Ingblúz

Naplovam

A fehér blúz, az. Az egy olyan izé, amit az ember tizenévesen (tizennégy fölött különösen) nehezen visel. Az egyik túl nőies, a másik túl csicsás, a harmadik túl semmilyen. Ennél már csak az ingvasalás rosszabb, pedig az ing az nem blúz. (És nem is Kőbánya.)

Most az van, hogy három férfiinget is kivasaltam – a lányomnak.

Az egész azzal kezdődött, hogy a legutóbbi évzáró előtti Mi a fenét vegyek fel fehér blúz gyanánt? – kérdésnél óvatlanul visszaemlékeztem a saját hasonló problémáimra ennyi idős koromból és előálltam (barom, barom, barom!) azzal az ötlettel, hogy Hát akaszd le valamelyik fehér inget apád szekrényéből.

Leakasztotta, ujj feltűrve, deréktájon megcsomózva, ahogy kell. Tökéletes. Anya, ez mekkora ötlet!, mondta, azóta ingeket hord, az apjáét, a pasijáét és szerintem el fogunk jutni oda, ahol én is tartottam ennyi idősen: férfiingeket fogunk vásárolni kifejezetten női célra. Tanulság van: minden szülő maga alatt vágja a vasalódeszkát.

 

Reklámok

Szerintem a gyerek szeret engem

Villámnaplovam

…ezt abból gondolom, hogy egyre több olyan emberrel veszi körül magát, akik, hm, hogy is mondjam… hozzám hasonlóan viszonyulnak az élet dolgaihoz.

Például, valamiért olyan gitártanárt választott magának, aki ma a következő üzenettel lepte meg:

Ne haragudj, elfelejtettem a saját koncertemet, úgyhogy elmarad a mai óra, próbáltalak hívni, de nem hallottad, remélem, még időben olvasod.

Anya, mintha csak téged olvasnálak, mondja, és röhögünk.