Hegymenet – Az utolsó két nap: Stelvio-hágó és Innsbruck

Úti napló, 2016 nyár (7)

Ha úgy kezdtem az idei nagy utazásról szóló naplóbejegyzéseket, hogy Akik élnek azok délnek mennek, most az jönne, hogy akik haldokolnak, északnak, de itt ez nem érvényes, mert a Stelvio-hágón átkelni sok minden, csak nem haldoklás. Mondjuk, ha biciklivel vagyunk (és megdöbbentő, milyen sokan vannak!), akkor lehet, hogy az, persze. Nagy kultusza van az útvonalnak a motorosok és biciklisek között (itt halad át a Giro d’Italia is, ez kegyetlen lehet), évente egyszer-kétszer vannak napok, ami csak a kerékpárosoké, van motoros, sőt gyalogos nap is. Na, az se egy laza séta.

Milánó felől haladtunk tehát északnak a Keleti-Alpokban, és ezer méter körül ilyen fényképeket csináltam az autóból kifelé (nehéz leszokni erről, ha ilyen helyeken járunk). Kattintós:

Ahogy haladunk felfelé az úton – és azon gondolkodom, micsoda elképesztő munka eredménye az, hogy most itt lehetünk, kik és milyen körülmények között építették az utat, miféle őrült és kemény elhatározással, és lélegzetelállító a tájat bámulok, és bedugul a fülem -,

Stelvio pass

megállunk egy pihenőnél, úgy 2500 méternél.

Stelvio

Itt 8 ºC volt, jól jött, hogy már hosszú nadrág és felső volt rajtunk,

Alpok, Stelvio hg

ezen a padon ücsörögni azért már kevés volt,

Alpok, Stelvio

és még jobban jött volna egy nagykabát, amikor megérkeztünk 2700 méter fölé, a hóba.

20160715_153014

Bromio, a legmagasabb ponton fekvő település (hotelek és pihenőparkolók), 2758 méteren. Odaérkezésünkkor 2 ºC-t mutatott az autó hőmérője, a telefonoké kevesebbet, mindenesetre tényleg volt hó. Július közepén havat tapicskolni akkor is jó, ha közben a jeges szélben befagy a seggünk. Nem is sokáig bírtuk.

A túloldalon elkezdtünk ereszkedni,

Alpok, Stelvio

és estére már Innsbuckban voltunk.

Innsbruck

Az Innanna az Inn folyó régi neve, pontosabban: a folyókat korábban -anna végződéssel jelölték, ez a kortárs alkotás erre utal az egyik hídon.

Innsbruck szép (nekem nagyon hasonlít Salzburgra), mindenhonnan látni a hegyeket,

Innsbruck

Óvárosa meseszerű, itt van pár kép kattintásra nyíló galériában:

Egy külön utat is megér majd, lehet itt múzeumba menni, meg nem messze van egy Swarovski-bánya, azt is meg lehet látogatni, ha valaki több időt tölt a városban, és fogadok, hogy rejt egy csomó olyan érdekességet is, amit csak hosszabb tartózkodás alatt lehet felfedezni.

De hogy mondjak valami hasznosat is: ha az étlapon azt olvassátok, hogy bauernschmaus, megrendelitek, akkor ilyesmi lesz a tányérotokon:

Bauernschmaus, Innsbruck,

Fogyókúrázni nem lehet vele, viszont finom. A közepén az a kupac egy zsemlegombóchoz hasonló tésztagombóc, de ha jól vettem észre, apró pirítottszalonna-darabokkal. Hmmm. 🙂

Fagyizzatok Innsbruckban bátran, minden fagyizó olasz (de tegyük hozzá: Velencében van a legjobb olasz fagyi). Ez pl. Mozart ízű. Mert mindenki tudja, hogy Mozart tejcsoki és marcipán ízű volt. A fagyi azért díjnyertes, mert rendes (nagy) marcipándarabok vannak benne. Ez egy gombóc:

Mozart fagyi, Innscbruck

Nohát, innen indultunk délután haza. Mint az utolsó kép mutatja, már nagyon beleszaladtunk a nagy esőzésekbe. Itthon is egy teljes hétig áztunk és néztük a szürkeséget.

Menni kéne.

