115.

A kísérlet és a teszt összetartozik, mint a borsó meg a héja, a fény és az árnyék, mint Bud Spencer és Terence Hill, Stan és Pan, Hewlett és Packard, Piroska és a farkas, a szépség és a szörnyeteg 

Időnként – legjobb véletlenszerűen – le kell tesztelni, beválik-e a belégzés – lent tart – kilégzés, a hideg fej-meleg láb stb. Visszarándulni az emberek világába, az emberek világának abba a részébe, ahol kockázatnak van kitéve a száztizennéhány napon át gyakorolt, viszonylagos biztonságunk. A teszt sikeres, ha:
– képesek vagyunk kommunikációra
– el tudjuk dönteni, mi az, amit megengedhetünk magunknak és megengedhetünk másoknak magunkkal kapcsolatban.

Akármi is az eredmény, utána nyugodtan ihatunk egy fél szatmári szilvát és két pohár sört (az egyik legyen világos, savanyú, az jól megy a szilvához, a másik legyen barna, “irish”, kávéízű, az jól megy a hideghez).

Ha még másnap is gondolunk a tesztre, ne töprengjünk, a következő tesztig térjünk vissza a sivatagba, bátran, mint a nyúl.

Reklámok

113.

Azért van még egy csomó más érdekes is ezen kívül. Nem is tudnám megmondani, egy nap (mondjuk ma, száztizenkettőről száztizenháromra), mennyi dologra mondtam vagy mennyiről gondoltam, hogy érdekes. Volt köztük persze olyan is, hogy hm, hát ez érdekes*, de többnyire inkább olyasmik, hogy nahát, ez érdekes.

Ilyen utóbbiféle nahát például, hogy az egyre kisebb, hangsúlytalanabb, egyre kiszolgáltatottabb csoport, ahol – mondjuk így – a szellemi teljesítmény az érték, mintha a szorongattatásra reagálva, paradox módon erősödne. Vagy az eddig ismeretlen, nyugvó állapotú erőit élesztené fel. De lehet, hogy megint csak túlzottan optimista vagyok. Haha.

És arról semmiképp nem feledkezhetem meg, hogy minden erővel szemben megjelenik az ellenerő – tehát ez a kis csoport jó, ha ikszre hozhatja a meccset.


*Jelentése kb: Egyáltalán nem érdekes, de megvan róla a véleményem.

112.

Ez egy ilyen játék*, hogy néha azt mondjuk benne, hogy Csípj meg, nem álmodom-e! Tegnap mondtuk például.

Az egész csak azért érdekes, mert ha el akarjuk különíteni az úgynevezett valóságunkat az úgynevezett álmunktól vagyis a nemvalóságtól – a valóság értelmezését most tekintsük egyezményesnek -, egyetlen, évszázadok óta bevált módszerhez folyamodhatunk: a fájdalomingerhez.

Nem mondom, hogy ez az évezred legérdekesebb dolga, de azért.


*Mielőtt azt kérdezné bárki**, mi van a kísérlettel, sietek leszögezni, hogy az a bejegyzéssorozat első darabjától az utolsóig tart.

**Milyen naiv az ember, s bizakodó.

110.

Segédeszközök, protézisek.*

Látásunkat feljavítjuk szemüveggel, hallásunkat hallókészülékkel, mozgásunkat mesterséges ízületekkel, arra törekszünk, hogy be-/visszaállítsuk a normál állapotot. Jól tudjuk persze, hogy olyan sosem lesz. Kifutó, csökkent értékű modellek.


*Ez egy jó cím. Lehetne.

109.

Ami még a testet illeti, vannak dolgok, amelyektől tartani szoktam. Ilyen a mozgásképesség elvesztése (korlátozódása), vagy a kommunikációképesség elvesztése (korlátozódása). A nyáron mindkettőhöz közel kerültem. Csak annyira, amennyire még nem túl ijesztő, de lehet érezni a súlyát. A keresztcsonti ízület és az állkapocs kiemelt szerepbe került. A kettő között nincs összefüggés. Illetve, dehogynem. Én vagyok az összefüggés.