365/080 – A valósággal való bármilyen egyezés

Úgy ülök a pótlóbuszon, hogy amikor leszállok, görcsben marad a… hogy mondják ezt azok, akik nem úgy mondják, hogy a  nagy mellizom (m. pectoralis maior) tapadása a felkar proximális végén? Mindegy, az ott. Görcsben van, mert úgy szorítom egészen odáig a táskám fülét és/vagy a telefonomat, amiből a zene jön, tehát fontos tárgy, de ezt, ezt a szorítást nem veszem észre, csak amikor leszállok. A görcsből tudom, visszapörgetett emlékezés, a görcs visszaidézi, mit cselekedett a test az elmúlt negyedórában.

Van valami alámondás, mostanra nagyjából érthetetlen narráció, de tudni lehet, hogy arról szól, hogy semmi sem valódi. Kitaláció. Kitaláltam magamnak dolgokat, feladatokat, nagyon rá fogok baszni  meg leszek lepve, ha egyszer felébredek. Bemagyaráztam magamnak, még az is lehet, hogy másoknak is, de lehet, hogy ők nincsenek is ott. Nincs ott a büdös srác a mellettem lévő ülésen. Nincs mellettem lévő ülés. Nincs tömeg, nincs busz. Nincs város, járda, üvegfalú épület, kuka, aluljáró, nincs kézirat, betű. Nincs feladat.

A zene lehet, hogy van. A görcs biztos, mert az fáj.

Reklámok