Maguknál mindenki hülye? Vol. 3

Szokásos válogatás családi és baráti #beszélgetéseink-ből, amiket év közben gyűjtök össze. Ünnepi kiadás: 

– Úgy jársz harmincö..ha…hét éves korodra, mint én.
– Hogy azt se fogom tudni, hány éves vagyok?

*

– Hova raktam a cipőmet?
– Melyiket?
– A tiédet.

*

– Anya, megint azt csinálod!
– Mit?
– Jó, tudom, hogy ilyenkor gondolkodsz, de olyan ijesztően nézel.

*

– Osztálykiránduláson fagyasztott krumplit sütöttünk a szobában.
– Istenem, nemhogy innátok, mint más rendes kamasz!

*

– Hány macskád van?
– Ez a kettő, csak ügyesen variálom.

*

– Ezt már R-nak is mondtam, de leszarta.
– Én nem szartam le! …mikor mondtad?

*

– Mi a mai desszert?
– Magas szénhidráttartalmú étel.
– Na, jó én lelépek…
(Megj.: így adj korrekt válaszokat kamaszoknak…)

*

– És te amúgy mivel foglalkozol?
– Keresem a szavakat.

*

– Felengedtek titeket egy matraccal a metróra?
– Néztek furcsán, de mit csináljanak? Volt nálunk egy műanyag kismotor is.

*

– Nem emlékszel a Szarzenés Ákosra?
– Ő is úgy néz ki, mint te, vagy normálisan?

*

– Van banán meg barack a hűtőben.
– Ja, csupa b-betűs dolog, például bubis víz.És van még egy, tudod, mi az?
– Nem.
– Bsör.

*

– Hogy lehet kijutni a körforgalomból arra az oldalra?
– Nem lehet. Oda születni kell.

*

– Lemegyek kutyát sétáltatni.
– …de nincs is kutyánk!
– Hm. Jó, mi?

*

– Hát, én nem tudom, de ezt a szöveget rohadt nehéz volt elkezdeni. Meg befejezni.
– Más gond nem volt vele?

*

– Anya, van egy unofficial lyuk a nadrágomon.

*

– Moziba megyünk,a Rossz anyákat nézzük meg.
– Minek?Azt itthon is nézheted. Igaz, csak egyet, de legalább ingyen.

*

– Ne haragudj, hogy a mondatom közepe megzavarta a tiéd elejét.

*

– Anya, egy néni fentről ma kérdezte meg, hogy itt lakom-e a házban. Mondom, hét éve. És egy ideje már így nézek ki.

*

– Amikor úgy ki vagy rám akadva, hogy Messengeren küldesz egy csípőre tett kezű nyulat, ami ingatja a fejét, az nagyon ijesztő ám, anya.

*

– Végül is, kétféle sportközvetítést szoktam néha komolyan nézni. Snookert, meg profi boxot.
– Ja, hát rokonsportok.

*

– Láttalak a villamosmegállóban.
– És jól néztem ki?

*

– Szerdán a Pszichiátriai Intézetbe megyek.
– Na, végre!

*

– Anya, felrakok rólad meg rólam egy meglepetés képet Facebookra.
– Vigyázz, mert nekem sok babakori képed van a birtokomban!

*

– Mit kérsz karácsonyra?
– Erkélyt.

*

– A húgodat ki kéne ugrasztani az ágyból.
– Ezt biztos rám akarod bízni? Én megteszem, de utána te fogsz vele kommunikálni.

*

– Tényleg mindenfélét tegyünk rá?
– Nézd, épp egy fenyőnek látszó tárgyra aggatunk műanyag dolgokat, szerintem adjunk bele mindent, legyen igazán ronda.

——- Köszönöm az egész éves kitartó hülyeséget mindenkinek! Legyen így jövőre is! 🙂 ——–

Reklámok

Ingblúz

Naplovam

A fehér blúz, az. Az egy olyan izé, amit az ember tizenévesen (tizennégy fölött különösen) nehezen visel. Az egyik túl nőies, a másik túl csicsás, a harmadik túl semmilyen. Ennél már csak az ingvasalás rosszabb, pedig az ing az nem blúz. (És nem is Kőbánya.)

