Haladvány

Fiú haladvánnyal :)

Születésnapra. Szeretettel.

Reklámok

19 kép

Mert 19. Kattintásra lapozható, képek alatt olvasható:

Fel nem használt szavaim gyűjteménye

Egy éven át ebbe a bejegyzésbe gyűjtöttem azokat a szavakat (agymenéseket), amiket nem használtam el.

gift

Szeretettel karácsonyra:

antiszemantika

belefelekezet

statisztitka

izgaság

keresédes

sírásművészet

momentális

igazmondó hunyász

kaszárnyás fejvadász

mély megrögződés

Pablo Kickasso

karácsonk

Megállni tilos

Születésnapra

– Variációk –

Apa lassan hátradőlt a székében, kivonva fejét a kis asztali lámpa fényköréből. Születésnapi köszöntőn dolgozott, illetve dolgozott volna, de hiába írt már meg életében százat vagy ki tudja mennyit, ma valahogy nem akart menni a dolog. Még egy nekrológot csak-csak összedobott volna, de ez a köszöntés (legalább egy kipukkadt léggömb lenne) sehogy se passzolt a szomorú őszbe. Nyújtózkodott. Vakargatta a feje búbját, tehát sok a dolga, Tomi szerint. Legalábbis így jegyezte meg, mert valahányszor ebben a nyújtózó-fejvakaró pózban látta az apját, amint bámult maga elé, vagyis legtöbbször a monitorra, vagyis abba bele, mögé, a fene tudja hova, szóval így ült, és ő megkérdezte, hogy Mi van, apa?, rendesen azt a választ kapta, hogy Hát… elég sok a dolgom. Esetleg azt, hogy Hát.. most egy kicsit gondban vagyok.

Tomi nem szerette, ha apának elég sok dolga vagy kis gondja volt, mert olyankor nem nagyon tudott figyelni. Persze rá lehetett beszélni, hogy leüljön egy kicsit a szőnyegre a nappaliban és játsszon a fémépítővel, vagy jöjjön ki a garázs elé focizni, de az egész sokkal jobb volt, olyankor, amikor teljesen ráért. Ha dolga volt, néha elfogyott a türelme. Nagy ritkán még kiabált is. Akkor igazán félelmetes volt. Legutóbb akkor, amikor a vadonatúj bőrfoci kint maradt a garázs előtt. Megmondta, hogy nem szabad kint hagyni, legalább az előszobába be kell dobni, mert a Kutya (akinek még nincs neve, mert csak egy hete érkezett) megrágja. Tomi igazán csak egy kis innivalóért szaladt be, nem gondolta, hogy anya még kérdezni is fog valamit és muszáj lesz rendesen válaszolni, plusz elrakni a rajzlapokat, mielőtt visszamegy a ház elé, hogy amíg apa hazaér, kicsit rugdosson. Aztán persze apa hazaért, ő meg még mindig a házban volt, a Kutya meg szétrágta azt a szép, drága, fényes, jó szagú focilabdát, és ő igazán, de tényleg nagyon sajnálta. Apa munkából jött, ott is dolga meg egy kis gondja lehetett, habár Tomi erről nem sokat tudott. Csak hallotta, hogy azt kiabálja már az előszobában, hogy megmondta, hogy nem szabad kint hagyni.

Tomi azt tette, amit mindig, ha apa mérges volt, hiába tudta, hogy mire beér, elpárolog az egész, mégis beszaladt a szobába, ahol a sarokban a nagymama régi lámpája ácsorgott, tűrve, hogy alig használják, de mindig készen arra, hogy egy kisfiú beálljon a burája alá – ahogy az egyébként egy valamire való állólámpától elvárható. Ilyenkor úgy képzelte, hogy láthatatlanná válik, persze tudta egy ideje, hogy nem így van. Mégis, ahogy bedugta a fejét a rojtok alá, és becsukta a szemét, megint hallotta apa nevetését, mert ha apa nevetett, az olyan klassz volt, úgy terjedt a levegőben, mint anya legjobb sütijének az illata, mindent betöltött, feltapadt a tapétára, bejárta a ház összes zugát, megrekedt az állólámpa burája alatt és bármikor vissza lehetett hallgatni. És legjobban akkor kellett visszahallgatni, amikor elfogyott a türelem vagy amikor apa éppen dolgozott. Mint ma este.

Most is szigorúan nézte a monitort, a vakító fehérségben szenvtelenül villogó kurzort. Hogy rohadna meg az egész, gondolta magában. Hogy minek vállalta ezt el, vagy akkor legalább állt volna neki tegnap vagy tegnapelőtt. Holnap reggelre meg kell írni. Ha már ilyen hülyeséget csinál valaki, hogy a legszomorúbb őszben születik, legalább kapjon egy szép köszöntőt. Kihajolt balra, így éppen belátta a nappalit. Észrevette Tomit, amint térdeit kissé berogyasztva éppen kikandikál a lámpa rojtjai közül. Lecsukta a laptopot, és kiment hozzá. Leült a szőnyeg közepére, és háromféle építővel játszottak egyszerre. Nevettek, és Tomi egyre csak bohóckodott, hogy gyűjtse a tartalékot. Aztán persze aludni kellett menni, mindig ez van, a legjobb játék közben jön el a fürdés ideje.

Apa végül visszaült a laptophoz. Felnyitotta, kikereste a teljesen üres dokumentumot, amit már elmentett. Minden készen állt, de semmi nem készült. Aztán otthagyta nyitva az egészet, elolvasott egy fejezetet egy könyvből, hátha közben történik valami, de semmi, a világon semmi nem történt. A kurzor ugyanúgy lökte tovább a közönyös tá-tákat. Felállt, járkálni kezdett a szobában, aztán kilépett a nappaliba, mert úgy érezte, valami nem stimmel. Mintha ottmaradt volna valami, pedig gondosan elrakták mind a háromféle építőjátékot, méghozzá mindegyiket a saját dobozába. Furcsa volt, de egyáltalán nem kellemetlen. Valami határozottan ott volt, talán a sarokban. Odalépett, felkattintotta az állólámpát, de alatta csak a sárga fénykör jelent meg. Hallgatózott, semmi különös. A felesége zuhanyozott, Tomi aludt. Mégis elmosolyodott. Lekapcsolta a lámpát, aztán visszaült a laptophoz, hogy reggelre megírja a köszöntőt, mert az ilyesmit valahogy meg kell.

Piedesztálról

Piedesztálról

több mint félszáz évig álltam itt
így mondta legalábbis az ember
aki mielőtt leemeltek
hosszan beszélt

volt az alkotói szándék ami ide
feltett igazából soha nem kérdezte
senki mit keresek itt általában az
eget néztem

illetve a füves területen túli ház
tetőt és a mindent mindennel össze
kötő drótokon táncoló madarakat
de semmit lent

lesegítenek most csupa jószándékkal
amiről már pont tudom hová vezet
megváltozik a látóterem nem igaz
hogy többet látok

ugyanannyit fogok be most is a
világból csak más szögből miközben
egyre több a járda a láb na meg
a szemét

nagy halakat látnék most az égen
nem úgy van most mint volt régen
még tíz centi a földig lassan
ereszkedem

Lopott kép részlete - a szerző hozzájárulása nélkül