Legelőször is az agyra kíváncsiak

Naplovam

Ilyen intenzív szinesztetikus élményem talán sosem volt, mint ennél a szakasznál – és jó két oldalon át folytatódik – elkezdtem érezni a szagot. És amikor már kiemeltem a fejem a könyvből, még akkor is benne volt az orromban és percekbe telt, hogy észrevegyem, hogy a szag kizárólag az agyamban létezik. Aki ismeri a bonctermek szagát, ezt a mélyen, garattájon megülő, nehezen múló szagot, tudja miről beszélek.

Fordítva gyakran van, megyek valahol és érzek egy szagot (Jones őrült after shave-jének illatától egyszer majdnem kiszaladt alólam a lábam, tíz éve nem éreztem, tíz éve nem találkoztunk és ott volt minden hirtelen, de aztán elmúlt, egy percig ácsorogtam bambán, hogy mi van, mi volt ez, de csak menni kellett tovább), és eszembe jut egy ember vagy egy egész életszakasz, minden, amit akkor éreztem, amit gondoltam, ami voltam.

Legelőször is az agyra vagyok kíváncsi, arra voltam mindig is. Nekem ez a legfőbb misztérium, nemcsak a furcsa kapcsolások és szövevényes raktárrendszerünk, nemcsak a képesség, amivel felfogunk egy színt, mondatot, hanem sokkal inkább az, amivel mindazt megértjük, amit nem lehet leírni. Meggyőződésem, hogy szeretni is az agyunkkal tudunk, tűnjön ez bármekkora ellentmondásnak. Éppen a logikátlansága a legizgalmasabb, éppen hogy ez hitelesíti. És azt is hiszem, hogy az élet egyik legnagyobb élménye egy másik ember agyába beleszeretni.

Reklámok