Most az van, hogy három férfiinget is kivasaltam – a lányomnak.

Az egész azzal kezdődött, hogy a legutóbbi évzáró előtti Mi a fenét vegyek fel fehér blúz gyanánt? – kérdésnél óvatlanul visszaemlékeztem a saját hasonló problémáimra ennyi idős koromból és előálltam (barom, barom, barom!) azzal az ötlettel, hogy Hát akaszd le valamelyik fehér inget apád szekrényéből.

Leakasztotta, ujj feltűrve, deréktájon megcsomózva, ahogy kell. Tökéletes. Anya, ez mekkora ötlet!, mondta, azóta ingeket hord, az apjáét, a pasijáét és szerintem el fogunk jutni oda, ahol én is tartottam ennyi idősen: férfiingeket fogunk vásárolni kifejezetten női célra. Tanulság van: minden szülő maga alatt vágja a vasalódeszkát.

 

Maguknál mindenki hülye? Vol. 2

Elsősorban családi, olykor baráti beszélgetéseink gyűjteménye, amit egyébként a Facebookon meg Twitteren osztok meg kedves ismerőseimmel. Rosszkedv ellen időnként összeszedem és felteszem ide. Most ezek voltak:

– Anya, a haverjaim tiszta hülyék.
– Na, mi történt?
– Egyikük fogadott az egész kocsmával, hogy lesz egy haverja, aki ha bejön, belenyal abba a kis tányér sóba, amit körbehordozott. De rendesen, nem csak beledugja a nyelvét, hanem felnyal belőle egy csomót. Ha nem, ő fizet mindenkinek egy sört, ha igen, akkor ő kap mindenkitől egyet. Persze nagyon sokáig nem volt senki, de nyert.
– Miért, ki érkezett?
– Hát én.

*

– A pipereszekrényben WD40? Milyen csaj vagy te?
– Hátha szorul a szempillaspirál kupakja.

*

…egy normális családban a gyerek bukik le, ha füvezik…

*

Ez a vicc ugyanarra a sémára épül mint az az amnéziás, csak azt elfelejtettem…

*

– Hol van zsepi?
– Nem tudom, biztos lement játszani.
– Jaj, anya, nőj már fel!

*

– Miért van az, hogy engem mindenki azonnal lehülyéz, ha plüssállatok nevében beszélek?
– Na, mit gondolsz?

*

– Én nem vagyok hozzászokva, hogy egy nő ilyen konzekvens legyen.
– Mondd nyugodtan, hogy fafejű barom.

*

– Hogy nézel ki?
– Hogy érted ezt?
– Hát, hogy hogy?
– De hogyhogy hogy?

*

– Tegnap is ma feküdtem le és ma is holnap fogok.
– Ez egy igaz mondat, különben.
– Főleg anyára.

*

– Anya, én már azt se tudom, hogy melyik nap mi van.
– Hát… annyi biztos, hogy holnap szerda.
– Kedd.

*

– Van itthon narancs meg vodka.
– És?
– Ez egy jel, anya. Vedd észre.

*

– Megosztok veled egy fotográfiát az egyik közösségi oldalon.
– Jó, rendben édesanyám.

*

– Az a baj, hogy nincs humorotok.
– Nekünk van, anya.

*

– Nem mered elhozni a pasidat a családi karácsonyra, mi?
– Nem. Úgy érzem magam, mint a csaj a Bazinagy görög lagziban.

*

– Elbírod azt a szatyrot?
– El. Annyi csak a baj vele, hogy tele van pakolva.

*

– Te most tényleg azt mondtad, hogy egy pillanatka?
– Igen. Baj?
– Nem. Foscsizom össze magam.

*

– Bérlet van nálad?
– Igen.
– Ez az igazi bérletigenlő magatartás.
– Jó, szia, anya.

*

– Tudom,h a sünök lebegnek a vízen,kipróbáltuk Jimi Hendrix-szel.
– Hogy lehet így elnevezni egy sünt?
– …hasonlított rá.

*

– Tudok élni, mi?
– Hát… én azt akartam mondani, hogy tiszta hülye vagy, de mondhatjuk így is.

*

Adj magadra, kislányom, a másik Menthost tedd el szépen hányás utánra.

