-ütés jön a másik után, történik ugyanis, hogy a párizsi terrortámadás után összeülnek az országunk vezetői, egyeztetnek, majd kiállnak a nyilvánosság elé: Harrach Péter (KDNP) levonja a tanulságot: „a sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra”. Rogán Antal meg azt mondja, hogy javaslatot fognak tenni „bizonyos közösségi szimbólumok és értékek kiemelt védelmére”. – Hm? Mitől kell vajon a közösségi szimbólumokat megvédeni? A használattól? A röhögéstől? A lehugyozástól? És mi a csoda az a vallásgyalázás?

Kérem szépen, a vallás, a világnézet magánügy, minden ember legbensőbb dolga, azt gyalázni – értelemszerűen – lehetetlen.

Például én (tegyük fel) ateista vagyok, az az én legbensőbb magánügyem, mégis mindennap többször harangszót hallgatok, ami olyan vallással zaklat, amiről én tudni sem akarok, olyan imára hív, amilyenre egyáltalán nem akarok menni, és pedig egy olyan módszerrel, amit még csak el sem tudok kerülni, mert hallom. Ne tessenek haragudni a nagy tudású, felvilágosult urak, de szeretném tudni, hogy az én világnézetemet ugyan ki tartja tiszteletben? Érezhetem-e magam a templomba hívó harangozás miatt sértve, netán gyalázva, fognak-e valaha tenni valamit az érzékenységemért vagy törődjek bele, hogy boldogok a siketek*, mert övék a csendnek országa? Hogy ez marhaság? Persze, nem nagyobb, mint bársonyszékben ülve eldönteni, melyik vallási/világnézeti csoportot és jelképeit kívánjuk megvédeni a… mitől is?

A leggyalázatosabb nézőpont szerint a Charlie Hebdo munkatársai maguknak keresték a bajt, és nem kell közösséget vállalni egy olyan vicclap munkatársaival, ahol hetente kúrta seggbe Mohamed prófétát Jézus… vagy fordítva… meg a Jóisten… és még a pápa is bikiniben táncolt a riói karneválon – és itt most már el is kell gondolkodnom, hogy azzal, hogy mindezt leírom, még akkor is, ha csak mint tényt, kvázi idézetként, én most már gyalázok-e, vagy sem, mert mi van, ha most ezek a szavak is abba A Bizonyos Körbe tartoznak, amely körben szereplőket éppen tabusítani tetszik méltóztatni a vezetőségnek, akkor azért, hogy a számra klaviatúrámra veszem ebben a kontextusban, vajon nekem milyen büntetés jár…?, és pláne mi van, ha rosszul írtam és mindenkit Siva kúrt seggbe egy felcsatolható bránerrel, a többiek nem csináltak ilyet a vicclap hasábjain, ezért én megsértettem őket azzal, hogy így emlékeztem, és a farok rossz végére vizualizáltam őket gondolatban és még le is írtam… nos, bonyolult dolog ez. Nem irigylem a Kormány Által A Gyalázkodás Felderítésével Megbízott Munkatársat, aki ebben az istentelen óriási katyvaszban megpróbálja majd magát kiismerni.

Szóval, a szólásszabadság. Nem, valóban nem azt jelenti, hogy állandóan a szánkra kell venni az isten fas bármijét, és nem is azt, hogy nekem például tetszik vagy nem a Charlie Hebdo tartalma, hanem egészen pontosan azt, hogy a Charlie Hebdo lehet, létezhet. Elfér a milliószínű palettán és hogy viccéért, vagy akármilyen szimbólumot felhasználó művészi alkotásáért vagy hétköznapi megnyilvánulásáért senki soha meg nem halhat ezen a világon.

Hogy ezeknek aztán semmi sem szent? Igen, éppen ez a lényeg.

_______

*De remélem, mindenki tudja, hogy a boldogok igazából a sajtkészítők!

Reklámok