365/093 – Visszakapaszkodási napló

Van napsütés. Ma már volt rendesen, a szél is alig tudta zavarni.

Már a múlt héten vissza kellett váltani dolgosba, ami legalább annyira hálaistennek (meg azoknak, akik ellátnak munkával), mint kurvaéletbe, de ezt ne vegyük tőlem rossz néven, én így örülök. Tennivaló van, nem sok (a pénz meg, ugye, a legkevesebb), de sokféle, és azt lehet mondani, hogy teszem is, és mind közül azt szeretem mindig a legjobban, amit éppen csinálok, de talán inkább mégis mindig azt, ami valahogy könyves.

A kommunikáció rettenetes mély fenyegető szakadékának szélén megkapaszkodtam valami kiálló dologban, legyen egy bátor fa gyökere, amelyik szakadék szélére nőtt. Interperszonálisan súlyos kihívásokkal küszködök, írásban valamivel kisebb a gond.

Ez egy pozitív kicsengésű naplóföljegyzés óhajtott volt eredetileg lenni. De nem azért vagyunk itt, hogy a följegyzések kívánságait lessük, netán kiszolgáljuk az igényeit, netántán talán a mondatot úgy kanyarítsuk, ahogyan őkelme fütyölni méltóztatik.

Most is csak az jut eszembe, hogy van napsütés, van. Van. És hogy ez önmagában mennyire keveset jelent.

Reklámok