*

– Kecsappal a kezeden úgy nézel ki, mint egy horrorfilm.
– Mint egy egész film…?
– Igen, hát nézz már magadra.

*

– Laptop, telefon, minden egyszerre megy tönkre.
– Még jó, hogy a szemüveged megvan.
– Na ja. De vajon hol?

*

– Csírák, az enyénél menőbb cipőtök nem lesz.
– Nekem! És nem vagyok csíra, te nyomi.
– Ne gyerekeskedj már, anya!
– Az anyád vagyok, akkor gyerekeskedek, amikor akarok!

*

– Anya, H. megkérdezte, ki az a Steven Tyler!
– Ezt hívják nehéz gyerekkornak. Neki azért, mert nem tudja, neked mert tudod.

*

– Segítsek?
– Te szeretsz tojást pucolni?
– Nem.
– Akkor igen.

*

– …és akkor azt mondta nekem, hogy “Anyád!”, de nem rád gondolt.

*

– Azt akartam mondani, hogy ne állj meg előttem ilyen hirtelen a lépcsőn.
– Azért álltam meg, mert hátba ütöttél.
– Azért ütöttelek hátba, mert megálltál.
– Ja, értem. Akkor talán menjünk tovább.

Mi a közös a cápában és bennem?

Naplovam

Rájöttem. A minap Mergenc felvilágosított a Twitteren, azóta tudom, hogy létezik egy közkeletű tévhit, ami nemcsak a cápáról terjedt el, de bizonyos körökben már rólam is: sosem alszik. És a megdöbbentő hasonlóságoknak ezzel még nincs vége!

(Egyébként muszáj közbevetnem, hogy más körökben meg éppen az ellenkezője terjed rólam, tehát hogy állandóan alszom, és azt kell mondanom, hogy sajnos ez sem igaz.)

Furcsa, hogy miközben azt érzem, hogy az égvilágon semmire sincs időm és ténylegesen semmit se csinálok, kívülről úgy tűnik, mintha annyi mindent csinálnék, hogy időnként meg kell kérdezni – legutóbb Dorqa kérdezte szombaton -, hogy mégis, mikor alszom? Vagy egyenesen azt  gondolják, hogy sose.

Lássuk. Ma például felkeltem (nem korán), azonnal három helyre bejelentkeztem az interneten és az első kávé alatt kitoltam a friss cikkeket a megfelelő helyekre, aztán megválaszoltam két levelet. A második kávénál megterveztem egy Gittegyletes karácsonyi programhoz néhány hasznos apróságot, aztán becsomagoltam és  felcímeztem egy recenziós példányt (nyilván csak ajánlva lehet feladni, mert rohadt vaskos kötet), aztán összepakoltam mindenemet, és útra keltem. Kellett pénzt kivenni, az gyalog úgy 300m (kitérő), aztán a postára menni, amit innen szintén gyalog a legegyszerűbb megközelíteni, nem egészen 1 km-re van, megközelítettem, sőt be is mentem, feladtam a könyvet, azután bebékávéztam a városba, voltam a Podmaniczky utcában céges dolgokat átvenni, voltam a Nyugati téren könyvet átvenni és lélekszakadva még a Dankó utcába is elrohantam (a Lírát mindig még nappali fénynél akarom elintézni, talán érthető), szintén könyvért, mindezt összegyűjtve elindultam haza, tettem egy kis kitérőt (majdnem ittam egy kávét, de aztán nem), most hazajöttem, fogok még főzni holnapra, aztán megírok egy könyves írást, amit egy hete halogatok (és így is csak holnaputánra lesz meg), mindeközben hazajönnek (és elmennek és megint hazajönnek) a gyerekek, meg fogom nézni a holnapi órarendjüket, ha kell, kikérdezem őket néhány tárgyból…

(Erről jut eszembe: ülünk a minap a konyhában, kérdezem Kisebbik Gyereket, na, akkor mi van biológiából. Azt mondja, emésztés szervrendszere. Ó, mondom, tökéletes, valahogy úgy alakult, hogy életemben ebből vizsgáztam legtöbbször, elmondom neked, mi a helyzet vele, nagyon izgalmas, majd meglátod. El is mondtam és még csak a patkóbélnél jártunk(!), a kedves kis hasnyálmirigy környékén, és szerintem nagyon szellemesen írtam le az egész berendezést, nem beszélve a vidám enzimekről, akik jönnek-mennek a maguk kis csatornáin, amikor ránézek, és látom, hogy hullasápadt. Gyanús volt, hogy egy ideje nem kérdezett semmit, de nyilván olyan beképzelt vagyok, hogy azt hittem, hogy a magával ragadó stílusom kötötte le, de csak azt mondta, oké, anya, elég volt. Rosszul vagyok.)

