365/090 – Irodalmi sertések együttállása egy pénteken

Vannak azok a könyvek, amelyeket mesekönyv- vagy Bibliaszerűen forgat az ember időnként. Valamikor a húszas éveim legelején ilyen volt nekem például a Mesék, amelyek rosszul végződnek (Csáth Géza összegyűjtött novellái, Magvető, 1994).

Az ilyen könyveit az ember sosem teszi a polcon a hátsó sorba, hogy bármikor levehesse, de erre általában csak néhány évente kerül tényleg sor. Nemrég mindenesetre ez történt (erről jutott eszembe, hogy megemlítsem a Fekete csöndet), illetve, pontosan meg tudom mondani, mikor történt, a múlt pénteken. Levettem.

Tudom, hogy a disznóöléses novellával kezdődik. Amikor ennyi idő után leszedem a polcról (most nagyjából három-négy éve nem volt már a kezemben), mindig elölről kezdem, aztán, ha úri kedvem úgy tartja, később csapongok benne.

Tehát a disznóöléses. Tor. Elolvastam megint, jó, hogy ez van a kötet elején, bemelegítés. Aztán persze a többi.

Ugyanaznap történt, hogy kinyitottam az online ÉS-t, olvasgattam, és beleszaladtam Kerékgyártó István novellájába. Korpa.

A napom hátralévő részét, szóval az éjszakámat és a hajnalomat vissza-visszatértően ez a két novella és együttállásának furcsa játéka járta át. Hasonlóságaik, különbségeik, egyáltalán, a disznóölés irodalma, disznóölés az irodalomban stb.

Megmutatom nektek is, és ha van kedvetek, írjátok meg kommentben, mi jutott eszetekbe róluk:

Csáth Géza: Tor (MEK)

Kerékgyártó István: Korpa (ÉS)

 

Reklámok