Egyetek, állatok

Ne félj az időtől, motyogja a sarkon a nő, kezében konzerv,

tartósított bánat, viszi a macskáknak, a lábához gyűlnek este hét körül.

Megállok, a talpam alatt felpuhul a beton. Fényhálózat a város,

csomópontjain csorog a tejneon.

Hogy félek-e, kérdezem magamtól, a nő barna ujjal beleváj a pépbe.

A vakolatok szépen mállanak, lyukacsosak a házfalak, lassan porhanyós

este lesz, elfordulok, hogy ne bámuljam, de addigra észrevesz.

Egyetek, mondja, egyetek, állatok, konzervet vagy másik, kisebb állatot,

– rám néz, talán el sem lát idáig –, aranyoskám, hát nem kell félni

semmitől. Nélküled is fölépül éjjel, ami reggelre összedől.

Nézem őt, már alig látok el odáig, köztünk lámpafényből alagút,

benne ő, benne én, két kicsi, sötét jel. Ő is tudja, hogy a macskák

mindig megszerzik maguknak, ami kell.

 


Megjelent az Élet és Irodalom LXI. évfolyam, 37. számában, 2017. szeptember 15-én, a Húz a zoom című verssel együtt.

Reklámok

365/131 – Nézeteim a világegyetemről

Jó fellengzős címet adtam, haha.

Ma annyira tömören sikerült összefoglalnom azt a kettősséget, ami bennem a világunkkal kapcsolatban van, hogy miután Facebook-poszt lett, úgy éreztem, ez egy vers. Így tehát ezt hagyom itt a mai napra:

Amikor déltájban megfőzöm a teámat, megnyugtató, kényelmes boldogsággal gondolok a termodinamika nulladik főtételének első posztulátumára.
Az élet biztonságos és kiszámítható, kísérleti úton naponta bizonyítható.
Csak hát, mindig ott van a tudat, hogy a Planck vs Newton meccsből azért mégiscsak Planck került ki győztesen.

365/064 – Műanyagmentes

a minap

megnyitották a világ első,

világelső, világleső,

világ, világ, világ,

első, első, első

műanyagmentes szupermarketét,

tulajdonképpen nem sokkal

azután, hogy Alexander Turney Stewart

megnyitotta a Broadway-n az első

műanyagmentes szupermarketet,

1846-ban

 

365/061 – Huszonegy ember

Megfagytak. Magyarországon.

Az elmúlt négy napban.

Tehát 2018-ban. Akikről tudunk.

A hivatalos hírek mindig csak azokról szólnak, akikről tudunk, tudhatunk, nem szólnak, mert nem szólhatnak azokról, akiket

holnap,

holnapután,

egy hét múlva,

a nyár közepén,

ki tudja, hol,

ki tudja, milyen állapotban,

a felismerhetőség határán innen, vagy

már azon jóval túl.

 

Átüt a lé

átüt a lé átüt a gézen a színe
kattog a gép átvisz az égen az íve
lány haja kék lány haja lobbanva kékül
messze szalad messze de mennyire végül

átüt a lé átüt az égen a zápor
gézmadarak útvonala csupa szárnytoll
lány szalad itt talpa alatt egek íve
sír ez a lány nincs neki nincs neki szíve

_____________

(2014 – csak most találtam meg)

Karácsony első napja van

már a fülünk is ketté áll,
kisült a hal, bejgli van,
meg csíz a csupasz körtefán.

Karácsony első napja van,
a cukorhab kancsal és kemény,
ma nem mozdul sehol semmi sem,
alszik a jó sütemény.

Csak a folyékony szappan, az üres,
kifogyott, ki hitte volna ezt,
holnapi vendégeink így hogy
mossák majd a kezüket?