…szóval körültekintően fogok eljárni, kikérdezéskor a tankönyvi adatokra koncentrálok. Majd. Most megírom ezt a cápa-dolgot, mert eszembe jutott. Nem olyan sok ez egy napra, szerintem. (Jó, még éjjel egy beküldött cikket megszerkesztek, de az mondjuk fél óra – negyven perc, attól függ, mennyit baszakszok* vele.)

Tehát, ahogyan a cápával kapcsolatban, úgy velem kapcsolatban sem igaz, hogy nem alszom. Azt is megtudtam (ismét thx Mergenc), hogy a cápák felfekszenek a tengeráramokra, úgy alszanak. Na, én is pont ezt csinálom. Minden éjjel. Jó, van, hogy hajnalban, de csak mert a hajnali áramlatok sokkal jobbak.

És még valami. Mindegyikünk ilyen cuki:

A great white shark recently off the coast in Mexico

_______

*szerkesztői munkálatokat összefoglaló szakkifejezés

Maguknál mindenki hülye?

Úgy döntöttem, nem veszítem el a Facebook-hírfolyamban ezt a néhány háztáji beszélgetésünket és mondatunkat, inkább összeszedem és megőrzöm itt:

*

Ha megtanulod ezt a részt az epikáról, cserébe mutatok egy nagyon félelmetes novellát. Ott van, abban az ártalmatlannak tűnő kötetben.

*

– Azt hittem, almát eszel.
– Igen, szokatlan ez a haraphatóság egy őszibaracktól.

*

– Szakítottam a fagyival.
– ?
– Nem eszek többet.
– Szomorú vagy?
– Nagyon. Jól jönne most egy kis fagyi.

*

– Te mikor alszol?
– Szinte mindig.

*

Anya, te felvetted a pulcsimat… ami a tiéd?

*

– Hé, ez a szatyor meleg!
– Persze, mert macska van benne.

*

– Anya, gondolj bele, hogy…
– Dehogy gondolok.
– De, ha belegondolsz…
– Mondom, hogy nem.
– Jó, de gondolj már bele…
– Hé! Ne feleselj anyáddal!

*

– És te hogy vagy, Péter?
– Hát kérlek, lett egy nagyszerű ízületi gyulladásom.
– Ó, gratulálok hozzá!
– Köszönöm szépen, csodálatos volt.

*

Anya, úgy szeretlek, hogy ha annyira megölelnélek, amennyire szeretlek, kijönne a beled.

*

Na, én azért veszek mindig kétszer annyit, hogy ha elfogy, akkor ne fogyjon el.

*

– Pocak idén nem lesz levert, új barátja van, a kevert.
– Ú, de imádom azt.
– Az Activiát?
– A kevertet!

*

– Anya, rajtad kívül senki nem hívja cigarettapapírnak.
– Hanem? Cigipapír?
– Nem. Cépé.
– Értem. Mint a pézsé a papírzsepire.
– Igen, de azt se mondd, az gáz.
– A pézsé?
– Igen.
– A cépé nem?
– Nem. Az normál.
– Értem.

*

– Mire is mondtam, hogy na, egész nap ezt fogom hajtogatni?
– Nem tudom, de hogy nem fogod, az már szinte biztos.

*

– Ennek a körömlakknak olyan szaga van, mint a Technocol Rapidnak volt régen.
– Aha.
– Azzal lehetett szipuzni.
– Tényleg?
– Igen, a tejszínhabos flakonnal is lehet.
– Tudom, anya… illetve… most már tudom.

*

– Mit csinálsz?
– Rákentem a krémet a lábamra.
– De ez kézkrém.
– Lázadok.