365/070 – Mentem a napon

Éreztem, hogy ott van az a letörölhetetlen vigyor az arcomon. Annyira kék volt az ég, annyira nagy volt a fény, annyira élesek az árnyékok, annyira telve volt minden azzal, amit benne szeretni lehet, hogy csak nevetni lehetett tőle. Semmi máshoz nem lehet hasonlítani, jobb, mint a forró fürdő télen, mint a karamellás-mogyorós-csokis-vaníliás fagyi tejszínhabbal, mint nagy levegőt venni, jobb mint egy orgazmus, egy sírás, egy ölelés, mindennél de mindennél hirtelen jobb lett lenni. És még jó zene is szólt hozzá a fülemen. És közben arra gondoltam, hogy ennyire erősen érezni nem tudom, lehet-e még valamit. Ráadásul ennyire egyedül és mégsem, mert minden és mindenki olyan közel van, hogy nincs is szükségem arra, hogy lássam. És közben arra gondoltam, hogy évente legalább négyszer meg akarok halni. És közben arra gondoltam, hogy ez a kettő valószínűleg csak együtt létezik. Ha az nem lenne, soha nem lenne ez sem. Egy egyszerű, hétvégi délutánon a város legkülső peremén, minden kifejezett szépség nélkül nem lehetne ennyire gyönyörű a minden. Úgyhogy mentem. Ami menthető.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.