176.

„Gyakran és könnyen gondoljuk el és mondjuk ki, mi emberek azt, hogy: holnap új életet kezdek. Elég, hogy hirtelen megúnjunk valamit, amihez, mint elhitettük magunkkal, esztendőkön keresztül hozzászoktunk. Elég, hogy valamely szokásunk, amelyet értelmesnek s főként múlhatatlannak véltünk, véletlenül vagy következésszerűen nevetségessé váljon. Elég, hogy életünk valamely kisebb-nagyobb intézményével okkal vagy ok nélkül ellenkezésbe kerüljünk. Egy pillanat, amely meztelen ős őszinteséggel merül fel az idők végtelen tengeréből, egy megállapítás, amely felkiáltójelként zuhan oda valamely hosszú, vagy esetleg nagyon is rövid gondolatsor végére, s rendszerint már készen van az elhatározás: holnap új életet kezdek. (…) Holnap. Az a néhány óra azonban, amely holnapig még eltelik, feltétlenül szükséges eddigi lényem és lényegem feloszlatásához és elfelejtéséhez, – igen: ilyenkor érkezik el az ember ahhoz a gondolathoz, hogy ha új életet akarok kezdeni, holnap, akkor természetesen még ma el kell felejtenem eddigi életemet, aminek alfája s omegájaként hirtelen, s a műtéti beavatkozás gyógyító, de legalább is valamit, ami eddig ilyen volt olyanná változtató brutalitásával meg fogok szabadulni emlékeimtől. Például: többet nem fogok arra gondolni, hogy… várjunk csak, ez így nincs egészen rendjén. Mire nem fogok gondolni? arra mondjuk, hogy gyermekkoromban volt egy Éva nevű dajkám? vagy arra, hogy tizenhároméves koromban majdnem elgázolt az uccán egy számozatlan, kettősfogatú kocsi, amelyben egy kékkalapos hölgy és két díszegyenruhás katonatiszt ült? vagy arra talán, hogy érettségi vizsgám napján elfelejtettem gallért ölteni s úgy indultam el hazulról? vagy arra, hogy szenvedélyesen szeretem a gombalevest? Ezek részletek, nincsen összefüggés közöttük és így a rendszer ellenőrizhetetlen. Vagy kezdjem ott a felejtést, hogy mi történt tegnap és tegnapelőtt s így tovább, amíg csak vissza tudok emlékezni a dolgaimra? Tökéletlen és lassú megoldás, nem fogja futni az időmből s valami még így is bizonyára kimarad majd a… a felejtésből. Talán csináljuk úgy, hogy felejtsünk el mindent egyszerre és sommásan, egyetlen erőszakos és általános rántással tépjük el az emlékezés fonalát? Határozzuk el, hogy nem törődünk a dolgokkal, amelyek holnap reggel nyolc óráig történtek velünk életünk ennyi és annyi esztendején keresztül? Vagy pedig… bízzuk az egészet a véletlennek arra a csalhatatlan rendszerére, amely biztosabb minden eltökélésnél s amely valami titkos parancsnak és rajtunk kívülálló erőnek engedelmeskedve, a legalkalmasabb tárgyi anyagot szolgáltatja majd a feledéshez? Helyes – ez a megoldás a legkényelmesebb, tehát elhiszem, hogy a legjobb és legbiztosabb is, – kezdjük.”

(Körmendi Ferenc: A boldog emberöltő)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.