146.

És amikor elkezdtem, már benne voltam egy lassú folyamatban. A kettő most kapcsolódik csak össze a fejemben.

A lassú szövegek ideje jött el.

A lassú nem mindig hosszú, de inkább hosszú. A lassúban úgy tűnhet, sok az ismétlés. De nem sok. A lassúban az ismétlés olyasmi, mint a folyó, hogy sose ugyanaz kétszer. A lassúban az ismétlés valamiféle nyomaték és valamiféle megszabadulás. Szavak sztriptíze. Lassan levetik a jelentéseiket.

Reklámok

145.

Amikor elkezdtem, azt hiszem, nem tudtam, hogy nemcsak a türelemjáték (meg a légzőgyakorlatok stb.) lesz a lényeg. A türelemhez van köze egyébként.

Ez a lassúság gyakorlása. A lassúság újrafelfedezése és kitartó gyakorlása.

Nem szaladni elébe a dolgoknak – ez akkor is így van, ha az egész egy nagy elébeszaladás – nem lenni tudatában a legjobb pillanatokban is annak, hogy mindjárt vége van, hanem benne maradni, ahogy a rossz pillanatokban is, akár napokig, hetekig, ráérni kivárni ahogy elgörgetik magukat, órára óra, napra nap, színre szín és így tovább. Arra az egyre figyelni, hogy létezik a haladás (hiába látszik nyugalomnak), és megvan a saját tempója. Kiengedni az irányítás kényszere alól azt, amit nem irányíthatunk. Hagyni lassúnak lenni, ami lassú.

Ez könnyűnek hangzik, és egyszerűnek. Mégis száznegyvenöt nap.

144.

Megvan az a jelenet, amikor Michael azt mondja Kaynek, hogy na most, most az egyszer kérdezhetsz a dolgaimról? (A keresztapa)

Hát olyan is simán lehet egy egész élet, egy élet valakivel, mint az az egyetlen jelenet. Az az egész jelenet, azzal a blazírt blöffel.