365/035 – Mese hat képben

1 pár

 

Reklámok

365/030 – Kutyapest | Fotónapló

Nem tudom, melyik állat az ember legjobb barátja. Én például az állatok nagy barátja vagyok – még akkor is, ha azok néha emberek.

Úgyhogy, most minden okoskodás nélkül mutatom, milyennek látom Kutyapestet.

Néha kicsit elárvultnak – apa ide vagy oda.

Mindig türelmesnek.

Hűségesnek.

Kíváncsinak.

És játékosnak.

A képek nagyrészt az Istangram-fiókomról valók. Akinek kedve támadt velem tartani ott is, kattintson ide.

365/024 – Apa égre vetett tekintete vagyok

Néha R-val megbeszéljük az álmainkat.

Van abban valami bizarr, hogy a halott szüleiddel beszélgetsz telefonon álmodban, mondta a minap R, mintha mindig ezt álmodnám, pedig nem, és nevettünk. De álmomban, ha megjelenik apám, mindig él, legutóbb tényleg telefonon beszéltünk, és nincs benne semmi de semmi bizarr (legutóbb lebaszott, és félig-meddig igaza is volt). A világ legtermészetesebb dolga, hogy van. Apám az élő (és kegyetlenül szigorú) lelkiismeretem – mondhatnám, ha nem lenne halott.

(Vannak ezek a hülye kérdések a Fbookon, amikre üres perceidben válaszolgathatsz, a készítők szerint ettől jobban megismernek majd a “közösség” tagjai. Az ötlet egyébként nem feltétlenül rossz, habár sok baj van vele. Először is az, hogy a Fbookon van. De ha játéknak fogjuk fel, az enyhítő körülmény. Az egyik ilyen kérdés, hogy ha bárkit választhatnál, kit hoznál vissza az életbe a halottak közül. Sokszor a szemem elé került, erre ott nem válaszoltam, de magamban mindig apámat.)

Jó lenne tudni, mit gondol. Sokat vitatkoznánk. Szerintem néha ordibálnánk is, de csak úgy a magunk kedvére, nem egymással, hanem a hülyeség ellen. Nem olvasná a könyveimet, de büszke lenne rá(m). Bármelyik pillanatban tökéletesen megalázó eposzi jelzőt találna bármelyik politikusra. Olyat, amit nem felejtesz el és bármikor meghallod azután azt a nevet, eszedbe jut és röhögsz. (Ez a főokos előtt vigyázzban álló láthatatlan röhögés. Aminél nincs szebb.)

És lenne az is, hogy csak úgy elnéz. Ez olyasmi, mint amikor én az égre nézek, de a magas embereknek nem kell igazán felfelé irányítani a tekintetüket. Apám (is) ellátott a fejem fölött, ha szemben álltunk egymással. Tudta, hogy nézem, de úgy tett, mintha nem tudná, nem vette tudomásul. Fél perc. Valahogy ilyenkor láttam a legtöbbet belőle, és ilyenkor volt a legközelebb és legtávolabb, úgy, ahogy egyébként az álmokban szoktak lenni az emberek. Kívül-belül tudjuk őket és mégis valami mások.

A valóság pedig igen gyakran elkezd belecsúszni az álomba. Van, hogy áll az ember a villamosra várva, felnéz és ezt látja:

 

365/006 – Felhőnapló

A varjak miatt mentem. Ide, a környékünkre, mindig a varjak miatt megyek. Ma nem nagyon voltak ott. Itt. Van azonban a varjúfényképezésnél is haszontalanabb passzióm, időről időre hódolok neki, szinte akaratlanul: a felhőfényképezés. Mert hogy a felhők meg nagyon voltak. Ahogy már szoktak, egyébként.

(Ha rákattintasz, a képek eredeti méretben jelennek meg.)

És hát, ugye, a fák. Azok mindig. Azoknál jobban kevés dolog szokott vanni.

Különben, az egész úgy indult, hogy ragyogó napsütéses fényképezőidő volt. És mire felvettem a cipőmet, elmúlt. De én szeretem ezt a szürkés tónust, amivel bevonódik a táj ilyenkor, amikor egy vékonyabb felhőréteg kerül a Nap és közénk. Főleg, ha lehet látni a szélét, és néha szétfoszlik.

A lámpaoszlopokat is.

Az meg ott, szerintem, egy varjú.

Hálózataink:

A Nap még mindig nagyon korán megy le, elviselhetetlenül korán, belevörösödünk, hiába. De nagyban ez elég érdekes.

+1, mert ezt nem tudom, hogy lett, de tetszik.

Art Market Budapest – 2017

Szubjektív fotónapló a 2017-es Art Marketről.

A képeket nagy méretben töltöttem fel, ha rájuk kattintotok, kinagyíthatók.

Szeretettel a Millenárisról:











A 88. Ünnepi Könyvhét alulnézetből +

Évek óta viszonylag rendesen megcsináltam a padlószint-képeket az Ünnepi Könyvhéten, mindig feltöltöttem valahova, most ide teszem őket, emlékbe. Idén nem készült annyi lábfotó, mint a korábbi években, de beválasztottam még pár idei kedvencemet. (Ha a képre kattintotok, eredeti méretben jelenik meg.)

Dés László lába

Péterfy Gergely lába

Závada Pál lába

Takács Ferenc lába

Margócsy István lába

Kutya lábbal

Szék-láb

Kút

Három szárnyas

Kapaszkodó

Barátunk, a dolmányos varjú