Az előítélet mint reménysugár

Naplovam

books

A tömegközlekedés egyébként is szívügyem, de (és talán ezt már többször említettem) elsősorban a megfigyelések kiváló terepe. Az utazóközönséget több szempontból lehet csoportosítani, az egyik a kütyü-szempontú, tehát vannak a kütyüvel-a-kézben utazók, és a kütyü-nélkül utazók. Itt tapasztalható némi ellentét, leginkább a nem-kütyü oldalról egyfajta lenézés, megvetés, ami abból az előfeltételezésből indul ki, hogy a kütyüsök (okostelefon, tablet stb.) csak a facebookot nyomkodják, értelmetlen dolgokat csinálnak és teljesen figyelmen kívül hagyják a környezetüket, afféle modern zombik, akiktől csak pusztul a társadalom.

Ez persze hülyeség, de nézzük a kísérleti szituációkat:

1. Felszállok, vagy nálam van vagy azonnal előveszem az okostelefont (már amikor nem összetörve fekszik otthon), elkezdem nyomkodni.

Ilyenkor nem kifejezetten figyelnek rám, de én figyelek rájuk. Látom a megvető pillantásokat, és látom a többi kütyüst is, akik mereven bámulják a készüléküket. Lehet, hogy ők is e-könyvet, kéziratot olvasnak rajta, mint én, vagy fontos emailt nyitnak meg – esetleg válaszolnak is rá -, így menet közben, hogy ennyivel is megrövidítsék a munkaidőt. Lehet, hogy ők is megnézik az oldaluk statisztikáit, esetleg kapcsolatot tartanak a közösségük tagjaival – amit ugye a kapcsolattartás éltet – vagy átfutják a híreket, hogy mire gép elé kerülnek, már dolgozhassanak (akár magukkal a hírekkel). Esetleg a világ másik pontján élő szerettüknek írnak pár kedves szót, amíg a szellemvasúton zötykölődnek.

Ha arrébb kell csúszni az ülésen, szinte arrébblöknek, hozzám nem szólnak, csak böködnek, mintha nem evilágról való lennék, talán magyarul se tudok, alapvetően mogorván bánik velem a t. utazóközönség.

2. Felszállok, kezemben a kütyü, majd elteszem és előveszek egy könyvet vagy folyóiratot.

Ez egy rendkívül összetett kísérlet, mert a cserét két megálló között kell végrehajtani, hogy ugyanazok az emberek vegyenek körül mindvégig. Amíg a telefon van a kezemben (és persze nyomkodom, ránézek a statisztikára, hozzászólásokra, esetleg beleolvasok egy dokumentumba), az a képlet, amit az 1. pontban írok. Aztán, amikor elteszem és előkerül a könyv, mint egy varázsütésre, szinte érezhetően enyhül a légkör, különösen igaz ez egy közepes tömegben, amikor néhány megálló alatt már térdek-lábak erdejében ülök. Ha szellősebb a hely, többször előfordul, hogy a látókörömbe esőktől kapok egy mosolyt vagy azt veszem észre, hogy a könyv vagy a folyóirat címét böngészik, az arcokról mindenesetre eltűnik minden ellenséges árnyalat.

Nos, mint született optimista én ebből azt a következtetést vonom le, hogy a könyv, az olvasás – legyen ez bármilyen sztereotipikus – még mindig értékes dolognak számít. Egy ember, könyvvel a kezében még mindig pozitív érzéseket kelt, bármerre járunk. Azért ez okot ad némi reménységre, nem?

Reklámok

Loser Day*

Naplovam

Ez a nap (vagyis január 18.) Életem Filmjének Szerencsétlen Pillanatai nevű képkockákból állt össze, és köszönöm szépen, de most akkor legyen az, hogy legalább erre az évszakra én ezeket letudtam. Jó?

