365/063 – Kritika: Az ítélkezés elmarad

Az író arányérzékét és finom történetszövését dicséri, hogy kevésbé egyértelmű – az olvasó fantáziájának túlműködését leleplező – kapcsolódási pontokat is felkínál az életútjukban, de (…) a két nő soha nem ismeri meg egymást. Találkozásuk az emberi érintkezés láthatatlan dimenzióját ragadja meg, amelyben hatással lehetnek ugyan egymásra, de itt sem szűnhet meg az érzékelés és értelmezés párhuzamossága.
(…)
A regény – mintegy mellékesen – valóban igen sokrétű szöveg: gazdag kulturális utalásrendszert mozgósít Zelma stílusában, komplex társadalomképet állít fel a fő- és mellékszereplők révén, érzékelteti az osztálydinamikai változásokat, a családi viszonyrendszereket és szerepkonfliktusokat, van történeti-gazdasági dimenziója, tematizálja a korrupciót, a kibertér világát, használja a budapesti utcákat és játszik mindkét tér kapcsolatszervező erejével. És mindemellett a szubjektum belső világát is magabiztosan építi fel a monológok egyszerű, pontos nyelvezetében. Az altató szerekről szövegének nyelvi és tematikus mélysége tagadhatatlan, ám a regény legnagyobb teljesítménye talán az, ahogy a test funkcióin vagy funkcióvesztésén keresztül engedi szóhoz jutni a szubjektumok válságát.

A Jelenkor folyóirat januári számában volt olvasható Inzsöl Kata kritikája Az altató szerekrőlről. Jobb híján így digitalizálom, osztom meg veletek.

A képekre kattintva eredeti méretben jelennek meg, úgy elég jól olvasható a teljes szöveg:

Reklámok