54.

Ez a kísérlet kimehet arra is, hogy a végén úgy lássak mindent, mint először. Tudom, hogy nem láthatok semmit úgy, mint először.

Reklámok

53.

Egy nő megy a sivatagban. Már ötvenhárom napja vándorol, elfogyott az élelme, vize, amikor összetalálkozik egy eszkimóval és a kutyájával.

Jaj, de jó, kiáltja az eszkimónak, kérem, segítsen, rettenetesen eltévedtem!

Mire az eszkimó: Méghogy maga tévedt el?!

Első Szépíró Klub

Várunk mindenkit szeretettel:

Október 2-án, kedden, délután 5-től az Örkény István Könyvesboltban (Budapest, Szent István körút 26.)

“A Szépírók Társasága klubsorozatot indít az Örkény Könyvesbolttal közös szervezésben, hogy rendszeres találkozási lehetőséget biztosítson tagjai és a program iránt érdeklődők számára. Az egyes klubeseményeknek minden hónap első keddjén saját tematikájuk lesz: az első alkalommal szervezetünk legújabb tagjai mutatkoznak be.”

Résztvevők: András László, Mesterházy Balázs, Nyilas Atilla, Sárközi Éva, Szeifert Natália. Moderátor: Czinki Ferenc

Érdeklődéseteket, részvételi szándékotokat itt is tudjátok jelezni: https://www.facebook.com/events/1862633003834288/

49.

Ki fog derülni, hogy egészen elhanyagolható a közelmúlt a kicsit kevésbé közeli múlthoz képest. Egy év is csekélység négyhez képest. Ki fog derülni, hogy visszanézve egy árapályt látunk, amelyet nem ismertünk fel. Pedig jól tudjuk, hogy minden (minden) hullámzik. Most jobb?