365/100 – A szürke száz árnyalata

Nem száz kép, de mindegyiken legalább száz árnyalatban a szürke. Rákattintva lapozható galéria nyílik.

Reklámok

365/089 – Hommage á Best of semmi

Nem tudom, emlékeztek-e rá, a legjobb fotóblog volt (talán freeblogon?). Én minden eslikerült képnél gondolok rá, meg a sikerültebbeknél is, hogy melyik részletük lehetett volna ott.

19 kép ennek szellemében, egy napról.

365/082 – Egek, fák

Most, hogy már a NASA-t is támogatom a felhőképeimmel, igazán felelősségteljesen, sőt kötelességtudóan járok az egekben.

Hoztam néhány eget mára, természetesen fákkal – melyek figyelésére szántam volna magam egyszer.

Ez azért, mert olyan, mintha valami furcsa szűrő lenne rajta, de nincs. Éppen csak annyi történt, hogy a mobilom eltévedt érzékelését utólag hozzáállítottam a valósághoz. Ilyen fények léteznek. Elég ritkán, de vannak:

Ezt azért, mert az “új” sétaútvonalamon láttam a minap. Mentem, fülemen a zene és felnéztem és ez:

Ezt egy fárasztó napon fényképeztem, Budán voltam, H-nak intéztem dolgokat, és végre elindulhattam haza:

Ez is Buda, még mielőtt elintéztem a dolgot:

És vissza az elejére. Ebbe belelóg a házunk előtti fa, akit pár éve nagyon megvágtak – fájt ránézni -, de szépen kezdi összeszedni magát:

Most, hogy ezeket válogattam, találtam egy másik tematikát a mobilképek között, holnapra azt hozom (hacsak nem valami mást).

365/069 – Egy híres varjú

Ez a varjú még nem tudja, de nagyon híres lett. Úgy döntöttem, megmutatom nektek is. Na jó, egy átlagos, interneten keveset szereplő varjúhoz képest lett híres. E pillanatig 3 463-an nézték meg nagy felbontásban a Flickr-fiókomon, mert véletlenül (ki tudja, miért éppen ő, miért éppen most) bekerült a felület fotóválogatójába.

Híres Varjú:

A képet eredeti méretben töltöttem fel, ha rákattintotok, nagyítható. Egyébként ugyanő szerepel a varjúnaplóban is, csak ott még a fán van. Ha legközelebb a Gyöngyösi utca környékén járok, megkeresem, és elmondom neki, hogy állati híres lett. Gondolom, meg lesz hatva.

365/053 – Galambnapló

Ahogy ígérve volt. Egyúttal azt is megígérem, hogy nem megyek át madárblogba, ez most már a hármas ciklus utolsó darabja. Galambom.

Az úgy van, hogy a galambok (Woody Allen szerint repülő patkányok) valószínűleg nem olyan ostoba lények a madárvilágon belül, mint amilyennek gondolni szoktuk őket, de az a gyanúm, hogy azért alulról rezgetik a lécet. Magam is az antropomorfizálásra hajlamos nyomorultak megfigyelők közé tartozom (de küzdök ellene), úgyhogy nekem a városi galamb az olyan, mint embertömegben az a réteg, amelyik nem olvas, nem ír, de beszél. Erről talán nem is kell többet mondanom.

De nem szeretnék igazságtalan lenni, a galamb is szép, és ami ebben az esetben még a szépségnél is többet ér: vicces. A galamb afféle városi bohóc, elég csak arra gondolni, ahogy minden lépésnél előre-hátra mozgatja a fejét. Ez azért van így, mert a feje és a lába között odabent közvetlen, drótos összeköttetés van. Mint egy kedves Fb-ismerősöm felvilágosított: van a damilos és a dróthuzalos fajta.

Mármost, hogy a képeken melyik-melyik, eldöntheti a kedves néző.

Először egy párkányon ülő példányt figyelünk meg, különös tekintettel a már említett galamblábra. Ujjtartás, pipa.

Feltámadhat a gyanúnk, hogy esetleg ő is megfigyel minket. Ám a következő pillanatban egy másik, régi gyanú igazolódik be:

A galamb feje szemből tulajdonképpen nem létezik.

Habár messze nem olyan ritka, mint a fehér holló (a fehér varjúról nem is beszélve), azért megörökítésre érdemes a fehér galamb, úgy is mint szürkék között egy európai.

A szemből-fej elmélet további alátámasztása, lámpaoszloppal.

Itt az a kérdés, hogy mindezt a galamb vajon sértésnek veszi-e?

Azt hiszem, igen.

De vegyük észre, hogy a galamb valamit mindnyájunknál jobban csinál: magasról tesz az egészre.

365/052 – Szarkanapló

Ahogy tegnap mondtam a varjúnaplóban, először mindig a galambok, aztán a szarkák kerülnek a szemem elé, a varjakat ki kell várni. De ha már elsőként a varjas képeket naplóztam, menjünk visszafelé. Még akkor is, ha itt sokkal kevesebb képből tudok válogatni.

Hétfői szarkáim a hideg XIII. kerületből.

(A képekre kattintva eredeti méretben jelennek meg.)

Ketten egy fán.

Egyikük.

Másikuk.

(Szerintem ő a lány.) Úgy tűnt, beszélgetnek, de aztán Egyikük megsértődött.

És külön ült.

Mondom, rossz helyen is álltam, nem is vagyok akkora szarka-rajongó (mint varjú-rajongó), de nagyon hozták a sorrendet, megérdemlik, hogy kapjanak egy posztot. És szép madár a szarka, ne feledjétek:

Nem minden szarka farka tarkabarka, csak a tarkafarkú szarka farka tarkabarka.

Továbbá: Jamaika a jamaikaiaké!

365/051 – Varjúnapló

Ma megint képek. Sok mindent fényképeztem ma, gyönyörű idő volt. Egy díszkutat szerettem volna felkeresni, de a téli ruhája miatt nem volt látható. Közben figyeltem a fákat (meg az eget), és a városi madártriumvirátus (galamb, szarka, varjú) bölcsen megosztott uralkodását. Először mindig a galambok, aztán szarkák kerülnek elém, a varjakat ki kell várni.

Volt ma egy igen kedves varjú, aki nemcsak szíveskedett a hozzám legközelebbi fára települni (ezért szeretem a városi telet egyes-egyedül: nincs lomb), de hosszasan el is időzött ott. Azt hiszem, soha még ilyen jól nem sikerült még varjút fényképeznem.

(A képekre kattintva eredeti méretben jelennek meg.)

Szóval, ő az.

Ez a kedvencem. Azt mondja roooook. (Kár, tudom, de nem tudott magyarul.)

Figyel.

Még jobban figyel.

Kevésbé figyel.

Odatartja a másik orcáját. Is.

Az ujjaim fáztak, sálamat otthon hagytam, a nyakamnál beszökött a hideg a kabátom alá, de megérte.