Bálványok bukása – Meghívó

Az a megtiszteltetés ért, hogy magam is részese lehetek Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas grafikus, Érdemes Művész
Bálványok bukása. 500 éves a reformáció 50 rajz – 50 gondolat című nagyszabású kiállításának és a hozzá kapcsolódó könyvnek. Több mint fél éve a közé az 50 alkotó (képzőművészek, írók, művészettörténészek) közé választott, akiket felkért, hogy meghatározott (rövid) terjedelemben a reformáció fogalmáról szabadon asszociálva írjanak szöveget a készülő kiállításra, amelyen a grafikáihoz társítva láthatók/olvashatók lesznek november 8-án a Gaál Imre Galériában (Bp, 1203, Kossuth Lajos Utca 39.). A grafikákból és írásokból különleges könyv is készül, így a megnyitó egyben könyvbemutató is. Ez egy igazán nem mindennapi, gigantikus vállalkozás, ha tehetitek, ne hagyjátok ki! Én ott leszek.

A táncművészeti előadással egybekötött megnyitó 17:00 órakor kezdődik, a belépés ingyenes. További részleteket a Facebook-eseménynél találtok: ITT.

Reklámok

Bővül, színesedik, élesedik az Nthingsartworks.com

Elkezdte az N-things felvenni azt a formát, amilyennek eredetileg terveztem. Ez részben annak köszönhető, hogy a 2013-ban Szegeden kiállított képeim egy része visszakerült hozzám és készítettem róluk új fényképeket, részben pedig annak, hogy idő hiányában új tárgyak/képek/objektek mostanában nem készülnek, így azt a kevés időt, ami mégis fennmarad, a korábbi munkák dokumentálására fordítom.

Az N-thingsen tehát megjelenik az ART kategória, itt szeretném összegyűjteni minden munkámat – nemcsak azt, ami eladó (sőt, olyan is van/lesz fent, ami már elkelt). Tehát kicsit olyan lesz az egész, mint egy egyszemélyes, virtuális kortárs kiállítóhely, múzeumshoppal 🙂

Nézzetek körül a sufniban nálam – a képre kattintva új fülön nyílik:

NTHINGS – Eladom a…

Belefogtam végre abba, amit régóta halogattam és ezzel véget vetek a sok Miért nem adod el? kérdésre válaszként adott vállvonogatásnak is. Eladom. Amit készítek, ami a kezem alól kikerül. Apróra a művészetet, haha.

Leginkább a Facebook-oldalon fogom ezt tenni, de ha időm engedi, ide is felteszem a kisebb-nagyobb, eladósorba került alkotásokat. Ezeket mostantól az NTHINGS menüben találjátok.

Itt van máris az első cucc,

Vörösréz nagy medál - Macska

grafika medálban. Macska. 3×4 cm-es domború üveg alatt, vörösréz színűre patinázott ékszerfoglalatban, 40 cm-es vörösréz láncon, 3600 forint. Gazdáját keresi. Ha úgy érzed, te vagy az, ide írj. UPDATE: Már megtalálta!

Az eszemet nem, nem, nem, nem, azt nem adom. Eliszom inkááábbb, eliszoooom.

 

Műhelynapló #2 – A papír meg a ceruza

Ami a műhelyt illeti… Ami a pincét illeti, az nem műhely, erre már egyszer rájöttem, sőt ami az egész leválasztást illeti, ez egy nagyon rossz megoldás. Főleg télen.

Leválasztás alatt pedig azt értem, hogy furamód, attól, hogy kikerülnek a mindennapi látóteremből a felhasználni készült tárgyak (esetemben legfőképpen a cipők), tulajdonképpen leválasztom őket az életemről, ezzel pedig egészen el is veszítem őket.

Az alkotómunka nagy része ugyanis fejben történik, minden alkotás hosszú, kacskaringós, kiismerhetetlen utakon születik (igen, még a rögtönzés is), maga a tevékeny alkotás már csak a sokadik lépés, a valahányadik köve egy meghatározhatatlan méretű és formájú objektumnak. Ha műhelyem volna (és nem pincém), az azt jelentené, hogy a dolgokat, amikből valamit létre szeretnék hozni, egy legalább ideiglenes tartózkodásra alkalmas helyen tárolom, ahol körbe lehet járni, nézni őket, lehet semmit csinálni, cipelni magamban a terveket, újra visszatérni, és minden ugyanúgy van, ahogy hagytam.

A másik lehetőség (amit sok kortárs alkotó jól ismer), hogy az otthon egyben a műhely vagy műterem, de ezzel mindenképpen kompromisszumra kényszerül az ember, a kompromisszum pedig a megegyezés azon formája, amiben egyik félnek sem lehet igaza.

Ebben az esetben ez azt jelenti, hogy vagy mindig el kell magam után pakolni mindent (ami már majdnem olyan, mint pincébe száműzni a cuccokat), vagy olyan helyen alkotni a lakásban, ahol a legkevésbé zavarom a velem élőket, ami a munka szempontjából általában a legrosszabb nem ideális.

Volt nekem egy nagyon kedves tanárom, Ugron Árpád tanár úr, akitől nemcsak iskolás koromban tanultam sokat, de úgy tizenöt évvel később, amikor elküldte nekem egy ceruzarajzomat – csendélet, 14 éves koromból, amit évekig a rajzterme falán tartott -, valószínűleg szándékán kívül újra emlékeztetett sok fontos dologra. Én akkoriban éppen nagyban kísérleteztem különféle grafikus technikákkal (a tollrajzok nagy része is ekkor született). Természetesen a gesztus maga nagyon meghatott (ki gondolná, hogy a tanára a rajzterem falán tartja egy munkáját? és megőrzi? és elküldi, amikor megtudja, hogy hazaköltözött?), de azon túl valami más is elkezdődött vagy talán pontosabb, ha azt mondom, hogy folytatódott, olyan volt nekem ez a rajz, mint egy figyelmeztető tábla, hogy ne felejtsem el, merre akarok menni.

Persze nagyon szeretnék azokkal a dolgokkal foglalkozni, amik most a pincében vannak, de a lehető legkevésbé kompromisszumos megoldás, ha ismét előveszem a papírt és a ceruzát. Ez megint csak képletes, hiszen igazából sosem tettem le, az ember mindig rajzol, valahogy, valamiképpen, ha csak a legegyszerűbb gondolatát megpróbálja elmagyarázni, szemléltetni, máris előkap egy darab papírt, vagy éppen felskiccel valamit, hogy el ne felejtse.

Kicsi dolgokat rajzolok. A4-es kartonokra, kizárólag grafittal, részleteket, apróságokat, kibontatlanságokat, úton lévő dolgokat.

Most a töredékesség ideje van, azt hiszem, jó ideje a töredékesség ideje van, az alkotó ember megpróbál valami kicsire fókuszálni (és itt már nem csak a képzőművészetről van szó), valami parányit vagy mások számára észrevétlent megmutatni, hiszen ostoba dolog nagy dolgokról beszélni (írni), mint az élet vagy a halál, már csak azért is, mert az égvilágon semmi fogalmunk nincs róluk.

Várakozás – A4, karton, grafit

Vetési Varjú – A4, karton, grafit