Először arra gondoltam, hogy szóra se érdemes, aztán arra, hogy részletekbe menően (minden snittet felvillantva, érzelmi hullámzásaimat pőrén de precízen feltárva) kielemezem az egész nap történéseit, aztán megint arra, hogy inkább hagyom a francba, lefekszem, de akkor beszorult a fiók…

Most végül is nem megyek bele abba, hogy három bankautomata is megszívatott ma (egy csak az előttem lévőt, de ezzel (akkor még nem tudott mértékben értékes) perceket veszítettem, egy azzal, hogy levette a pénzt – nyilván ezt ügyintézni is kell -, de nem adta ki, egy meg azzal, hogy nem volt ott… hagyok időt…), és hogy így végül egy rohanás lett a délután (még jó, hogy kávézni tudtam:)), de a közlekedésre muszáj kitérnem.

Ilyen még soha nem történt velem, fényes hétköznap koraesti csúcsban sem, úgyhogy, kedves közlekedők, most figyelmezzetek egy pillanatig:

Újpest-Központból idétlen idők óta 2 villamos (12-es és a 14-es) jár kifelé. Ezt jelenleg – elvileg a nyár végéig… tavaly nyár… – buszokkal pótolják, az útvonaluk azonban már ugyanaz, ami a villamosé volt/lesz.

A pályájuk Rákospalota-Újpest vasútállomásig közös, nagyjából egyforma sűrűséggel közlekednek. Újpest-Központban ennek megfelelően a szuperkultúrált utazók azonnal felnyomakodnak az elsőre, ami érkezik. Nincs még egy perce annak, akinek mindegy, melyikkel megy. Ma akkora volt a tömeg, hogy nem tudtam felszállni a 14-es buszra. Márpedig, aki Káposztásmegyerre megy, annak csak ez az egy járat megfelelő. És az utazóközönség nagy része leszáll még a vasút előtt, azaz kb. 2-4 megállót megy ezzel a szarral, amíg én 11-et mennék és nincs is választásom. Szóval, ott álltam 3 szatyorral, és néztem, ahogy a tömött busz kivánszorog a megállóból (nélkülem), majd fél perc (nem túlzok, tényleg annyi) múlva beáll és elindul a tök üres 12-es. HOGY ROHADJATOK MEG! – finoman cizellált lelkem ekképp háborgott.

És akkor most beszorult a felső fiók. Nem tudom, próbáltatok-e már kiszabadítani konyhai fiók felső éle és a pult lapja közé szorult késnyelet(!), úgy, hogy a fiókot maximum 5 cm-re lehet kihúzni. Ezen kívül kiesett egy fogtömésem vasárnap.

Úgyhogy… ha nekem bárki (taxis, balfasz tömegközlekedő) ezek után el meri állni az utamat, az már nem bátor, hanem hülye.

______

*amikor a címet kitaláltam, még nem tudtam, hogy létezik Loser Awareness Day – ez a Valentin-nap azok számára, akik… hm, nos, akik akkor se tudnák megünnepelni, ha akarnák

LÁBmunka 1. – A BKV titkos kertje

Mobilfotók.

A BKV titkos kertjében lábak nőnek. Utolérhetetlen változatossággal teremnek. Lábmező a megállókban. Lábak erdeje a járatokon.

„akkor mégsem rémálom volt, hogy egy fejnélküli százlábú az otthonom. budapest, bocs. kafka, bocs.”
(Turányi Tamás)

Földalatti lábak.

.

Álldiga és várdiga.

.

Egy, csak egy.

.

Odadől.

.

X utazó és a kis szemét.

.

Fókusz a lábon!

.

3 gyerek, 80 év, 2 kerék.

.

United colors of BKV.

.

Itt állok a kapui előtt.

.

Fecnire lépni tilos!

.

Hogy elérjek a biztonsági sávig.

.

– Lisztet úgy gondolomformán.
– Vizet meg, amennyit felvesz.
– Én a múltkor tojásos nokedlit csináltam, egy ötliteres lábossal.

.

Eksön!

.

Hogy elérjek a napsütötte sávig.