Ez már a harmadik nap…

…amikor legszívesebben azt üvölteném teli torokból, hogy

Takarodjatok!

az időmből a szívemből az életemből 

TAKARODJATOK!

TAKARODJATOK!

Ehelyett mi van? Begyulladt a torkom.

Reklámok

Hogy anyám

Naplovam

Hogy anyám milyen jóindulattal szemlélte az őt körülvevő világot, az. Hogy nálam is sokkal idétlenebb figurák laktak ott, ahol élte az életét, ahol felnőttem, és mégsem nevezett senkit bolondnak, senkit nem hülyézett le, minden furcsa bogarat elnéző szeretettel emlegetett, a leglököttebbeket külön szerette, a szórakozottakat meg szerencsétleneket.

Amíg pár éve még én beszéltem le a fiatalokat arról, hogy kizárólag bedugott füllel lépjenek utcára, most én vagyok az, aki leválasztom magam a külvilágról és inkább dudorászom és hallgatom a fülembe áramló zenét. Nem kizárólag (mert Valmont óta tudjuk, hogy a kizárólagosság egészségtelen), de mostanában gyakran. Hogy messze nem csak ezért, de ezért is mondhatnak engem bolondnak, hülyének, nagyképűnek, mindenféle dolognak, ami akár lehetek is.

Hogy anyám hányszor elmondta, hogy addig játszod a hülyét, kislányom, amíg úgy maradsz – és igaza lett. Abból indult ki, hogy eredetileg normális vagyok.

És persze most, hogy lehet, hogy sorsdöntő változás előtt állok, persze hogy most jut eszembe a mama.

Meg, hogy vajon léteznek-e még olyan szeretettel, elnézően szemlélődő emberek, mint amilyen ő volt.  Jó lenne tudni.

Történet a Kis Darabka Műanyagról, avagy „Túlélsz, pöcök.”

Ha az ember többedmagával él egy háztartásban, nagyon meggondolja, mit merészel kidobni. Lehet ugyanis, hogy az asztal szélére helyezett, az egyszeri szemlélő számára felismerhetetlen, hovatovább értelmetlennek, esetleg szemétnek tűnő tárgy valamelyik kedves családtag számára az Élethez Nélkülözhetetlen Holmi, úgymint Telefontöltőzsinórösszefogó, Cippzárhúzóraszerelhetőfityegő, Valakiadtaéselfogomtennibigyó.

Azon kapom magam, hogy egy Kis Darabka Műanyagot forgatok az ujjaim között, amiben az a fölöttébb gyanús, hogy nagyon úgy néz ki, mint ami letörött valamiről. Fekete, viszonylag szépen megmunkált műanyag, egy korong darabja, te jó isten, ha ez valami Nagyon Fontos Műszaki Cikkről van, akkor nekem annyi. Feltéve, hogy én törtem le.

Márpedig az ilyesmit sosem lehet kizárni. Lázasan kutatok az emlékezetemben, leejtettem-e mostanában valamit, netán odavágtam, vagy valamire valamit rátettem-e, de egyszerűen semmi, semmi nem jut az eszembe. Engemet még Kis Darabka Műanyag ennyire kétségbe nem ejtett, el nem gondolkodtatott, próbára nem tett.

Forgatom, nézegetem, kicsit félek is, hogy kiderül, miről való… Ám valamiképpen vigasztal a tudat, hogy ez a jó műanyag itt lesz majd akkor is, amikor én már porladok, és akkor is, amikor ezt a szétlyuggatott panelházat végre megeszi az idő.