174.

A tükörüveg-kocka, amit a sivatag közepén láttunk, velem jön. A „saját szobám“ állandóan velem van. Amikor útra kelek benne, elveszíti a formáját, hasonló lesz a testem formájához, annak megnagyobbítása, néhány milliméterre a bőröm felszínétől. Egy antropomorf burok. Addig jó, amíg kívülről átlátszatlan, amíg visszatükröz.

Az mindenkinek sokkal kényelmesebb és én is megtehetem benne fontos és kevésbé fontos megfigyeléseimet.

De ismerjük a tükörüveg viselkedését. Ha felgyújtjuk mögötte a villanyt, átláthatóvá válik. Ha teszek egy gesztust kifelé*, láthatóvá válok. Jól kifundált életem feloldhatatlan ellentmondása.


*Kikerül a megfigyeléseimből létrejött bármi, és rám világít. Olyan helyzetbe kényszerít, amelyben  ismeretlen terep lévén kiszámíthatatlanná (kellemetlenné, ijesztővé, idegenné) válok magam számára is. Legszívesebben azt mondanám, csak a kezemet figyeljék, pedig nem csalok.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.