Hazafelé

Ez volt indén a nagy utazás. Legyen jövőre is.

Az előző poszt itt található: Milánó

Reklámok

Nekemariviéra – Saint-Tropez

Úti napló, 2016 nyár (4)

Akár az előzővel egy posztba is tehettem volna, mert ez még mindig kedd, de nem akartam, hogy túl hosszú legyen. Szóval Cannes-ból leautóztunk a tengerparton Saint-Tropez-ba, és én továbbra sem tudtam felhagyni azzal a merőben értelmetlen tevékenységgel, hogy a kocsiból kifelé, üvegen keresztül, mobillal fényképezzek.

Green Bull

Saint-Tropez városáról nem készítettem képeket, mert egy késői ebédet iktattunk a strandolás elé (meg mert ugye nem működik a nagy gépem), pedig a híres Lütyő felügyelős filmek forgatási helyszíne – ami eredetileg a városi csendőrség volt – ma múzeum, de nem tudtuk megnézni, ötkor zár. Éhesek voltunk, úgyhogy volt kagylós-rákos-tejszínes rizottó,

Tejszínes rizottó

meg tenger gyümölcsei tésztával,

Tenger gyümölcsei

méregdrágán a jachtkikötőnél, de ezt a születésnap számlájára írtuk. (Hogy a születésnap számláját kinek lehetne átadni, az más kérdés.)

Itt vetem közbe, hogy a dél-francia konyha nem francia konyha, hanem egy egészen sajátos, külön világ, sőt szerintem több van benne olaszból, mint franciából. Azt is megjegyzem, hogy a rizottóról alkotott elképzelésem gyökeresen megváltozott, nem csak már itt, de még Velencében, ahol szintén kóstoltam egy spárgás-granélarákos változatot, azon kevesebb volt a lé. Amit mi rizottó néven itt-ott ehetünk, az köszönő viszonyban sincs a déliek rizottóival, amik afféle rizsfőzelékként értelmezhetők és kifejezetten erre a célra árusított, kerek szemű rizsből (sokszor barnából) készülnek. Illik kanállal enni.

Saint-Tropez nagyon drága, ahogy természetesen az egész környék, viszont strandolni ingyen lehet.

De mielőtt lerobognánk a beachre, ööö… a la plage-ra, mutatok ismét kortársat, mert Saint-Tropez is tele volt alkotásokkal. A legtöbb helyen most Bernard Bezzina munkáival (kattintásra lapozhatók a képek):

A főtér szélén pedig Carole Feuerman szobrával is találkoztam. The Golden Mean:

Késő délutánra találtunk le a strandra, amiről én tényleg azt gondoltam, hogy nagyobb, de ilyen kis kb. 30-40 méter széles szakaszok vannak a part menti hotelek és házak mögött. Ahogy ballagtunk az úton, Balatonpart-érzésem lett, kellemes nyaralóövezet, totál nyugalom, az ember úgy érzi, itt senki soha nem csinál semmit, és hogy ez pont jól is van így.

Emitt az öböl, ahol fürödni lehet:

Saint-Tropez

Hátamon fekve, fejjel lefelé:

Saint-Tropez

Este 8 után indultunk vissza Gattiéres-be, hogy másnap ismét szedjük a sátorfánkat és Monaco érintésével Milánóig meg se álljuk.

Indulás előtt, amikor épp feltámadt a szél, azért még kattintottunk egyet emlékbe:

Saint-Tropez, La Plage

Folyt. köv.: Monaco, avagy a Nagy Kékség

Előző: Cannes

Kenyér!

Tényleg a világ legegyszerűbb kenyérreceptje. Bárkinek bármikor. Én ma is ilyet sütöttem:

Vendéglő a Világ Végén

Az elején szólok, hogy gasztrobuzik és gourmandsznobok gyorsan lapozzanak tovább, itt egy végtelenül egyszerű dologról lesz szó: fehér kenyeret sütünk, a lehető legegyszerűbben, a lehető legkevesebb munkával és a lehető legkevésbé divatosan (és mérsékelten tudományosan). Ami azt illeti, olyan nagyon szép sem lesz a végén. De finom.

Kenyér, nem olyan nagyon szép, sőt

View original post 452 további szó