Nem érdemled

A konzumidiotizmust fikázni kritizálni persze olyan, mint földön fekvőbe rúgni. Nemhogy könnyű rajta fogást találni, de csak fogás van rajta, ezért nem is szoktam gyakran művelni. Most mégis.

A megérdemled már régi jelszava a fogyasztói vallásnak, le merem fogadni, hogy tízből kilencen tudják, melyik kozmetikai márka mondogatja folyton a nőknek, hogy vegyék az ő krémjeiket, meg mifenéjüket, egyrészt mert az csodajó, jobb, mint a többi, másrészt azért, mert megérdemlik. Mármint a nők, mármint ezt a kiváló minőséget. Amit egyébként az égvilágon semmi nem bizonyít, de ez mellékszál. Tovább is van, mondjam még?

Ül a fickó a szalonban egy kocsiban és elgondolkodik, hogy vajon ő megérdemli-e ezt a fantasztikus holmit (mármint az autót). Ez amúgy dicséretes dolog lenne, el is kezdődhetne valami (pl. valódi gondolkodás, a világ felmérése, a globalizáció hatása a közösségekre a mindennapi fogyasztói szokások tükrében, na jó, nem…) de nem kezdődik, hanem  – az azonosulást megkönnyítendő teljesen jellegtelen – hímegyed gondolataiba merülve felidézi, mivel is szolgált ő rá erre a nagy jóságra, hogy x köbcentis motorral,  x felszereltségű, x végsebességű járművet tudhasson magáénak. És akkor eszébe jut, hogy hát például ő végigült a múltkor egy zokogósan romantikus filmet a csajával (ami legalább másfél óra), úgyhogy nanáhogy megérdemli, a kutyaúristenit neki! Ha valamiért, ezért már csak kijár egy autó, nem? És akkor boldogan elhajt szerzeményével a naplementébe.

Ebbe a reklámfilmbe nagyon sok szempontból bele lehetne kötni, de én az elejére koncentrálok, mert szeretem rövidre zárni: NEM.

Tehát a válasz arra, hogy Senki Senkiházi megérdemli-e az autót, az, hogy: Nem, nem érdemli meg. Tovább is van: Valaki Valakiházi sem érdemli meg. Én sem érdemlem meg, te sem érdemled meg. Az a helyzet, hogy a világon nem született még ember, aki megérdemel egy autót, egy arckrémet stb. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy mindenki úgy születik, hogy helyből megérdemli, onnantól csak romlanak az esélyek.

Nem arról van szó, hogy ez a reklámfilm-beli szerencsétlen, akiről azt tudjuk, hogy utálja a romantikus filmeket, ne dolgozhatott volna össze annyi pénzt, amennyiért megvásárolhatja a közlekedési eszközt, amelyet annyira áhít, hanem arról, hogy az eszelős túlfogyasztás (és túltermelés ördögi köre) olyan baromságokat hitet el a világ szerencsésebbik felén született (jellemzően fehér, középkorú) emberekkel, hogy nekik bármi is járna az élettől azon kívül, hogy van enni-innivalójuk és fedél a fejük fölött.

Szóval: nem. Ezt kell szem előtt tartani, és mindjárt más színben tűnik fel a világ, ha körülnézünk: mi mindenünk van, amit meg sem érdemeltünk. Hát még, ha olyasmink is van, amit tényleg megérdemeltünk! De erre nem fogok példát mondani, biztos tudjátok, hogy nem tárgyakra gondolok.

 

Reklámok

Banán, banán, te mindenem!

Kétség nem fér ahhoz, hogy ha az ember egy péntek estén elugrik a Tescóba, hogy némi élelmiszert vásároljon a családjának, és elcsigázottságában felelőtlenül rakosgatja a holmikat a kosarába, egyetlen dolog térítheti észhez, ez pedig banánszeletelő.

Nyilván sokunk közös problémája volt eddig, hogy hogyan, de főleg mivel szeleteljük fel a banánt. Már, ha fel akarjuk, ugye. És minden józan megfontolás ellenére, néha valóban fel akarjuk. Nos, ezt a problémát megoldotta nekünk a cég, aki minden bizonnyal az Év Legtökéletesebb Konyhai Eszköz Gyártója címre is esélyes. És ez még nem minden! Maradjanak velünk a kép után is!

Banánszeletelő

Egy másik, sőt egy harmadik évtizedes, nemzetközi problémára is sikerült megoldást találni. Az alábbi fényképen a hanyagul tárolt, egyszerű fémállványnak tűnő egyszerű fémállvány nem más, mint banánérlelő(!), amire a még zöld állapotában megvásárolt fürtöt akaszthatjuk, hogy azon – mintegy konyhánk díszét képezve – érleljük meg a csodás gyümölcsöt, mielőtt feldaraboljuk a fenti képen látható célszerszámmal.

Banántároló és érlelő

És aki eddig azt hitte, hogy az, hogy nincs cipzár a banánon, csak elkényeztetett svéd gyerekek, netán kizárólag Ingrid Sjöstrand problémája, nagyot tévedett. Ez egy létező hiány a mindennapi életben, és erre is van megoldás, ugye látható, szép műanyag banántok vagyis banántároló vagyis banánőr(!) formájában.

gondolkodjon

Engem az állványon található felirat villámcsapás-szerűen gondolkodásra indított. Egyrészt belegondoltam, hogy milyen kifinomult, hosszas kísérleteken alapuló mérnöki munka eredménye mindez. Vajon hány banán körvonalait, átmérőjét, hosszát kellett tanulmányozni az ideális forma kialakításához? És még arra is gondoltak, hogy kis műanyag kanálnak való helyet biztosítsanak a banándobozban! Másrészt, hiányolni kezdtem a már felszeletelt banán további tárolására alkalmas eszközt, de bízom benne, hogy hamarosan az is elérhetővé válik, lehetőleg szeletenként.

bananugynok

Küzdjünk együtt a banánok jogaiért, legyünk hétköznapi hősök, ne hagyjuk elrohadni a félig megvett banánokat!