365/063 – Kritika: Az ítélkezés elmarad

Az író arányérzékét és finom történetszövését dicséri, hogy kevésbé egyértelmű – az olvasó fantáziájának túlműködését leleplező – kapcsolódási pontokat is felkínál az életútjukban, de (…) a két nő soha nem ismeri meg egymást. Találkozásuk az emberi érintkezés láthatatlan dimenzióját ragadja meg, amelyben hatással lehetnek ugyan egymásra, de itt sem szűnhet meg az érzékelés és értelmezés párhuzamossága.
(…)
A regény – mintegy mellékesen – valóban igen sokrétű szöveg: gazdag kulturális utalásrendszert mozgósít Zelma stílusában, komplex társadalomképet állít fel a fő- és mellékszereplők révén, érzékelteti az osztálydinamikai változásokat, a családi viszonyrendszereket és szerepkonfliktusokat, van történeti-gazdasági dimenziója, tematizálja a korrupciót, a kibertér világát, használja a budapesti utcákat és játszik mindkét tér kapcsolatszervező erejével. És mindemellett a szubjektum belső világát is magabiztosan építi fel a monológok egyszerű, pontos nyelvezetében. Az altató szerekről szövegének nyelvi és tematikus mélysége tagadhatatlan, ám a regény legnagyobb teljesítménye talán az, ahogy a test funkcióin vagy funkcióvesztésén keresztül engedi szóhoz jutni a szubjektumok válságát.

A Jelenkor folyóirat januári számában volt olvasható Inzsöl Kata kritikája Az altató szerekrőlről. Jobb híján így digitalizálom, osztom meg veletek.

A képekre kattintva eredeti méretben jelennek meg, úgy elég jól olvasható a teljes szöveg:

Reklámok

365/013 – Dögletes január

Mind igaz, mindig az. Vannak olyan napok, amikben kicsiben benne van az egész. Az egész létezés hullámhegyei és völgyei. Tegnap ara ébredtem, hogy halállal álmodtam. Szörnyű, szorongató, természetellenes halállal, és nem az enyémmel. Aztán – már ébren – kaptam egy hírt is, halálról, nem közvetlenül érint, de megrázó.

Nagyjából vissza tudom fejteni az álmomat (semmi meglepő). Mindent felnagyít és átitat a január dögletessége. A hónap, amit mindig ki akartam volna iktatni – ha lehetne – az időből, amit jó lenne átaludni. A január nem tud nem szürke, üres, utálatos és reménytelen lenni. Próbálom elfelejteni, hogy január van. Kisebb szakaszokra koncentrálok. Egy hét van az ötvenkét hétből. Nem elég. Egy nap van, péntek van. És a csapda másik végén vagyok. Csak a mai nap, mi? Lőjetek le. Ha csak a mai nap, akkor a szorongás belenyúlik a végtelennek nevezett dimenzióba.

Aztán elrohantam megvenni a Jelenkort.

A regény – mintegy mellékesen – valóban rendkívül sokrétű szöveg: gazdag kulturális utalásrendszert mozgósít Zelma stílusában, komplex társadalomképet állít fel a fő- és mellékszereplők révén, érzékelteti az osztálydinamikai változásokat, a családi viszonyrendszereket és szerepkonfliktusokat, van történeti-gazdasági dimenziója, tematizálja a korrupciót, a kibertér világát, használja a budapesti utcákat, és játszik mindkét tér kapcsolatszervező erejével. És mindemellett a szubjektum belső világát is magabiztosan építi fel a monológok egyszerű, pontos nyelvezetében. _Az altató szerekről_ szövegének nyelvi és tematikus mélysége tagadhatatlan, ám a regény legnagyobb teljesítménye talán az, ahogy a test funkcióin vagy funkcióvesztésén keresztül engedi szóhoz jutni a szubjektumok válságát.
Pályi András _Életem_ című kisregényét juttatta eszembe az a nyers erő, amellyel a testről és szexualitásról ír Szeifert Natália. Rendkívül izgalmas, ahogy az alvásra való képtelenség mint a tudat csendesíthetetlen ébrenléte egyszer csak visszacsapódik az öntudat csökkent működésébe, az én elveszítésébe. (…) Megrázó a két eltérő karakter története, hiszen az egyikük még nem, a másikuk már nem tudja, hogy ki is ő (…)

– irja Inzsöl Kata Az altató szerekről-ről, a januári számban.

Egy ilyen napon fog egyszer megszakadni a szívem.

Könyv

Könyveimről minden egy helyen.

olvasásának folytatása